
Ahogy a cikk címében is „burkoltan” megfogalmazódik, sajnos nem sikerült befejeznünk a Vác ralit, a Papp párossal ellentétben, akiknek ezúton is szívből gratulálunk, hogy gyarapították a bajnoki pontjaik mellett a csapat pontok számát is. Többit a részletekben.

A Vác rali igen jól kezdődött számunkra, sikerült egy elég pontos és jó itinert írnunk ezekről az igen változatos pályákról. A nagymarosi gyorsban minden pályatípus megtalálható volt, a tempós kanyarokon keresztül a lassabb technikásabb részeken át. A rövidebb sejcei gyors egy kissé autógyilkos pálya, ami sok visszafordítós kanyarral volt teletűzdelve, persze itt is megtalálható volt egy-egy hosszabb egyenes, ahol egy kicsit lehetett pihenni.
A vasárnapi napon egy reggeli hosszabb csúszás után sikerült végre elrajtolni az első, nagymarosi gyorson. Nagyon jó tempót sikerült autóznunk a pálya első harmadában. A pálya közepét nagyon vártuk, mert az volt a „bevállalósabb” rész, erdő, amit szintén jó tempóval sikerült abszolválni. Az utolsó lassítókkal teletűzdelt harmadik harmadnál sajnos egy lassító féktávjában eltört a jobb hátsó féltengelyünk és nem sikerült teljesíteni a gyorsaságit, bár nagy küzdelmek árán sikerült lejönni a gyorsról. Ezúton is köszönjük a segítséget a nézőknek.
A következő megmérettetés az esztergomi pályákon lesz, ahol a hibákat kijavítva és új alkatrészekkel „megajándékozva” a kocsit állunk rajthoz, hogy a bajnokságban minél előrébb végezzünk a dobogón.
Bodogán Balázs
Mint már tudjátok a Kisgyónbánya-i gyors stop állomásában egy baleset vétlen áldozatai lettünk. Köszönjük a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet, most engedtek ki minket a kórházból, rendben vagyunk! A sérült sportbíróknak gyors gyógyulást kívánunk! A bajnokság számunkra itt véget ért.
Újabb győzelem Pécsen
Június utolsó hétvégéjén került megrendezésre az ide ORB Rally1 osztályú szezon harmadik bajnoki versenye a Mecsek Rally! A rendezvényt nagyon izgatottan vártuk, hisz személyes kedvenc versenyünk ez.
A versenyt már csütörtökön megkezdtük a pályák feldolgozásával. Nagy örömemre rengeteg erdei szakasz került kijelölésre, melynek feldolgozási mindig nagy gondosságot és odafigyelést igényel. Szerintem sikeresen teljesítettük és elégedetten zártuk a pályák feldolgozását.
Az Orc abszolút dobogós hely egyikét tűztük ki célul. A szombati pályákat tekintve minden esélyünk megvolt, hisz a számomra nagyon kedves szűk és erdei gyorsaságik voltak. Az első kört az ORc abszolút 2.. illetve a kategória 1. helyén zártuk
A vasárnapi napon újult erővel támadtunk melynek célja a pozíciónk megörzése volt! Kellemes meglepetésre Hinger Dávid kategória társunk tudta tartani velünk egy két gyors ereéig a lépést így a kategóri és 2WD kupa is izgalmas volt. Sajnos a többi kategória társa percekkel elmaradt így Őket a második nap már nem kellett figyelni! Örömteli érzés volt továbbá, hogy a 2 kerék meghajtású Peugeot kupa egyik autója sem tudott elénk érni😊
APécsi lendületet szeretnénk tovább vinni a következő futamra, melyhez mi a győri megrendezésre kerülő versenyre tettük a voksunkat.
Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!
Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millersoils; IT-PNG Kft; Business Solutions Hungary kft.
online erdmény: rallylive.hu; Hause results.hu
https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=229&ert=ORCA&go=
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny
Májusban került megrendezésre a várva várt Euróai Bajnoki futam, melynek betétfutamaként az ORC is helyt kapott
Csapatunk felkészülése még alaposabb volt mint bármikor, hisz a P13 kategória bajnoki címvédőjeként idén az ORC abszolút értékelés tűztük ki célul😊.
Csütörtök reggel érkeztünk meg a veszprémi központba és az adminisztratív átvétel teljesítését követően elkezdtük a pályák feldolgozását. Valamilyen formában már mindegyik pályán mentünk így a feldolgozást is megkönnyítette az előző évek belső kamerás felvételeink feldolgozása. Ez hozta meg a várva várt gyümölcsöt!
A teljes verseny zökkenőmentesen ment és sikerült az oRC értékelés absz 1. helyén végezni! Mondhatjuk, hogy mindent vittünk😊
Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.
online erdmény:
https://www.hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=217&ert=ORCA&go=P13
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny