Dagonyázás Veszprémben

Papp Csaba | 2016.07.01. 21:36

A szombathelyi verseny után ismét murvafutammal folytatódott a bajnokság júniusban. A csapat keményen dolgozott az autó felkészítésén, hogy egy ütőképes versenyautóval tudjunk odaállni a hétvégén és megfelelően tudjunk nekivágni a versenynek.

A délelőtt folyamán megcsináltuk az adminisztratívot majd a gépátvételt és betettük az autót a parc fermébe. Ezek után elmentünk és felírtuk a pályákat a másnapi versenyre. Két gyorsasági már nem volt ismeretlen, így az új hegyesdi pályát találtuk a legérdekesebbnek. Másnap aztán az első szakaszon próbáltunk nem túl álmosan kezdeni, de azért így is sikerült bent hagyni egy pár másodpercet. Abszolút 4.-ik időt futottunk, de a kategória társak gyorsabbak voltak. Aztán jött a második szakasz ahol tudtunk gyorsulni, de ismét csak a 4. legjobb idő volt a miénk. Jött a leghosszabb hajmáskéri pálya, ami a legvizesebb és legsarasabb volt, helyenként igen nagy vízátfolyásokkal. Majd röviddel a rajt előtt ráadásul leszakadt az ég ami nagyon megnehezítette a feladatunkat. Nagyon rossz volt a pálya talaja és helyenként már kisebb tavakon kellett átkelni. Az autóba folyamatosan jött be a víz, így az ablakunk teljesen bepárásodott. Élvezhetetlen volt a szakasz és a végére már helyenként életveszélyes is. A célban így csak annak örülhettünk, hogy sikerült kijönnünk a gyorsról és nem ragadtunk bent valahol vagy nem estünk el. Az időeredményünket utólag el is törölték és megállapított időt kaptunk. Mivel az előttünk lévőknek sikerült kedvezőbb körülmények között teljesíteniük a gyorsot, így nagy előnyre tettek szert az első kör végére. A szervizben orvosoltuk a felmerült problémákat és nekivágtunk a második körnek. Kislődön ismét bent hagytunk egy jó pár másodpercet ami a célban nagyon jól jött volna, de még így is a negyedik helyen álltunk. Jött a kedvenc pályánk ahol szintén elázott a talaj és sokkal nehezebbek voltak a körülmények mint az első körben. Ettől függetlenül nagyon letaláltunk a pályán, mert sikerült egy abszolút első időt elérnünk aminek nagyon örültünk. Sok helyen nagyon vizes volt a pálya és csúszós is, így volt kalandunk és nem sokon múlt, hogy kiessünk. Aztán jött ismét a lőtéri gyors, ahol megint meggyűlt a bajunk a sárral és párásodással is. Nem láttunk ki az ablakon, majd az ablakmosó folyadékunk is elfogyott a pálya felénél, így semmit nem láttunk már a sártól. Nagyon kár érte mert így értékes másodperceket hagytunk bent, ami miatt elúszott a dobogó az abszolútban. Összességében az extrém körülmények miatt nagyon nehéz verseny volt, de végig csináltuk és értékes pontokat tudtunk gyűjteni. Így az abszolútban a negyedik helyen végeztünk, a kategóriánkban és a Lada kupában pedig másodikként értünk célba. Ami talán a legfontosabb, hogy nagyon jól éreztük magunkat a hétvégén és sikerült értékes pontokat gyűjteni a bajnokságban.

Gratulálunk a többieknek és köszönjük a jó motort Orbán Norbinak, továbbá a segítséget a szervizcsapatnak (Köszi fiúk, Balázs, Laci, Ádám, Fercsávó) és a támogatóinknak:

IT’S LOGISTICS, Ventil Épületgépészeti Kft. ventil-team.hu; IT-PNG System Kft. Business Solutions Hungary Kft, Agrihő Energia Kft.; Szitár-Net; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft., www.ivanics.hu;

Továbi képekért, videókért gyertek és csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!:

https://www.facebook.com/BodoganMotorSport/

http://life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny
Kiemelt bejegyzések

Veszprém Rallye a nyári hőségben!

