Extrém kánikula a Baranya kupán!

Molnár Tamás | 2017.08.30. 17:22

A veszprémi murva futam után ismét vissza kellett építeni az autót a soron következő aszfaltos versenyre. A fiúk átnézték a kocsit és kijavították a murván szerzett sérüléseket, hogy ismét egy jól felkészített versenygéppel tudjunk rajthoz állni.

A hétvégét megelőzően lehetőségünk nyílt egy rövid tesztre, ahol vissza lehetett szokni ismét az aszfaltra és próbálgatni tudtuk az autó beállításait is. Aztán csütörtök este elvégeztük az adminisztratív teendőket majd másnap megcsináltuk a gépátvételt és beálltunk a szervizbe. Időközben feldolgoztuk a pályákat, ami nagyon komoly kihívás volt a számunkra. Nagyon meleg volt végig és a pályák is elég hosszúak voltak, úgyhogy folyamatos koncentrációt igényelt az egész hétvége.

Péntek este elszántan vágtunk neki a versenynek. Az volt a terv, hogy mindenképpen célba érkezzünk és a végén a lehető legtöbb ponttal tudjunk majd hazatérni. Szerettünk volna az élmezőnyben fordulni az első este, de sajnos eltörött a lengőkarunk és így bizonytalanná vált az autó az esti gyorsaságin. A kategóriában és a ladák közt a 2. helyen, míg az abszolútban a 9. helyen tudtunk fordulni.

Másnap reggel megjavították a fiúk a kocsit és megújult erővel vágtunk neki a folytatásnak. Folyamatosan 2. ladásként és a kategóriánkban is a második helyen tudtunk autózni. Sajnos még mindig volt egy kis bizonytalanság az autóban, aztán a fiúk a szervizben próbáltak állítani a futóművön, hogy orvosolják ezt. A nagy meleg ellen sok folyadékkal védekeztünk és frissítettük magunkat az etapon. Próbáltunk az egész nap folyamán nagyon pontosan és jó tempót autózni. Sajnos azért volt egy-két apróbb hiba, ami becsúszott és ezért értékes másodperceket veszítettünk. Folyamatosan próbáltunk gyorsulni, de sajnos nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. A verseny végére a lada kupa és a kategória 2. helyén értünk célba és az abszolútban pedig a 7. helyen végeztünk!

Gratulálunk a többieknek és köszönjük a sportbaráti segítséget Szauer Gergőnek, továbbá a jó motort Orbán Norbinak! Köszönet a szervizcsapatnak a munkáért (Köszi Adri, Laci, Csabi, Fercsávó, Peti). és a partnereinknek a támogatásért!

IT’S LOGISTICS, Ventil-Gépész Kft., IT-PNG System Kft., Agrihő Energia Kft.,

IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft.

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny
Kiemelt bejegyzések

Veszprém Rallye a nyári hőségben!

2017.07.14. 11:48

Az első Murvás verseny!

2017.05.26. 13:37

Május 11-én családi nap az Ivanics Csoportnál!

2013.05.02. 15:28

Ivanics Nyílt Nap

2011.04.28. 10:12
Címkefelhő
Legfrissebb hírek

Győri Baleset!

2025.11.13. 09:26

Mint már tudjátok a Kisgyónbánya-i gyors stop állomásában egy baleset vétlen áldozatai lettünk. Köszönjük a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet, most engedtek ki minket a kórházból, rendben vagyunk! A sérült sportbíróknak gyors gyógyulást kívánunk! A bajnokság számunkra itt véget ért.

Mecseki siker!

2025.07.21. 14:19

Újabb győzelem Pécsen 

Június utolsó hétvégéjén került megrendezésre az ide ORB Rally1 osztályú szezon harmadik bajnoki versenye a Mecsek Rally! A rendezvényt nagyon izgatottan vártuk, hisz személyes kedvenc versenyünk ez.

A versenyt már csütörtökön megkezdtük a pályák feldolgozásával. Nagy örömemre rengeteg erdei szakasz került kijelölésre, melynek feldolgozási mindig nagy gondosságot és odafigyelést igényel. Szerintem sikeresen teljesítettük és elégedetten zártuk a pályák feldolgozását.

Az Orc abszolút dobogós hely egyikét tűztük ki célul. A szombati pályákat tekintve minden esélyünk megvolt, hisz a számomra nagyon kedves szűk és erdei gyorsaságik voltak. Az első kört az ORc abszolút 2.. illetve a kategória 1. helyén zártuk

A vasárnapi napon újult erővel támadtunk melynek célja a pozíciónk megörzése volt! Kellemes meglepetésre Hinger Dávid kategória társunk tudta tartani velünk egy két gyors ereéig a lépést így a kategóri és 2WD kupa is izgalmas volt. Sajnos a többi kategória társa percekkel elmaradt így Őket a második nap már nem kellett figyelni! Örömteli érzés volt továbbá, hogy a 2 kerék meghajtású Peugeot kupa egyik autója sem tudott elénk érni😊

APécsi lendületet szeretnénk tovább vinni a következő futamra, melyhez mi a győri megrendezésre kerülő versenyre tettük a voksunkat.

Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!

Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millersoils; IT-PNG Kft; Business Solutions Hungary kft.

online erdmény: rallylive.hu; Hause results.hu

https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=229&ert=ORCA&go=

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Veszprémi sikerek! ORC abszolút:-)

2025.07.08. 10:53

Májusban került megrendezésre a várva várt Euróai Bajnoki futam, melynek betétfutamaként az ORC is helyt kapott

Csapatunk felkészülése még alaposabb volt mint bármikor, hisz a P13 kategória bajnoki címvédőjeként idén az ORC abszolút értékelés tűztük ki célul😊.

Csütörtök reggel érkeztünk meg a veszprémi központba és az adminisztratív átvétel teljesítését követően elkezdtük a pályák feldolgozását. Valamilyen formában már mindegyik pályán mentünk így a feldolgozást is megkönnyítette az előző évek belső kamerás felvételeink feldolgozása. Ez hozta meg a várva várt gyümölcsöt!

A teljes verseny zökkenőmentesen ment és sikerült az oRC értékelés absz 1. helyén végezni! Mondhatjuk, hogy mindent vittünk😊

Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!

IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.

online erdmény:

https://www.hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=217&ert=ORCA&go=P13

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Ivanics sport rss Ivanics sport email Ivanics sport Facebook Ivanics sport Buzz

Oszd meg ezt a lapot barátaiddal! (/sport_blog/extrem_kanikula_a_baranya_kupan_/)