
Egy kertészkedős, minden szempontból tökéletes nap rövid beszámolója.
Azzal kezdeném, hogy sikerült az autót ismét üzemképes állapotba helyezni. Ehhez sok barátunk segítő kezére volt szükség. Külön köszönet Pawlik Karcsinak, csapatunk mérnökének, aki péntek éjjel összerakta a motort, hogy beszerelhessük a szombati nyílt napra. Ennek köszönhetően sikerült "megautóztatni" a székesfehérvári Ivanics telephelyen a kisorsolt szerencsés nyerteseket. Reméljük csak azt az egy tuját tudtuk megijeszteni, amit Laci a C30-as jobb hátuljával megtámasztott. Összességében egy nagyon sikeres napot tudhatunk magunk mögött.
Köszönjük a sok dicséretet és biztatást.
A napot számunkra tovább színesítette a motorosok bemutatója, akik szintén fontos résztvevői voltak a programnak. Ámulattal néztük őket.
További tesztekkel készülünk a május közepén megrendezésre kerülő ózdi versenyünkre.
Mint már tudjátok a Kisgyónbánya-i gyors stop állomásában egy baleset vétlen áldozatai lettünk. Köszönjük a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet, most engedtek ki minket a kórházból, rendben vagyunk! A sérült sportbíróknak gyors gyógyulást kívánunk! A bajnokság számunkra itt véget ért.
Újabb győzelem Pécsen
Június utolsó hétvégéjén került megrendezésre az ide ORB Rally1 osztályú szezon harmadik bajnoki versenye a Mecsek Rally! A rendezvényt nagyon izgatottan vártuk, hisz személyes kedvenc versenyünk ez.
A versenyt már csütörtökön megkezdtük a pályák feldolgozásával. Nagy örömemre rengeteg erdei szakasz került kijelölésre, melynek feldolgozási mindig nagy gondosságot és odafigyelést igényel. Szerintem sikeresen teljesítettük és elégedetten zártuk a pályák feldolgozását.
Az Orc abszolút dobogós hely egyikét tűztük ki célul. A szombati pályákat tekintve minden esélyünk megvolt, hisz a számomra nagyon kedves szűk és erdei gyorsaságik voltak. Az első kört az ORc abszolút 2.. illetve a kategória 1. helyén zártuk
A vasárnapi napon újult erővel támadtunk melynek célja a pozíciónk megörzése volt! Kellemes meglepetésre Hinger Dávid kategória társunk tudta tartani velünk egy két gyors ereéig a lépést így a kategóri és 2WD kupa is izgalmas volt. Sajnos a többi kategória társa percekkel elmaradt így Őket a második nap már nem kellett figyelni! Örömteli érzés volt továbbá, hogy a 2 kerék meghajtású Peugeot kupa egyik autója sem tudott elénk érni😊
APécsi lendületet szeretnénk tovább vinni a következő futamra, melyhez mi a győri megrendezésre kerülő versenyre tettük a voksunkat.
Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!
Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millersoils; IT-PNG Kft; Business Solutions Hungary kft.
online erdmény: rallylive.hu; Hause results.hu
https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=229&ert=ORCA&go=
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny
Májusban került megrendezésre a várva várt Euróai Bajnoki futam, melynek betétfutamaként az ORC is helyt kapott
Csapatunk felkészülése még alaposabb volt mint bármikor, hisz a P13 kategória bajnoki címvédőjeként idén az ORC abszolút értékelés tűztük ki célul😊.
Csütörtök reggel érkeztünk meg a veszprémi központba és az adminisztratív átvétel teljesítését követően elkezdtük a pályák feldolgozását. Valamilyen formában már mindegyik pályán mentünk így a feldolgozást is megkönnyítette az előző évek belső kamerás felvételeink feldolgozása. Ez hozta meg a várva várt gyümölcsöt!
A teljes verseny zökkenőmentesen ment és sikerült az oRC értékelés absz 1. helyén végezni! Mondhatjuk, hogy mindent vittünk😊
Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.
online erdmény:
https://www.hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=217&ert=ORCA&go=P13
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny