Front hajáts és buzgó erő:-)

Molnár Tamás | 2021.05.23. 10:16

Új kihívások!

A 2021. évi Országos rally bajnokság második futamát rendezték meg Ózd-Eger Rally néven. A 3napos rendezvény központja Ózd településén fogadott minket a szervízzel a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark környezetében.Szilvásvárad adott számunka átmeneti otthont ahol egy nagyon kellemes elszállásolásban volt részünk.

A versenyt megelőző napon már futottunk pár teszt kört az Euroringen ,hiszen egy új kihívás várt ránk.Sajnos a VFTS új feljlesztésű motorja több kárt szenvedett az ezt megelőző Boldogkővár Rally-n, mint amire számítottunk . Minden erőnkkel azon voltunk,hogy mihamarabb harcra tudjuk fogni,viszont a nehézséges alkatrész beszerzés nem tette lehetővé az erőforrás feltámasztását. Nem tettünk le célunkról,dolgozunk rajta,hogy a VFTS újra visszatérjen a verseny pályára,de bekellett látnunk jelenleg más megoldáson kell gondolkodnunk. Ekkor jött a lehetősége annak,hogy az ikonikus Rally Túra bajnok Volvo C30-al álljunk rajthoz. Sofőrünk Bodogán Ferenc sosem versenyzett még elsőkerekes autóval ,de csapatunk teljes mellszélességel mellette állt,tudtuk hamar összebarátkozik a 240 lóerős technikával,és igazán gyors lesz vele. Nem is csalódtunk.

Hálásan köszönjük mindazoknak akik lehetővé tették,hogy Ferenc és Eszti megjárathatta a legendás Volvot !

Na de hogyan is történt mindez

Már csütörtökön kezdetét vette a verseny egy gyors adminisztratív átvétellel ,majd a legénység bele is vetette magát a pályabejárásba,amit alázatos ,precíz munkával sikerült jól feldolgozni. Majd a hangulatos Nemzeti Fimltörténeti Élménypark épületében megtörtént a gépátvételi is,ahol megannyi kedves történettel fogdták a visszatért Volvot. A verseny összesen 3napra tagolódott. Pénteken az Ózdi Salakpályán megrendezett prológ adott helyet a bemelegítésnek,ahol szokás szerint nagyon jól szórakoztunk.Azért hamár ott voltunk a kategória első helyét is elhoztuk a prológról. Szombaton az ózdi,vasárnap pedig az egri szakaszokon mérettethettük meg magunkat. Nos a szombati kalandunk után a vasánap mindent felülmúlt.

Szombaton óvatosan kezdtünk hiszen sok tapasztalatot akartunk gyűjteni az autóról , a finom hangolások is itt történtek . Az első éles gyorsunkon Sátáról Kiskapudra egy lassítót megérintettünk ezért 10mp büntetést bezsebeltünk, azt leszámítva majdnem egált futottunk a géposztály első helyezettjével. Az kezdésnek nem rossz. Sajnos a 4. gyorson megütöttük a kereket aminek folytán később az eltörött tőcsavarok miatt lecsúsztunk az útról ,így az aznapot ott befejeztük 3gyorsasági szakasszal hamarabb mint terveztük. A szervízbe érve a csapat egy pillanat alatt újra harcképessé tette a Volvot vasárnapra,hiszen az elhagyott tőcsavarokon kivűl -kissebb esztétikai sérüléseket leszámítva- semmi baja nem lett a versenyautónak.

A szombati kihagyott gyorsok után 15perc büntetéssel inditottuk a vasárnapot. Szerettünk volna értékes pontokat menteni,és bónusz pontokat szerezni a második nap külön értékeléséért. Így elkezdtük a felzárkózást a kategória 5. és a 2wd kupa 10.helyéről . Esőre állt az idő ami meg is érkezett, ez új szituációba helyezte legénységünket , ezzel is újabb tapasztalatokat szerezve az autóról. Egyre otthonosabban mozogtak a pályán, ami hozta az eredményket is. A második nap külön értékelésében a géposztály leggyorsabbjaként,és a 2wd kupa 3.helyén végeztünk. Az összesített értékelésben pedig feljöttünk a géposztály 3.helyére.

Salgón újra a Volvoval érkezünk!

Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget (Köszi Papp Laci,Papp Csabi,Peti, Ottó, Csabi, Fercsávó,Balázs,) és a partnereink támogatását!

IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Agrihő Energia Kft, Business Solutions Hungary Kft., Doboz és Acélszerkezet Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft.

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Címkék: Rally C30 Verseny
Kiemelt bejegyzések

Veszprém Rallye a nyári hőségben!

2017.07.14. 11:48

Az első Murvás verseny!

2017.05.26. 13:37

Május 11-én családi nap az Ivanics Csoportnál!

2013.05.02. 15:28

Ivanics Nyílt Nap

2011.04.28. 10:12
Címkefelhő
Legfrissebb hírek

Front hajáts és buzgó erő:-)

2021.05.23. 10:16

Új kihívások!

A 2021. évi Országos rally bajnokság második futamát rendezték meg Ózd-Eger Rally néven. A 3napos rendezvény központja Ózd településén fogadott minket a szervízzel a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark környezetében.Szilvásvárad adott számunka átmeneti otthont ahol egy nagyon kellemes elszállásolásban volt részünk.

Igéretes kezdést követő teljes kudarc!

2021.05.03. 11:00

Egy olajszenzor mondott nemet!

A 2021. évi Országos rally bajnokság első futamát rendezték meg I Therwoolin Boldogkő Rally néven. A rendezvény helyszínének választott Boldogkőváralja egy kis magyarországi gyöngyszem! Kedves Emberek rendezett házak környezet! A szervízpark ettől függetlenül nem kapta a leg megtisztelőbb helyet, amit sokan sérelmeztek köztük mi is!

3 kerék maradt

2020.12.16. 08:55

A magyar bajnokság utolsó versenye az évek során jól ismert de csak buli versenynek tartott Mikulás Rally volt. A közkedvelt versenynek Veszprém városa adott helyszínt.

A felkészülésünk a versenyre nagyon mozgalmasra sikerült, mert nem csak a szokásos átnézést kellet eszközölni, hanem a futómű megemelése és a sárfogók felszerelése is feladat volt.

Ivanics sport rss Ivanics sport email Ivanics sport Facebook Ivanics sport Buzz

Oszd meg ezt a lapot barátaiddal! (http://life.ivanics.hu/sport_blog/front_hajats_es_buzgo_ero___/)