Az idei fehérvári program keretében iskolaudvarok újulnak meg és kialakításra kerül egy okostanterem is.
Eszközeinkkel próbáltuk segíteni a járványidőszakban a védekezési munkát.
A helyi vállalatok és a székesfehérvári önkormányzat összefogásával 2013-ban indult el a KÉPES – Közösségi Értékteremtő Program Együtt Székesfehérvárért! elnevezésű program. Az összefogás keretében már hét éve folyik az óvodák udvarainak és vizesblokkjainak felújítása, az udvari játékok cseréje, az eszközök bővítése, szükség szerinti felújítása.
A szeptember 10-ei, keddi önkéntes napon hatvanöten ragadtak kesztyűt, smirglit és ecsetet a vállalatok képviselői és munkatársai közül, hogy lefessék az óvoda kerítését.
A KÉPES, azaz a Közösségi Értékteremtő Program kiemelt eleme az anyagi támogatás mellett a szemléletformálás és az önkéntesség kultúrájának továbbfejlesztése. A támogató vállalatok önkéntesei mellett az óvodai munkaközösségek, a gyerekek és a szülők is hozzájárultak az óvodai környezet szebbé, rendezettebbé tételéhez. Ahogy mindig, az idei önkéntes napon is segédkeztünk.
Idén is folytatódott a KÉPES program, amelynek keretében az elmúlt években számos iskola, óvoda, bölcsőde vizesblokkja újulhatott meg. Öt évvel ezelőtt még tíz Székesfehérváron működő cég összefogásával indult a KÉPES program, amely mára 28 fehérvári érdekeltségű vállalat, vállalkozás aktív, támogató együttműködését jelenti. A vállalkozások, köztük az Ivanics Kft. is idén közel 14 millió forinttal támogatták a kezdeményezést, amihez Székesfehérvár Önkormányzata is ezzel azonos mértékű pénzügyi forrást biztosított.
Remek hangulatú Télapó ünnepséget szerveztek a fehérvári mentőállomáson az állomáson dolgozók gyerekeinek akik több, mint 70-en vettek részt az eseményen.
A Fejér Megyei Vöröskereszt kérésének most is örömmel tettünk eleget: október 31-én délelőtt fehérvári szalonunkban véradás került megszervezésre. Kollégáink már rutinos véradók, most is számíthattak rájuk az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársai.
Májusban került megrendezésre a várva várt Euróai Bajnoki futam, melynek betétfutamaként az ORC is helyt kapott
Csapatunk felkészülése még alaposabb volt mint bármikor, hisz a P13 kategória bajnoki címvédőjeként idén az ORC abszolút értékelés tűztük ki célul😊.
Csütörtök reggel érkeztünk meg a veszprémi központba és az adminisztratív átvétel teljesítését követően elkezdtük a pályák feldolgozását. Valamilyen formában már mindegyik pályán mentünk így a feldolgozást is megkönnyítette az előző évek belső kamerás felvételeink feldolgozása. Ez hozta meg a várva várt gyümölcsöt!
A teljes verseny zökkenőmentesen ment és sikerült az oRC értékelés absz 1. helyén végezni! Mondhatjuk, hogy mindent vittünk😊
Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.
online erdmény:
https://www.hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=217&ert=ORCA&go=P13
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny
Október utolsó hétvégéjén került megrendezésre az idei év utolsó bajnoki futama az előző évekről már jól ismert Zempléni futam! A verseny helyszín az őszi évszaknak köszönhetően gyönyörű arcát mutatta. karakterében 4 különböző szakasz várt a mezőnyre mindkét irányból és mindösszesen 17 gyorsasági szakasz.
Csapatunk felkészülése még alaposabb volt mint bármikor, hisz a P13 kategória bajnoki címén kívül az ORC 2WD bajnoki címe volt még kérdés. Természetesen minden meg szerettünk volna tenni és meg is tettünk a sikeres célba érkezés érdekében.
Csütörtök reggel érkeztünk meg a szerencsi központba és az adminisztratív átvétel teljesítését követően elkezdtük a pályák feldolgozását. Valamilyen formában már mindegyik pálya ismerős volt és örömmel töltött el minket, hogy a pályákat oda-vissza írhattuk, amivel a feldolgozás gyors és hatékony volt. Sikerült egy tempós de mindenképpen a necces felhordásos, nedves részekre tekintettel.
Péntek este egy nagyon hangulatos és reprezentatív rajt ceremónia nyitotta meg a versenyt😊
Szombat korán reggel kezdtünk, melynek köszönhetően a pályákra a lecsapódott pára miatt kifejezetten figyelni kellett. Ennek ellenére a közepes keménységű keverék mellett döntöttünk, ami mindenképpen jó húzásnak bizonyult a melegedő időjárásnak köszönhetően.
Az 5. ik gyorsaságin sajnos egy futómű alkatrész törése miatt kiestünk és csak szuper rally keretein belül tudtuk folytatni a versenyt. A fiúk újra precíz pontos munkát végezve felkészítették az autót a vasárnapi versenynapra.
Vasárnap kicsit lassan melegedtünk be mert rátartással voltunk a kocsival szemben, hisz a bekerült futómű alkatrész már használt volt és a bizalom lassan jött meg. A 2. körre már felszabadultan ORC abszolút 3.-4. időket autózva élveztük a napot! Ennek köszönhetően sikerült elérni a bajnoki címet és boldogan ünnepelhettünk a célceremónián!!!!
Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.
online erdmény:
https://www.hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=217&ert=ORCA&go=P13
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny
Szeptember 1. hétvégéjén fogadott minket az év várva vár új helyszínen idén 2-szor megrendezésre kerülő Győr Rally-ja. A verseny fő érdekessége, hogy 23 évvel ez előtt rendeztek itt versenyt melyet a belvárosi néző csalogató gyorsasági tett még színesebbé!
Csapatunk felkészülése sikeres volt, hisz az autó teljes átvizsgálást legfőbb szerelőn Lackó végezte, lelkiismeretes munkájával! Köszönöm szépen neki!
Az utazást megelőző hét elején még minden rendben volt, de akkor jött egy váratlan betegség, mely bearanyozta a hetemet! Egy csípésből lett teljes betegség! Feladatunkat nehezítette, hogy a hétvégi rajtceremóniát egy nem várt derült égből jövő villámcsapásként ért műszaki hiba szakította félbe. A fiúk egész éjjel szereltek, hogy a rajtvonalra tudjunk gurulni
Mondanom sem kell, hogy a szombati napra az éjszakázás rányomta bélyegét és álmosan kezdtünk, de ezt sajnos felülmúlta egy műszaki hiba okozta gond! + gyorsaságit csináltunk végig, mire rájöttem, hogy a egy testkábel van fellazulva a motor hátoldalán! Innentől minden kisimúlt😊.
A második körre újult erővel érkeztünk, melynek a z idő eredményben is meg volt a látszata. A sokorópátaki gyorson sikerült egy absz 5. időt jönni, ami a 2wd 2. legjobb és a kategória 1 ideje volt. Ezen felbuzdúlva vágtunk neki a kisgyónbányai gyorsaságinak, ami a vesztünket okozta. Sajnos egy defeketet követően az árokban végeztünk!
Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt.
online erdmény:
https://www.hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=216&s=64&ert=ORCA&go=
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny