
Július végén Székesfehérvár adott otthont a bajnokság ötödik futamának. Ismerősnek mondható pályákon kellett kocsikáznunk, aminek kimondottan örültünk, mert tavaly első időt is sikerült mennünk a leghosszabbon.

A veszprémi dagonyázás után visszatértünk ismét az aszfalthoz, július végén Székesfehérváron folytatódott a bajnokságunk. A murvás versenyek kemény igénybevételnek tették ki az autót, így a csapatunknak igen keményen kellett dolgoznia az autó újraépítésén, hogy ismét egy ütőképes versenyautóval tudjunk nekivágni a hétvégének.

A hétvégén felsorakozott az Ivanics SE színeiben induló rallye "flottánk" is a fehérvári versenyen.
Volvo C30: Papp László - Papp Csaba (R2)
BMW E30: Kiss Zsolt - Berényi Gábor (R2)
Lada 21074: Bodogán Ferenc - Molnár Tamás (R2)

A Yardstick 1. kategóriában induló hajó 10 fős legénysége a mostoha időjárási körülmények ellenére kategóriájában harmadikként hajózott be a célba a balatoni 48. Kékszalag vitorlás nehéznek bizonyuló versenyén, összetettben ezzel a teljesítménnyel a 38. helyezést elérve.

Ismét laza talajú verseny volt soron a naptárban júniusban. Veszprém és környéke adott otthont ennek a futamnak. Kisebb sikerekkel, de nagyon jó emlékekkel tértünk vissza ide.

A szombathelyi verseny után ismét murvafutammal folytatódott a bajnokság júniusban. A csapat keményen dolgozott az autó felkészítésén, hogy egy ütőképes versenyautóval tudjunk odaállni a hétvégén és megfelelően tudjunk nekivágni a versenynek.

Az Alba Regia szervezői köszönetüket fejezik ki valamennyi támogatónak, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a rendezvény. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Decathlon, az Ivanics Csoport vagy a Glória Cipő mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy immár harmadik évben magas színvonalú nemzetközi röplabdatorna otthona legyen a város.
Mint már tudjátok a Kisgyónbánya-i gyors stop állomásában egy baleset vétlen áldozatai lettünk. Köszönjük a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet, most engedtek ki minket a kórházból, rendben vagyunk! A sérült sportbíróknak gyors gyógyulást kívánunk! A bajnokság számunkra itt véget ért.
Újabb győzelem Pécsen
Június utolsó hétvégéjén került megrendezésre az ide ORB Rally1 osztályú szezon harmadik bajnoki versenye a Mecsek Rally! A rendezvényt nagyon izgatottan vártuk, hisz személyes kedvenc versenyünk ez.
A versenyt már csütörtökön megkezdtük a pályák feldolgozásával. Nagy örömemre rengeteg erdei szakasz került kijelölésre, melynek feldolgozási mindig nagy gondosságot és odafigyelést igényel. Szerintem sikeresen teljesítettük és elégedetten zártuk a pályák feldolgozását.
Az Orc abszolút dobogós hely egyikét tűztük ki célul. A szombati pályákat tekintve minden esélyünk megvolt, hisz a számomra nagyon kedves szűk és erdei gyorsaságik voltak. Az első kört az ORc abszolút 2.. illetve a kategória 1. helyén zártuk
A vasárnapi napon újult erővel támadtunk melynek célja a pozíciónk megörzése volt! Kellemes meglepetésre Hinger Dávid kategória társunk tudta tartani velünk egy két gyors ereéig a lépést így a kategóri és 2WD kupa is izgalmas volt. Sajnos a többi kategória társa percekkel elmaradt így Őket a második nap már nem kellett figyelni! Örömteli érzés volt továbbá, hogy a 2 kerék meghajtású Peugeot kupa egyik autója sem tudott elénk érni😊
APécsi lendületet szeretnénk tovább vinni a következő futamra, melyhez mi a győri megrendezésre kerülő versenyre tettük a voksunkat.
Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!
Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millersoils; IT-PNG Kft; Business Solutions Hungary kft.
online erdmény: rallylive.hu; Hause results.hu
https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=229&ert=ORCA&go=
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny
Májusban került megrendezésre a várva várt Euróai Bajnoki futam, melynek betétfutamaként az ORC is helyt kapott
Csapatunk felkészülése még alaposabb volt mint bármikor, hisz a P13 kategória bajnoki címvédőjeként idén az ORC abszolút értékelés tűztük ki célul😊.
Csütörtök reggel érkeztünk meg a veszprémi központba és az adminisztratív átvétel teljesítését követően elkezdtük a pályák feldolgozását. Valamilyen formában már mindegyik pályán mentünk így a feldolgozást is megkönnyítette az előző évek belső kamerás felvételeink feldolgozása. Ez hozta meg a várva várt gyümölcsöt!
A teljes verseny zökkenőmentesen ment és sikerült az oRC értékelés absz 1. helyén végezni! Mondhatjuk, hogy mindent vittünk😊
Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.
online erdmény:
https://www.hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=217&ert=ORCA&go=P13
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny