Csúszkálás és maximális pontszám a Mecsekben

Molnár Tamás | 2019.10.15. 21:15

Mint ahogy az minden évben lenni szokott, idén is az ősz közepén rendezték meg immáron az 53. Mecsek Rally Pécs és környékén. A felkészítése az autónak egy kicsit nehézkes volt, az utolsó pillanatban találtunk egy hibát ami nagyban befolyásolta volna a versenyünket, de szerencsére a szervizes csapat megtalálta és gyorsan orvosolni is tudta. Idén szerdán kezdtük el a pályák feldolgozását, hiszen már csütörtökön este prológ és pénteken, szombaton már a verseny zajlott.

Összesen 6 különböző szakaszon rendezték meg a versenyt, pénteken 2-szer 3 gyorsasági és szombaton is 2-szer kellett másik 3 szakaszt teljesíteni. Szerdán a pályák felírása gyorsan és gördülékenyen ment szép őszies időben, ennek módja és rendje szerint fel is dolgoztuk azokat, viszont csütörtökön egész nap esett az eső. A prológ is esőben zajlott, csúszkálással... Nagy örömünkre szolgált, hogy az ilyen makacs idő ellenére egész sok Lada fanatikus is kilátogatott és őrjöngve biztatott minket, hogy minél látványosabban autózzunk. Reméljük sikerült kiszolgálni Őket :).Tudtuk, hogy a gyorsaságikon a körülmények nagyban megváltoztak, hiszen az erdős szakaszokon a sáros kanyaroknak esélyük sem volt felszáradni egy délelőtt alatt. Ennek tudatában nedves útburkolatra alkalmas gumikat választottunk, hogy minél gyorsabbak tudjunk lenni. Az első kör első gyorsaságiját szenvedve és nyögvenyelősen sikerült teljesítenünk, a körülmények sokkal rosszabbak voltak mint amire számítottunk. Sokkal nagyobb sár fogadott minket, még olyan kanyarokban is, ahol elképzelni sem tudtuk. Kanyarsebességünk szinte nem volt, hiszen ahogy egy kicsivel nagyobb tempót próbáltunk menni, azonnal estünk le az útról. A kigyorsításokra is nagyon oda kellett figyelni. Volt aki hókocsikázáshoz hasonlította a szakaszt :) Viszont ez a rally, ez a szépsége, ezért csináljuk, alkalmazkodni kell a körülményekhez, és az a leggyorsabb akinek a legrövidebb idő alatt ez sikerül :) Ha csúszik akkor mindenkinek csúszik ;) A szakasz elején egy nagyon szűk terelő túl gyorsan közeledett, nagyon csúszós volt, és sajnos meg is forogtunk benne, egy guminak neki is mentünk ami miatt 10 mp büntetést kaptunk. A büntetés nélkül, amit később írtak "jóvá", a kategória 2. helyén sikerült teljesíteni a szakaszt. A második gyorsaságit egy baleset miatt eltörölték. A harmadik gyorsaságin viszont a puha gumink egy kicsit elmelegedtek már a gyors első pár kilométerében, így nem tudtunk olyan időt autózni amit szerettünk volna. Sajnos itt is összeszedtünk egy kis hátrányt ami eléggé frusztráló volt.

A második körre úgy jöttünk ki, hogy megkeressük a tempónkat és a ritmust, amit szerencsére meg is találtunk. A következő két erdei szakaszt sikerült megnyernünk egész jó időkkel, aminek a következtében átvettük a vezetést a kategóriában. A pénteki utolsó gyorsaságira úgy érkeztünk meg, hogy épp besötétedett. A szúrót felkapcsoltuk, a nagy sietség miatt az nem volt pontosan beállítva, illetve felkapcsolásakor is a komputer problémát mutatott. Megbeszéltük, hogy a híres nevezetese Lada reflektorral megpróbáljuk teljesíteni a szakaszt, ami tudni illik szinte semmit sem ér :D , nehogy műszaki gondunk akadjon. Viszont annyira nem láttunk, hogy a gyors egyharmadánál, felénél felkapcsoltuk a szúrót, nehogy hibát kövessünk el valamelyik kanyarban. Szerencsére nem akadt műszaki hiba, viszont egész sokat kaptunk a kategória társaktól, ennek ellenére 0,2 mp-t sikerült megtartanunk az előnyünkből. Innen váruk a második napot.

Szombaton is hasonló gumitaktikán voltunk mint az előző napon, a puhább keveréket választottuk. Az első gyorson úgy éreztük, hogy megtaláltuk a tempót, viszont az idő nem ezt mutatta, sajnos pár másodperccel lassabbak voltunk, így a 3. időt futottuk. A gumi is elmelegedett a végére egy picit. Lehet ez volt az oka. A pénteki naphoz hasonlóan a második szakaszt baleset miatt eltörölték és a tankolást követően indultunk a harmadik gyorsaságira. Ahogyan a pénteki szakaszokon, ezeken is nagy sár és eléggé csúszós kanyarok vártak ránk. Egy-két helyen eléggé necces szituáció volt, csúsztunk le az útról, de szerencsére mindig sikerült tapadást találnunk. Egész jó időt sikerült futnunk és visszavenni a vezető pozíciót. A szerviz után elindultunk az utolsó körre. Az előzőhöz hasonlóan a harmadik időt teljesítettük, viszont még így is maradt az előnyünkből. Sajnos itt is ahogy az előző körben a gumi elmelegedése miatt eléggé alul kormányzott volt az autó. Az utolsó kettő gyorsra készültünk a gumiválasztásunkkal. Besisakolva és felkészülve vártunk az időellenőrző előtt, mikor egy perccel az időnk előtt megérkeztek a kategória társak, Veréb Zoli és Eperjes Peti, akik szóltak, hogy jobb leső defektünk van. Újra köszönjük szépen nekik a segítséget. Utóbb kiderült, hogy lassú defektünk volt, ezért sem viselkedett úgy a kocsi az előző gyorsaságin ahogy annak kellett volna. 3 perc alatt sikerült azt kicserélni, de így is sajnos 2 percet kikéstünk és 20 másodpercbüntetést kaptunk, ami nem igazán hiányzott a végső elszámolásban. Eléggé kalandosra sikerült ez a gyorsasági is, hisz egy jobbos kanyarban lecsúsztunk az útról és kb 150-200 métert az út mellett a fűben tettük meg. Imádkoztunk, hogy egy tuskóban vagy egy nagyobb földcsomóban meg ne akadjon az autó és törje ki a futóművet vagy borítson oldalra. Szerencsére vissza tudtunk jönni az útra és tovább folytattuk a szakaszt. Úgy éreztük, mintha hátsó defektünk lenne, ezért a tempóból visszavettünk egy kicsit. Nagyon csúszkáltunk és eléggé kalandosra is sikeredett ez a gyorsasági. Ennek ellenére 0,5 másodperccel sikerült kategória első időt jönnünk és életben tartani a futamgyőzelmi esélyünket. A hátrányunk 5,8 mp volt az utolsó szakasz előtt, ahova magabiztosan álltunk oda. Megbeszéltük, hogyha a saját tempónkat tudjuk hozni és ritmusosan letalálunk a pályáról akkor nem lesz probléma. Szerencsére így is lett. Az előző körben felírtuk a sárfoltokat az itinerbe, hogy ne érjenek minket újra nagyobb meglepetések. Nagyon ritmusosan és gyorsan is sikerült ennek köszönhetően összerakni a gyorsaságit, aminek következtében meg is nyertük a powerstage-t , és visszavettük a vezetést a verseny végére 7,9 másodperccel. Így nem csak az első napot, hanem a második napot is megnyertük, és maximális ponttal utazhattunk haza.

Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget (Köszi Laci, Peti, Ottó, Csabi, Ferike) és a partnereink támogatását!

IT’S LOGISTICS, Ventil-Gépész Kft., IT-PNG System Kft., Agrihő Energia Kft., Smart Energy Kft., N-System Távközlési Kft., Oxigen smd, IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft.

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

www.ventil-team.hu/

https://www.facebook.com/ventil.epuletgepeszet/

Címkék: Rally Verseny
Kiemelt bejegyzések

Veszprém Rallye a nyári hőségben!

2017.07.14. 11:48

Az első Murvás verseny!

2017.05.26. 13:37

Május 11-én családi nap az Ivanics Csoportnál!

2013.05.02. 15:28

Ivanics Nyílt Nap

2011.04.28. 10:12
Címkefelhő
Legfrissebb hírek

Újra pályán!

2019.11.15. 21:00

Nagy örömünkre sikerült elkészülnünk a Volvonk tervezett, szükséges javításával. Hosszú ideig tartott és költséges is volt, de a megbízhatóság érdekében jó munkát szerettünk volna végezni. Ezt az elmúlt két hétben két versenyen is próbára tettük. Az első egy órfűi tesztverseny volt, ahol szerettük volna kipróbálni az autót a következő héten rendezett Nyíregyháza Rallye előtt.

Nehéz időjárási körülmények a Zemplénben

2019.11.12. 21:44

Az előző év után idén is késő ősszel rendezték meg a II. Nyíregyházi Rallyet mely egyben ERC (európai bajnoki futam) az I. Rally Hungary is volt. Örömünkre szolgált, hogy ugyan azokon a pályákon és ugyanazt a versenytávot kellett teljesítenünk, mint az ERC-ben induló versenyzőknek. Így hozzájuk is tudtuk a gyorsaságunkat mérni, hogy hova is lenne elég abban a mezőnyben :) Szerintünk helytálltunk :) De erről majd később...

A felkészülés alatt tudtuk, hogy egy nagyon hosszú, valamint az idei év legnehezebb versenyén fogunk részt venni. Több mint 212 versenykilométer illetve több mint 1000 kilométer össztáv, több 20 kilométer feletti gyorsasági. Igyekeztünk ehhez mérten is felkészülni és a versenyautót felkészíteni. Több apróbb dolgot is orvosolni kellett, de a srácok ügyesen és időben elkészültek vele. Nagy elánnal érkeztünk, hiszen az ORC 2WD kupa éves megnyerésére még maradt egy kis esélyünk, ehhez az kellett, hogy a maximálisan megszerezhető összes pontot elhozzuk Nyíregyházáról. A szerdai és a csütörtöki napon került sor a pályajárásra, melyet időben és pontosan fel tudtunk dolgozni. Sajnos folyamatosan esett az eső és körről körre lehetett látni, ahogyan a pálya egyre rosszabb állapotba kerül. Tudtuk, hogy nagyon felhordásos, sáros és csúszós utakra számíthatunk. Pénteken az adminisztratív dolgokkal kellett foglalatoskodni, este pedig készülhettünk a rajtdobogóra a nyíregyházi főtéren illetve az első gyorsaságira melyet a Rabócsiringen rendeztek meg. Lámpafényes szinkronpályán kellett kettő kört kellett teljesítenünk Máriapócson. Hatalmas élmény volt ekkora közönség előtt "hazai pályán"! A rajt előtt azt beszéltük, hogy emlékszünk a korábban itt megrendezett szinkronpályás prológra, első gyorsaságira, és, hogy 15 évvel ezelőtt csak néztük, most itt vagyunk és minket néznek. :) Életünk egyik legmeghatározóbb élményét élhettük át, fantasztikus volt.

Csúszkálás és maximális pontszám a Mecsekben

2019.10.15. 21:15

Mint ahogy az minden évben lenni szokott, idén is az ősz közepén rendezték meg immáron az 53. Mecsek Rally Pécs és környékén. A felkészítése az autónak egy kicsit nehézkes volt, az utolsó pillanatban találtunk egy hibát ami nagyban befolyásolta volna a versenyünket, de szerencsére a szervizes csapat megtalálta és gyorsan orvosolni is tudta. Idén szerdán kezdtük el a pályák feldolgozását, hiszen már csütörtökön este prológ és pénteken, szombaton már a verseny zajlott.

Összesen 6 különböző szakaszon rendezték meg a versenyt, pénteken 2-szer 3 gyorsasági és szombaton is 2-szer kellett másik 3 szakaszt teljesíteni. Szerdán a pályák felírása gyorsan és gördülékenyen ment szép őszies időben, ennek módja és rendje szerint fel is dolgoztuk azokat, viszont csütörtökön egész nap esett az eső. A prológ is esőben zajlott, csúszkálással... Nagy örömünkre szolgált, hogy az ilyen makacs idő ellenére egész sok Lada fanatikus is kilátogatott és őrjöngve biztatott minket, hogy minél látványosabban autózzunk. Reméljük sikerült kiszolgálni Őket :).Tudtuk, hogy a gyorsaságikon a körülmények nagyban megváltoztak, hiszen az erdős szakaszokon a sáros kanyaroknak esélyük sem volt felszáradni egy délelőtt alatt. Ennek tudatában nedves útburkolatra alkalmas gumikat választottunk, hogy minél gyorsabbak tudjunk lenni. Az első kör első gyorsaságiját szenvedve és nyögvenyelősen sikerült teljesítenünk, a körülmények sokkal rosszabbak voltak mint amire számítottunk. Sokkal nagyobb sár fogadott minket, még olyan kanyarokban is, ahol elképzelni sem tudtuk. Kanyarsebességünk szinte nem volt, hiszen ahogy egy kicsivel nagyobb tempót próbáltunk menni, azonnal estünk le az útról. A kigyorsításokra is nagyon oda kellett figyelni. Volt aki hókocsikázáshoz hasonlította a szakaszt :) Viszont ez a rally, ez a szépsége, ezért csináljuk, alkalmazkodni kell a körülményekhez, és az a leggyorsabb akinek a legrövidebb idő alatt ez sikerül :) Ha csúszik akkor mindenkinek csúszik ;) A szakasz elején egy nagyon szűk terelő túl gyorsan közeledett, nagyon csúszós volt, és sajnos meg is forogtunk benne, egy guminak neki is mentünk ami miatt 10 mp büntetést kaptunk. A büntetés nélkül, amit később írtak "jóvá", a kategória 2. helyén sikerült teljesíteni a szakaszt. A második gyorsaságit egy baleset miatt eltörölték. A harmadik gyorsaságin viszont a puha gumink egy kicsit elmelegedtek már a gyors első pár kilométerében, így nem tudtunk olyan időt autózni amit szerettünk volna. Sajnos itt is összeszedtünk egy kis hátrányt ami eléggé frusztráló volt.

Ivanics sport rss Ivanics sport email Ivanics sport Facebook Ivanics sport Buzz

Oszd meg ezt a lapot barátaiddal! (http://life.ivanics.hu/sport_blog/csuszkalas_es_maximalis_pontszam_a_mecsekben/)