2017.07.14. 11:48

Az első Murvás verseny!

2017.05.26. 13:37

Május 11-én családi nap az Ivanics Csoportnál!

2013.05.02. 15:28

Ivanics Nyílt Nap

2011.04.28. 10:12
Címkefelhő
Legfrissebb hírek

Győri Baleset!

2025.11.13. 09:26

Mint már tudjátok a Kisgyónbánya-i gyors stop állomásában egy baleset vétlen áldozatai lettünk. Köszönjük a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet, most engedtek ki minket a kórházból, rendben vagyunk! A sérült sportbíróknak gyors gyógyulást kívánunk! A bajnokság számunkra itt véget ért.

Mecseki siker!

2025.07.21. 14:19

Újabb győzelem Pécsen 

Június utolsó hétvégéjén került megrendezésre az ide ORB Rally1 osztályú szezon harmadik bajnoki versenye a Mecsek Rally! A rendezvényt nagyon izgatottan vártuk, hisz személyes kedvenc versenyünk ez.

A versenyt már csütörtökön megkezdtük a pályák feldolgozásával. Nagy örömemre rengeteg erdei szakasz került kijelölésre, melynek feldolgozási mindig nagy gondosságot és odafigyelést igényel. Szerintem sikeresen teljesítettük és elégedetten zártuk a pályák feldolgozását.

Az Orc abszolút dobogós hely egyikét tűztük ki célul. A szombati pályákat tekintve minden esélyünk megvolt, hisz a számomra nagyon kedves szűk és erdei gyorsaságik voltak. Az első kört az ORc abszolút 2.. illetve a kategória 1. helyén zártuk

A vasárnapi napon újult erővel támadtunk melynek célja a pozíciónk megörzése volt! Kellemes meglepetésre Hinger Dávid kategória társunk tudta tartani velünk egy két gyors ereéig a lépést így a kategóri és 2WD kupa is izgalmas volt. Sajnos a többi kategória társa percekkel elmaradt így Őket a második nap már nem kellett figyelni! Örömteli érzés volt továbbá, hogy a 2 kerék meghajtású Peugeot kupa egyik autója sem tudott elénk érni😊

APécsi lendületet szeretnénk tovább vinni a következő futamra, melyhez mi a győri megrendezésre kerülő versenyre tettük a voksunkat.

Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!

Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millersoils; IT-PNG Kft; Business Solutions Hungary kft.

online erdmény: rallylive.hu; Hause results.hu

https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=229&ert=ORCA&go=

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Veszprémi sikerek! ORC abszolút:-)

2025.07.08. 10:53

Májusban került megrendezésre a várva várt Euróai Bajnoki futam, melynek betétfutamaként az ORC is helyt kapott

Csapatunk felkészülése még alaposabb volt mint bármikor, hisz a P13 kategória bajnoki címvédőjeként idén az ORC abszolút értékelés tűztük ki célul😊.

Csütörtök reggel érkeztünk meg a veszprémi központba és az adminisztratív átvétel teljesítését követően elkezdtük a pályák feldolgozását. Valamilyen formában már mindegyik pályán mentünk így a feldolgozást is megkönnyítette az előző évek belső kamerás felvételeink feldolgozása. Ez hozta meg a várva várt gyümölcsöt!

A teljes verseny zökkenőmentesen ment és sikerült az oRC értékelés absz 1. helyén végezni! Mondhatjuk, hogy mindent vittünk😊

Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!

IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.

online erdmény:

https://www.hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=217&ert=ORCA&go=P13

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Ivanics sport rss Ivanics sport email Ivanics sport Facebook Ivanics sport Buzz

Oszd meg ezt a lapot barátaiddal! (/sport_blog/dagonyazas_veszpremben/)