Csatlakozzon az Ivanics Sport csapatához és figyelje soporteseményinket, jöjjön el, élje át az izgalmakat és szurkoljon velünk!
A regisztrációhoz csak a lent látható regisztrációs űrlapot kell kitöltenie, és máris tagja lehet csapatunknak.
2023. október 6.-i hétvégén került megrendezésre az idei évi bajnokság utolsó állomása a Rally Hungary, mely nagy örömre kicsit mondhatni hazai pálya, hisz szülőföldem közelében Nyíregyházai központtal került megrendezésre. A magas színvonalú verseny egyben Európai futam is volt, melynek köszönhetően a nemzetközi mezőny színe-java is részt vett!
A4 napos rendezvény szakaszai a Zemplén szűk erdei útjain kerültek megrendezésre. A színesítés érdekében a rendezőség a teljes mezőnyt egy superspeciál erejéig a Rabócsi ring pályára repítette péntek éjjel, ahol lámpafényes körgyors keretében egy rövid ízelítőt kaptak a kedves kilátogatók a mezőnyből!
Az igazi izgalmakat magába foglaló verseny az szombat reggel vette kezdetét. Az első szakasz az Újhuta-Nyíri volt, mely sikeresen a kategória 2. helyén sikerült teljesíteni! A második szakasz a Füzér-Abaújvári elág volt, mely minden szempontból a legnehezebb szakasza a volt a hétvégének! itt nem volt szabad a közel 4 kilométer hosszú múrvás szakaszon defektet kapni! Ez sikerült és a jó időeredmény révén a kategória élén találtuk magunkat! Az első körben még Aranyosivölgy gyorsasági szakasz kapott szerepet! Itt is sikerült az ORC abszolút elejében autózni és tovább növeltük a kategóriánkban az előnyünket! És ezután jött a részemről a legjobban várt gyorsasági, a nyíregyházi belvárosi gyors. Itta nézőknek való autózás kapott főszerepet
A szombati második kör hozott némi izgalmat, mert az újhutai gyorson az autó elkezdett dadogni és a fordulat nem akar 6e fölé kúszni! Etapon minden lekövettünk de nem találtok meg a hibát, így a következő gyorsaságin is hátrátatott minket! A Aranyosi völgy előtti gyorson kaptam egy barátomtól Papp Arnie-tól egy telefont! Sikerült igen!!!!! Így egy jóízű autózással ismételten sikerült abszolút 2. időt jönni
Másnapra a fő cél a pontos és beosztó autózás volt! A bajnoki cím megszerzéséhez csak célba kellett vinni az autót! Hosszú nehéz nap volt, de mindent elkövettünk és sikerült!
A Bajnoki címet a Nyíregyháza főterén felépített céldobogón ünnepeltük!
A 2023.-as bajnokságban elért eredémyünk:
P13 kategóri 1. hely
ORC/2WD kupa 1. hely
ORC abszolút értékelés 4. hely
Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!
IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt.
online erdmény:
https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=205&ert=ORCA&go=P13&s=-10
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny
Szeptember 2. hétvégéjén fogadott minket az év várva vár új helyszínen megrendezésre kerülő Győr Rally-ja. A verseny fő érdekessége, hogy 20 évvel ez előtt rendeztek itt versenyt melyet a belvárosi néző csalogató gyorsasági tett még színesebbé!
Csapatunk felkészülése sikeres volt, hisz az autó teljes átvizsgálást legfőbb szerelőn Lackó végezte, lelkiismeretes munkájával! Köszönöm szépen neki!
A hétvége nehézségét az új pályák 3-szori bejárása és feldolgozása mellett a nagy meleg adta.
Természetesen a verseny kezdetét ezúttal is a rajtdobogón történő áthajtás indította! A 2 napos versenyt 5 különböző pálya színesítette megfűszerezve egy belvárosi prológ jellegű körforgalmakkal színesitett gyorsasági! Az első nap 1. gyorsaságijától kezdve a nap végéig sikerült a leggyorsabbnak lennünk! Ennek köszönhetően 25 mp es előnnyel fordultunk rá a vasárnapra! Vasárnap egy 20 kilóméteres Rába-ringi gyorsasági okozta a fejtörést! A gumikopás az autó melegedés és a beállítás volt csak kérdés.-) Megoldottuk és sikeres abszolváltuk mind az 5 gyorsaságit vasárnap és a végére 1 perces előnnyel sikerült megnyernünk a kategóriát és a 2wd kupát! Nagy örömre szolgált, hogy az abszolút értékelés 4. helyén sikerült behoznunk a kocsit és a nagy összetett ( ORB ) értékelés 18. helyén végeztünk!
Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!
IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt.
online erdmény:
https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=202&ert=ORB_&go=P13
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny
Augusztus elején került megrendezésre az év második laza talajú versenye a 29. Veszprém rally.
Legfőbb célnak a biztonságos célba érkezést és a mecseki fiaskó kiküszöbölését vettük tervbe. A versenyt az év egyik legrövidebb versenyére tervezték, hisz a teljes távot egy nap alatt kellet volna teljesíteni a mezőnynek.
Az autó felkészítése a mecseki sérülések miatt közel 4 hétig tartott, de örömmel mondhatom, hogy fantasztikusan sikerült és a verseny hetére végül minden összeállt!
A vasárnapi első gyorsasági rajtot követően egy sajnálatos baleset szemtanúi lettünk, mely a leges legrosszabb kimenetellel végződött! Elvesztettünk egy fantasztikus embert és sporttársat, akinek a laza talajú murva versenyeken a nyomába sem érhettünk!
Ezt követően a Versenyt a rendezők megszakították!
Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!
IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft.
online erdmény: rallylive.hu;
https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=200&ert=ORB_&go=P13
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny