Az idei Szüreti Regatta

Várnainé Jakócs Ágnes | 2016.10.07. 14:26

Október első hétvégéjén rendezte a TVSK hagyományos nagy őszi túraversenyét a Szüreti Regattát, mely a balatoni nagyhajós vitorlás élet legnagyobb szezonzáró versenye. Hajónk, a Ganz Danubius kategóriájában második helyen végzett a szombati és vasárnapi versenynapok teljesítménye alapján.

Szombaton az Alsóőrs - Badacsony, vasárnap pedig a Badacsony - Balatonföldvár távot kellett teljesíteni a vitorlázóknak. A versenyen rekordszámú, összesen 211 hajó indult, ez kb. 800-1000 vitorlázó főt jelent. Hajónk a szombati napon összetettben a 8., vasárnap a 10-15. hely között ért célba a legénység legnagyobb örömére és megelégedésére.

A szombati rajt után gyenge szélben rajtolt a mezőny. Először úgy nézett ki, hogy a déli oldal lesz a jobb választás de a csőnél a gyorsabb hajókat kivéve kicsit összesűrűsödött a mezőny. A szoros után sem várta komolyabb időjárás a versenyzőket, és fél négyig elég reménytelennek tűnt a befutás is. Ekkor viszont megjött a várva várt szél amivel a mezőny nagy részének sikerült is befutnia.

Vasárnap kicsit borúsabb idő fogadta a mezőnyt de legalább a szélért nem kellett az égiekhez fohászkodni, és az időjárásnak köszönhetően széltől duzzadó vitorlákkal folyt a verseny.

Címkék: Hírek Támogatás Rendezvény
Kiemelt bejegyzések

Veszprém Rallye a nyári hőségben!

2017.07.14. 11:48

Az első Murvás verseny!

2017.05.26. 13:37

Május 11-én családi nap az Ivanics Csoportnál!

2013.05.02. 15:28

Ivanics Nyílt Nap

2011.04.28. 10:12
Címkefelhő
Legfrissebb hírek

Győri Baleset!

2025.11.13. 09:26

Mint már tudjátok a Kisgyónbánya-i gyors stop állomásában egy baleset vétlen áldozatai lettünk. Köszönjük a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet, most engedtek ki minket a kórházból, rendben vagyunk! A sérült sportbíróknak gyors gyógyulást kívánunk! A bajnokság számunkra itt véget ért.

Mecseki siker!

2025.07.21. 14:19

Újabb győzelem Pécsen 

Június utolsó hétvégéjén került megrendezésre az ide ORB Rally1 osztályú szezon harmadik bajnoki versenye a Mecsek Rally! A rendezvényt nagyon izgatottan vártuk, hisz személyes kedvenc versenyünk ez.

A versenyt már csütörtökön megkezdtük a pályák feldolgozásával. Nagy örömemre rengeteg erdei szakasz került kijelölésre, melynek feldolgozási mindig nagy gondosságot és odafigyelést igényel. Szerintem sikeresen teljesítettük és elégedetten zártuk a pályák feldolgozását.

Az Orc abszolút dobogós hely egyikét tűztük ki célul. A szombati pályákat tekintve minden esélyünk megvolt, hisz a számomra nagyon kedves szűk és erdei gyorsaságik voltak. Az első kört az ORc abszolút 2.. illetve a kategória 1. helyén zártuk

A vasárnapi napon újult erővel támadtunk melynek célja a pozíciónk megörzése volt! Kellemes meglepetésre Hinger Dávid kategória társunk tudta tartani velünk egy két gyors ereéig a lépést így a kategóri és 2WD kupa is izgalmas volt. Sajnos a többi kategória társa percekkel elmaradt így Őket a második nap már nem kellett figyelni! Örömteli érzés volt továbbá, hogy a 2 kerék meghajtású Peugeot kupa egyik autója sem tudott elénk érni😊

APécsi lendületet szeretnénk tovább vinni a következő futamra, melyhez mi a győri megrendezésre kerülő versenyre tettük a voksunkat.

Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!

Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millersoils; IT-PNG Kft; Business Solutions Hungary kft.

online erdmény: rallylive.hu; Hause results.hu

https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=229&ert=ORCA&go=

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Veszprémi sikerek! ORC abszolút:-)

2025.07.08. 10:53

Májusban került megrendezésre a várva várt Euróai Bajnoki futam, melynek betétfutamaként az ORC is helyt kapott

Csapatunk felkészülése még alaposabb volt mint bármikor, hisz a P13 kategória bajnoki címvédőjeként idén az ORC abszolút értékelés tűztük ki célul😊.

Csütörtök reggel érkeztünk meg a veszprémi központba és az adminisztratív átvétel teljesítését követően elkezdtük a pályák feldolgozását. Valamilyen formában már mindegyik pályán mentünk így a feldolgozást is megkönnyítette az előző évek belső kamerás felvételeink feldolgozása. Ez hozta meg a várva várt gyümölcsöt!

A teljes verseny zökkenőmentesen ment és sikerült az oRC értékelés absz 1. helyén végezni! Mondhatjuk, hogy mindent vittünk😊

Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!

IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.

online erdmény:

https://www.hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=217&ert=ORCA&go=P13

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Ivanics sport rss Ivanics sport email Ivanics sport Facebook Ivanics sport Buzz

Oszd meg ezt a lapot barátaiddal! (/sport_blog/az_idei_szureti_regatta_/)