
Április utolsó hétvégéjén rendezték meg a mindig népszerű Miskolc rallyet! A csapat sokat dolgozott az autón, hogy a kezdésre minden összeálljon, de azért most is maradt még néhány teendő az utolsó pillanatra. Ígéretes és erős mezőny volt az előzetes nevezési listák alapján, úgyhogy jó kis verseny volt várható!
Csütörtökön és pénteken a pályákat próbáltuk feldolgozni majd elvégeztük az adminisztratív teendőket és a gépátvételt. Péntek este prológgal kezdtünk a miskolci salakon ahova nagyon sok néző látogatott ki! Nagyon jó érzés volt a sok szurkolót, ezúton is köszönjük nekik!

A tervünk az volt, hogy a dobogóra tudjunk állni a végén és mindenképpen célba érkezzünk!
Szombaton 3 gyorsasági volt 3 körben és az utolsó kört már sötétben kellett volna teljesítenünk!
Jól kezdtünk mert az első éles gyorsaságit meg tudtuk nyerni, de sajnos elég korán a következő gyorson fel is forrt a motorunk!

Másnap próbáltunk gyorsulni, hogy közelebb kerüljünk a többiekhez, de sajnos az egyik kanyarban beforogtunk és így értékes másodperceket veszítettünk a csatába, ezért az utolsó előtti gyorsasági végére 1,3 másodperccel vissza csúsztunk a 4. helyre. Így a power stage-re maradt a döntés, hogy felférünk a dobogó harmadik fokára vagy sem. Ennek köszönhetően nagyon izgalmas lett a véghajrá, de sajnos becsúszott még egy-két apróbb hiba, aminek köszönhetően végül lecsúsztunk a dobogóról. A versenyt így a kategória 4. helyén zártuk, de ettől függetlenül nagyon jól éreztük magunkat és reméljük, hogy legközelebb majd mi jövünk ki győztesen a csatából!

Gratulálunk a többieknek és köszönjük a jó motort Orbán Norbinak, a fejlesztéseket Csipesznek!
Köszönet a szervizcsapatnak a munkáért (Köszi Adri, Laci, Csabi, Fercsávó, Peti) és a partnereinknek a támogatásért!
IT’S LOGISTICS, Ventil-Gépész Kft., IT-PNG System Kft., Agrihő Energia Kft.,
IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft.

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
life.ivanics.hu/sport_blog
https://www.facebook.com/ventil.epuletgepeszet/
Mint már tudjátok a Kisgyónbánya-i gyors stop állomásában egy baleset vétlen áldozatai lettünk. Köszönjük a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet, most engedtek ki minket a kórházból, rendben vagyunk! A sérült sportbíróknak gyors gyógyulást kívánunk! A bajnokság számunkra itt véget ért.
Újabb győzelem Pécsen
Június utolsó hétvégéjén került megrendezésre az ide ORB Rally1 osztályú szezon harmadik bajnoki versenye a Mecsek Rally! A rendezvényt nagyon izgatottan vártuk, hisz személyes kedvenc versenyünk ez.
A versenyt már csütörtökön megkezdtük a pályák feldolgozásával. Nagy örömemre rengeteg erdei szakasz került kijelölésre, melynek feldolgozási mindig nagy gondosságot és odafigyelést igényel. Szerintem sikeresen teljesítettük és elégedetten zártuk a pályák feldolgozását.
Az Orc abszolút dobogós hely egyikét tűztük ki célul. A szombati pályákat tekintve minden esélyünk megvolt, hisz a számomra nagyon kedves szűk és erdei gyorsaságik voltak. Az első kört az ORc abszolút 2.. illetve a kategória 1. helyén zártuk
A vasárnapi napon újult erővel támadtunk melynek célja a pozíciónk megörzése volt! Kellemes meglepetésre Hinger Dávid kategória társunk tudta tartani velünk egy két gyors ereéig a lépést így a kategóri és 2WD kupa is izgalmas volt. Sajnos a többi kategória társa percekkel elmaradt így Őket a második nap már nem kellett figyelni! Örömteli érzés volt továbbá, hogy a 2 kerék meghajtású Peugeot kupa egyik autója sem tudott elénk érni😊
APécsi lendületet szeretnénk tovább vinni a következő futamra, melyhez mi a győri megrendezésre kerülő versenyre tettük a voksunkat.
Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!
Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millersoils; IT-PNG Kft; Business Solutions Hungary kft.
online erdmény: rallylive.hu; Hause results.hu
https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=229&ert=ORCA&go=
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny
Májusban került megrendezésre a várva várt Euróai Bajnoki futam, melynek betétfutamaként az ORC is helyt kapott
Csapatunk felkészülése még alaposabb volt mint bármikor, hisz a P13 kategória bajnoki címvédőjeként idén az ORC abszolút értékelés tűztük ki célul😊.
Csütörtök reggel érkeztünk meg a veszprémi központba és az adminisztratív átvétel teljesítését követően elkezdtük a pályák feldolgozását. Valamilyen formában már mindegyik pályán mentünk így a feldolgozást is megkönnyítette az előző évek belső kamerás felvételeink feldolgozása. Ez hozta meg a várva várt gyümölcsöt!
A teljes verseny zökkenőmentesen ment és sikerült az oRC értékelés absz 1. helyén végezni! Mondhatjuk, hogy mindent vittünk😊
Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.
online erdmény:
https://www.hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=217&ert=ORCA&go=P13
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny