A veszprémi hétvégét megelőzően lehetőségünk nyílt egy rövid murvás tesztre, ahol az autó aztán meg is adta magát az egyik gyújtás kábel meghibásodása miatt! Ezt másnap sikerült orvosolni, így ismét nyugodtan és bizakodva vágtunk neki a versenynek.
Szombaton reggel elvégeztük az adminisztratív teendőket és megcsináltuk a gépátvételt, majd beálltunk a parc fermébe. Ezt követően feldolgoztuk a pályákat, amik már a korábbi versenyekről ismerősek is voltak. Nagyon meleg volt és nagy por, de aztán később este megérkezett a felhőszakadás is. Másnap reggel elég izgatottan vágtunk neki a versenynek, mert nem tudtuk biztosra, hogy milyenek lesznek majd a pályák.
Az volt a terv, hogy mindenképpen célba érkezzünk a végén és élvezzük a versenyt, no meg persze a lehető legtöbb pontot vigyük majd haza.
Nem indult jól az első gyors, mert helyenként nem akart menni az autó és egy kanyarban be is sokalltunk. Leállt a motor, így értékes másodperceket hagytunk ott és még a futóművet is megütöttük. A második szakaszon próbáltunk nem hibázni és egy jó tempót autózni, aminek köszönhetően sikerült egy picit javulnunk. A 3. gyorsaságin nem tudtunk elrajtolni mert etap lett. Sajnos a Trencsényi-Pannuska páros beesett és eltaláltak egy fát. Reméljük, hogy minden rendben van velük és jól vannak! Így az első kör végén 2. ladásként és a kategória harmadik helyén tudtunk csak fordulni.
A félidőben a fiúk megjavították a kocsit majd a második körre próbáltuk felszívni magunkat, hogy előrébb tudjunk jönni. A 4. gyors előtt észre vettük, hogy rossz gumi került fel a jobb elejére a szervizben, de sajna nem tudtunk már mit csinálni. Próbáltunk megnyugodni aztán jól letalálni a szakaszon. A tempó jó is volt majd az egyik visszafordítóban sajnos defektet kaptunk és így az utolsó 3-4 kilométeren folyamatosan keresztbe ment az autó. A végén még egy bokorba is beugrattunk, mert már annyira húzott a kocsi. Sajnos így megint értékes másodperceket hagytunk bent a gyorson. A cél után aztán lecseréltük a ledarált kereket és siettünk tovább. Az ötödik szakaszra így felemás gumikkal érkeztünk meg és a kormánymű sem volt tökéletes. Ezért próbáltunk vigyázni, mert be akartunk érni a célba, de már nem volt több pótkerekünk a kocsiban. Így is egy jó tempót tudtunk autózni és nagyon élveztük a szakaszt, viszont a végére nagyon elfáradtunk. Az etapon próbáltunk felfrissülni, de nagyon meleg volt és az autó is rakoncátlankodott. Leállt és nem nagyon akart beindulni. Végül jöhetett a power stage amin sikerült elvinni az utolsó lassítót és majdnem leestünk az útról. Ettől függetlenül így is jó idő lett a végére. Az egész napi nagy csatában a nap végére sikerült az abszolút 6. ill. a lada kupa és a kategória 1. helyére felérnünk a céldobogóra, aminek nagyon örültünk a végén!
Gratulálunk a többieknek és köszönjük a jó motort Orbán Norbinak, továbbá a segítséget a szervizcsapatnak (Köszi Adri, Laci, Csabi, Fercsávó, Peti) és a támogatóinknak:
IT’S LOGISTICS, Ventil-Gépész Kft., IT-PNG System Kft., Agrihő Energia Kft.,
IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft.
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
life.ivanics.hu/sport_blog
Április első hétvégéjén került megrendezésre az ide ORB Rally1 osztályú szezon első futama a murvás talajon megrendezett Székesfehérvár Rally .
A 2 napos verseny rengeteg nehézséget és rejtett akadályt tartogatott. A Pályák tekintetében a Veszprém rallyról már jól ismert szakaszok voltak vegyítve régi időkről ismert szakaszokkal. Közéjük tartozott az Iszkai gyors ami ízig vérig bevállalós gyorsasági! Itt akinek volt vér a p… az nyert
Pénteki napon a pályák feldolgozása kapta a fő szerepet. Úgy gondolom, hogy részletes minden apró részeltre kitérő itinert sikerült írnunk! Sántha Zoli barátom, mondhatom, hogy kitett magáért mert nagyon felkészülten és rengeteg hasznos információval érkezett a versenyre ezzel támogatta hobbinkat
Legfőbb célként a sikeres és jóízű versenyzést tűztük ki célul! A napközbeni kezdés kényelmessé tette az indulást, de sajnos a nagy várakozások ellenére már az első gyorson megpecsételődött a sorsunk! A gyorsaságit közepes tempóban teljesítettük, amivel elégedettek, de sajnos a cél előtt 500 méterrel a jobb oldali lengőkar lefogatás elengedte magát és már 3 kerékkel fejeztük be a gyorsaságit!
A szombati nap számunkra így véget ért. A fiúk eljöttek értünk és gyors munkával megjavították a kocsit, ami a szuperrallyra adott lehetőséget! Itt szeretném megköszönni Hinger Dávid alázatos és gyors munkáját! Köszi Dávid nélküled nem ment volna!
Vasárnapot a mezőny végéről kezdtük és nem kockáztatva álltunk a rajthoz a mikulás rallyról megmaradt gumikon! A tempónk rendben volt, hisz az első körben 3 gyorsból 2 őt megnyertünk elég nagy fölénnyel! A 3.at csak azért nem sikerült, mert útólértük az előttünk rajtolót és 3 kilóméteren keresztül feltartott!
Ezt követően szerviz és vissza a második körre! Itt már nehezebb dolgunk volt mert minden gyorson leesett az eső nekünk, ami azt eredményezte, hogy a powerstage pontokból 1 et veszítve a 2 helyen fejeztük azt be!
Összességében nagyon jól éreztük magunkat és már várjuk a következő megmérettetést!
Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!
IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft.
online erdmény: rallylive.hu; https://www.hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=192&ert=ORB_&go=P13
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny
Jobbágy Péter – Búzás Róbert 2022 Szilveszter rallye
Beszámoló
A 2022-es évünk nem zajlott zavartalanul, sok technikai problémával küzdöttünk, autónk új erőforrása sajnos csak az év utolsó versenyeire készült el, illetve azzal is volt sok probléma.
Az utolsó rallye2 –es futamra, a Zemplénbe már nem is tudtunk eljutni, az utolsó pillanatos előkészületek miatt, így az év végét a már tradícionálissá vált Szilveszter Rallye-n akartuk lezárni, végre egy jó eredménnyel. A motorunkat kijavítva vissza kaptuk időben, sikerült is tesztelni egy rövidet, szerencsére megszűnt a lassan folyamatossá váló gyújtás problémánk, így nagy reményekkel indultunk el a Hungaroring felé.
- 27.-én lezajlottak a kötelező dolgok, átvételek, szerviz elfoglalása, illetve a pályák felírása.
28.-án két gyorsaságit rendeztek, mind kettő a ring belsőn zajlott.
A napi első gyorsaságira megtörténtek az előkészületek, gumiválasztás, nyomások beállítása, kamera beállítás és az utolsó simítások. Kisebb izgalommal kigurultak a fiúk a szervízből.
Ezen a gyorson kategória 4. helyet sikerült teljesíteni, 9,3 mp –es lemaradással az éllovastól. Nem ilyen kezdésre számítottunk, de megvolt a viszonylag „nagy” lemaradás oka: túl puhák voltak a gátlók, így tempós kanyarba borította fel a kocsit, el kellett venni a gázt. Ezt a szervízbe megpróbáltuk beállítani, legkeményebbre állítottuk az összes teleszkópot. A 2. gyorson meg is lett az eredménye, szemmel láthatóan gyorsultak a fiúk, itt már csak 2,9mp et kaptak az első helyen állótól, ez bizakodásra adott okot.
A napot összetettben a kategória 3. helyen zártuk, viszonylag nagy lemaradással, 12,2 mp-es hátránnyal vártuk a verseny 3. napját, így tettük el magunkat este.
A verseny 3. napján, December 29.-én, négy gyorsasági várt a versenyzőpárosokra, ebből a méltán híres ring külsővel, ami a szurkolók nagy kedvence, a Mol kutas kanyarral.
Reggel elindultunk a szállásunkról a ring irányába, nagy reményekkel.
A 3. gyors nagyon jól sikerült, mindössze 0,6 mp-et kaptunk a versenyben vezető párostól,
így összetettben máris a kategória 2. helyén találtuk magunkat kerek 10mp-es hátránnyal.
A 4. gyorsasági rögtön következett szerviz nélkül, ez se sikerült rosszul, itt összeszedtünk még 5,4 mp et, így vártuk a következő kört, ami annyiban változott hogy a ring belső körgyors lett, duplán kellett teljesíteni! Ez némi aggodalomra adott okot, mivel a gumijaink már nem voltak túl jó állapotban, és még egy dupla kört is ki kellett bírniuk, ahol elmelegedhetnek.
A szervízben a kocsi megkapta a kötelező ellenőrzéseket, futómű áthúzgálást, így 100%-an várta az utolsó két gyorsaságit. A gumikat érintő nagy tanakodás ellenére, kockáztattunk, maradtak ugyanazok az abroncsok. Így gurultak ki a fiúk a körre.
Az 5. gyors végén konstatáltuk nagy meglepetésünkre hogy feljöttünk összetett első helyre, 15 másodperces előnnyel. Két nagy ellenfelünk hibázott, illetve technikai gondokkal küzdöttek, így egy komoly lehetőség adódott hogy ezt a versenyt megnyerjük.
A 6. gyorsasági az ominózus dupla ring belső volt, ahol úgy döntöttek a fiuk hogy biztonságra autóznak, vigyáznak a gumikra hogy kibírják, és ha van egy kis szerencséjük marad annyi előny hogy sikerüljön behúzni a versenyt.
Így is történt a hatodik gyorson kategória második időt autóztak, így összetettben kicsivel több mint 11 mp-es előnnyel sikerült győzedelmeskedni.
Így alakult ki a végleges tabella, H/8 kategória első helyet érték el a fiúk, Lada kategória első helyet, és abszolút 29. helyet, legjobb ladás párosként a mezőnyben.
Így alakult hát a 2022.-es Szilveszter Rallye, remek verseny volt számunkra, komoly visszaigazolás hogy még mindig tudunk versenyt nyerni annyi idő kihagyás után.
A kocsi tökéletesen működött, motorunk erőteljes volt és hiba nélküli!
Köszönjük az egész éves segítséget szervízeseinknek : Herczeg Lackónak, Bernáth Balázsnak, Szabó Gábor Pufinoxnak, Németh István Uborkának, Ifj. Jobbágy Péternek, Orbán Norbertnek, Tamás Gergőnek!
Köszönjük az egész éves segítséget támogatóinknak:
-Luterán Gépész Kft.
- Mzs Épszolg Kft.
- Flotta auto és Mobil gumiszervíz
- Flamesco Bau Kft.
- Máris szerviz Kft.
- Magyar Építőipari Szolgáltató Kft.
- Germán-Trans Kft.
- Micorex Tüzép
- Charlie Hűtő
-Charlie Transport Kft.
-Gabi Car Kft.
-Kajuha fényező műhely
- Ivanics Motorsport Eggyesület
Novemberben került megrendezésre az ide ORB Rally1 osztályú szezon utolsó bajnoki versenye Zemplénben! A 2 napos verseny rengeteg nehézséget és rejtett akadályt tartogatott. A Pályák tekintetében a Zempléni versenyekről már jól ismert Huták szakaszai és a Tokaji vidéket jellemező szőlészeti utak adták a verseny távját..
Legfőbb célként a sikeres célba érkezést tűztük ki, hisz au Ózdi esést követően az indulásunk is csodával határos volt. A csapatunk kiemelkedő munkát végzett, mert szűk 3 hét alatt újjá építette az autót. Ebben a legfőbb Szerepet Lackó barátom töltötte be! Ezúton is nagyon hálás vagyok számára és boldogsággal tölt, el, hogy ilyen barátom ban! Köszönöm.
A reggeli első gyorsaságit sikeresen teljesítettük puha gumikon. A gyors végén már egy kis rezonanciát észleltem féktávokon de a gyorst követő szemrevételezésnél még nem láttam az akkor még csak kicsit észlelhető hibát! A Hutai gyors sajnos már teljesen kihozta a gondot és a gyors végén a kiállás mellett döntöttünk és bíztunk a szerviz segítségében, hogy másnap szuperrally keretein belül majd tudjuk folytatni. Az irányítókar csavarja adta fel a szolgálatot.
A vasárnapi gyorsaságikra visszatérve egy közepes tempót autózva az előkelő 3. helyen tudtuk befejezni a versenyt. 6 gyorsasági szakaszt teljesítve remélhetőleg kiautóztuk magunkból az Ózdi esést és jövőre már teljes erőbedobással állhatunk a szezonkezdetre oda.
Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!
IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Agrihő Energia Kft, Young B.T.S Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millersoils
online erdmény: rallylive.hu; https://hauserresults.hu/live/live.php?error=public&ev=177&s=34&ert=ALL&go=P13
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny