KÉPES PROGRAM – Idén három székesfehérvári óvodaudvar újult meg

Várnainé Jakócs Ágnes | 2018.08.23. 09:53

Idén is folytatódott a KÉPES program, amelynek keretében az elmúlt években számos iskola, óvoda, bölcsőde vizesblokkja újulhatott meg. Öt évvel ezelőtt még tíz Székesfehérváron működő cég összefogásával indult a KÉPES program, amely mára 28 fehérvári érdekeltségű vállalat, vállalkozás aktív, támogató együttműködését jelenti. A vállalkozások, köztük az Ivanics Kft. is idén közel 14 millió forinttal támogatták a kezdeményezést, amihez Székesfehérvár Önkormányzata is ezzel azonos mértékű pénzügyi forrást biztosított.

Az intézmények vezetői és az önkormányzat közösen állítottak fel egy sorrendet, hogy melyek a felújításra leginkább rászoruló óvodaudvarok. A program segítségével idén a Tolnai utcai óvoda, a Belvárosi Brunszvik Teréz Óvoda és a Felsővárosi Óvoda udvarán volt nagyobb felújítás.

A Tolnai Utcai Óvodában új homokozó, új csúszda, 79 négyzetméternyi ütéscsillapító brukolat és mintegy 170 négyzetméter öntöttgumi burkolat épült, továbbá egy műfüves minifoci pálya labdafogó hálóval illetve padokat, asztalokat vettek az udvarra.

A Belvárosi Brunszvik Teréz Óvodában új homokozó, 20 méter kerítés, pergola a meglévő homokozó fölé, kertrendezés miatt támfal, nagyméretű játszóvár, mellette öntöttgumi burkolat épült, illetve padok és asztalok kerültek beszerzésre valamint egy mini játszóvár is a legkisebbeknek.

A Felsővárosi Óvodában kicserélték a meglévő ütéscsillapítókat, épült egy új játszóvár és öntöttgumi burkolatot is kialakítottak.

A KÉPES programban az idei évben részt vevő cégek:

Alba Mineral Kft.,

Alba Plaza,

Arconic Köfém Kft.,

Alpha-Vet Kft.,

Auchan Magyarország Kft.,

Balance-99 Zrt (Hotel Magyar Király****),

Brooks Instrument Kft.,

DENSO Gyártó Magyarország Kft.,

GEALAN HungaryPlast Kft.,

G.E.B.E. Belföldi és Nemzetközi Árufuvarozó Kft.,

Grundfos Magyarország Gyártó Kft.,

Hanon Systems Hungary Kft.,

Harman Becker Gépkocsirendszer Gyártó Kft.,

Klemol Kft.,

HTM Zrt.,

Ivanics Kft.,

Macher Gépészeti és Elektronikai Kft.,

MetaloBox Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.,

Mondelez/Győri Keksz Zrt.,

Novotel Székesfehérvár,

Pannonjob Kft.,

Pappas Autó Magyarország Kft.

Etyeki Tüzép Kereskedelmi- és Szolgáltató Kft.

Varga-Márfy Kft.,

Videoton Holding ZRt,

RÉV kft.,

VT-Asyst Kft.

Címkék: Hírek Adomány Támogatás
Kiemelt bejegyzések

Veszprém Rallye a nyári hőségben!

2017.07.14. 11:48

Az első Murvás verseny!

2017.05.26. 13:37

Május 11-én családi nap az Ivanics Csoportnál!

2013.05.02. 15:28

Ivanics Nyílt Nap

2011.04.28. 10:12
Címkefelhő
Legfrissebb hírek

Bajnoki cím az EB futamzárón!

2023.12.04. 10:32

2023. október 6.-i hétvégén került megrendezésre az idei évi bajnokság utolsó állomása a Rally Hungary, mely nagy örömre kicsit mondhatni hazai pálya, hisz szülőföldem közelében Nyíregyházai központtal került megrendezésre. A magas színvonalú verseny egyben Európai futam is volt, melynek köszönhetően a nemzetközi mezőny színe-java is részt vett!

A4 napos rendezvény szakaszai a Zemplén szűk erdei útjain kerültek megrendezésre. A színesítés érdekében a rendezőség a teljes mezőnyt egy superspeciál erejéig a Rabócsi ring pályára repítette péntek éjjel, ahol lámpafényes körgyors keretében egy rövid ízelítőt kaptak a kedves kilátogatók a mezőnyből!

Az igazi izgalmakat magába foglaló verseny az szombat reggel vette kezdetét. Az első szakasz az Újhuta-Nyíri volt, mely sikeresen a kategória 2. helyén sikerült teljesíteni! A második szakasz a Füzér-Abaújvári elág volt, mely minden szempontból a legnehezebb szakasza a volt a hétvégének! itt nem volt szabad a közel 4 kilométer hosszú múrvás szakaszon defektet kapni! Ez sikerült és a jó időeredmény révén a kategória élén találtuk magunkat! Az első körben még Aranyosivölgy gyorsasági szakasz kapott szerepet! Itt is sikerült az ORC abszolút elejében autózni és tovább növeltük a kategóriánkban az előnyünket! És ezután jött a részemről a legjobban várt gyorsasági, a nyíregyházi belvárosi gyors. Itta nézőknek való autózás kapott főszerepet

A szombati második kör hozott némi izgalmat, mert az újhutai gyorson az autó elkezdett dadogni és a fordulat nem akar 6e fölé kúszni! Etapon minden lekövettünk de nem találtok meg a hibát, így a következő gyorsaságin is hátrátatott minket! A Aranyosi völgy előtti gyorson kaptam egy barátomtól Papp Arnie-tól egy telefont! Sikerült igen!!!!! Így egy jóízű autózással ismételten sikerült abszolút 2. időt jönni

Másnapra a fő cél a pontos és beosztó autózás volt! A bajnoki cím megszerzéséhez csak célba kellett vinni az autót! Hosszú nehéz nap volt, de mindent elkövettünk és sikerült!

A Bajnoki címet a Nyíregyháza főterén felépített céldobogón ünnepeltük!

A 2023.-as bajnokságban elért eredémyünk:

P13 kategóri 1. hely

ORC/2WD kupa 1. hely

ORC abszolút értékelés 4. hely

Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!

IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt.

online erdmény:

https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=205&ert=ORCA&go=P13&s=-10

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Győri győzelem!

2023.09.29. 12:32

Szeptember 2. hétvégéjén fogadott minket az év várva vár új helyszínen megrendezésre kerülő Győr Rally-ja. A verseny fő érdekessége, hogy 20 évvel ez előtt rendeztek itt versenyt melyet a belvárosi néző csalogató gyorsasági tett még színesebbé!

Csapatunk felkészülése sikeres volt, hisz az autó teljes átvizsgálást legfőbb szerelőn Lackó végezte, lelkiismeretes munkájával! Köszönöm szépen neki!

A hétvége nehézségét az új pályák 3-szori bejárása és feldolgozása mellett a nagy meleg adta.

Természetesen a verseny kezdetét ezúttal is a rajtdobogón történő áthajtás indította! A 2 napos versenyt 5 különböző pálya színesítette megfűszerezve egy belvárosi prológ jellegű körforgalmakkal színesitett gyorsasági! Az első nap 1. gyorsaságijától kezdve a nap végéig sikerült a leggyorsabbnak lennünk! Ennek köszönhetően 25 mp es előnnyel fordultunk rá a vasárnapra! Vasárnap egy 20 kilóméteres Rába-ringi gyorsasági okozta a fejtörést! A gumikopás az autó melegedés és a beállítás volt csak kérdés.-) Megoldottuk és sikeres abszolváltuk mind az 5 gyorsaságit vasárnap és a végére 1 perces előnnyel sikerült megnyernünk a kategóriát és a 2wd kupát! Nagy örömre szolgált, hogy az abszolút értékelés 4. helyén sikerült behoznunk a kocsit és a nagy összetett ( ORB ) értékelés 18. helyén végeztünk!

Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!

IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt.

online erdmény:

https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=202&ert=ORB_&go=P13

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Fekete hétvége Veszprémben!

2023.08.09. 08:39

Augusztus elején került megrendezésre az év második laza talajú versenye a 29. Veszprém rally.

Legfőbb célnak a biztonságos célba érkezést és a mecseki fiaskó kiküszöbölését vettük tervbe. A versenyt az év egyik legrövidebb versenyére tervezték, hisz a teljes távot egy nap alatt kellet volna teljesíteni a mezőnynek.

Az autó felkészítése a mecseki sérülések miatt közel 4 hétig tartott, de örömmel mondhatom, hogy fantasztikusan sikerült és a verseny hetére végül minden összeállt!

A vasárnapi első gyorsasági rajtot követően egy sajnálatos baleset szemtanúi lettünk, mely a leges legrosszabb kimenetellel végződött! Elvesztettünk egy fantasztikus embert és sporttársat, akinek a laza talajú murva versenyeken a nyomába sem érhettünk!

Ezt követően a Versenyt a rendezők megszakították!

Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!

IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft.

online erdmény: rallylive.hu;

https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=200&ert=ORB_&go=P13

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Ivanics sport rss Ivanics sport email Ivanics sport Facebook Ivanics sport Buzz

Oszd meg ezt a lapot barátaiddal! (/sport_blog/kepes_program_____iden_harom_szekesfehervari/)