
A nyári szünetet követően augusztus végén rendezték meg a soron következő ózdi és salgótarjáni közös rendezésű versenyt! Előtte az oroszlányi rally3 versenyen vettünk részt teszt jelleggel, hogy minél felkészültebben és hibamentes és jól megbízható versenyautóval álljunk rajthoz az ORC mezőnyében. Legfőképpen a töltés problémáinkat szerettük volna orvosolni, ami sikerült is. Sikeresen zártuk a vasárnapi napot és bizakodva indultunk neki a rally1-es futamnak.
A fiúk nagyon alapos munkájának köszönhetően egy nagyon jól felkészített autóval vághattunk neki a hétvégének. Csütörtökön korán reggel indultunk útnak, hogy minden pályát megfelelően fel tudjunk írni és be tudjunk járni. Fárasztó nap volt és a pénteki napra is maradt még bőven feladat. Próbáltunk figyelni arra, hogy egy nagyon pontos és jól átlátható itinert írjunk, ami alapján majd a leggyorsabbak tudunk lenni. Pénteken délelőtt a gépátvételt követően beraktuk az autót a parc fermébe, majd este köröztünk egy jót az ózdi salakpályán.

Július első hétvégéjén rendezték az év első és egyetlen murvás versenyét a Veszprém környéki pályákon. Előkerült a jó öreg CUBika, hiszen a Veszprém megyei pályák hírhedten, nagyon „autó gyilkosok”. A fiúk elvégezték a szükséges módosításokat és felkészítették az autót a várható kemény körülményekre.
Pénteken korán reggel indultunk útnak, és nekivágtunk a pályák bejárásának és felírásának. Minden pályán csak 3 alkalommal lehetett körbemenni, ezért próbáltunk nagyon figyelni az apró részletekre is és hogy minden fontos információt megfelelően feldolgozzunk, ami érdekes lehet a versenyen. Szombat reggel a szokásos adminisztratív és gépátvétel is megtörtént.
A vasárnapi napon 5 különböző szakaszon összesen kilenc nagyon kemény és megterhelő szakaszt kellett teljesítenünk. Reggel jó kedvvel és elszántan ültünk be a kocsiba. Fontosnak tartottuk ezt versenyt, hiszen a bajnokságban egy kis lemaradásban vagyunk és egy jó eredménnyel fel tudtunk volna zárkózni az első helyhez.

Az Ivanics otthonában az idei székesfehérvári versenyünket felemás érzésekkel fejeztük be a folyamatos technikai problémák miatt.
A csapat tagjai hosszas estéken át dolgoztak, hogy a kezdésre minden összeálljon, így az utolsó pillanatban egy jól felkészített autóval sikerült nekivágnunk a futamnak.
Pénteken délben elvégeztük az adminisztratív teendőket és megcsináltuk a gépátvételt. Délelőtt és délután, majd szombat délelőtt bejártuk a gyorsasági pályákat amiket sikerült jól feldolgozni.

Reméljük minden szurkoló nagy örömére újra a versenyzésre van lehetőségünk koncentrálni, amint az új váltónk összebarátkozik a Volvonk többi részével.

Ahogyan az lenni szokott, április utolsó hétvégéjén rendezték meg a Miskolc Rallyt, ami idén már a 25. születésnapját ünnepelhette. Sajnos a megszokott navigátorunk, Molnár Tomi nem tudta vállalni a navigátor szerepet, így Balázs, Feri testvére ült be újra a "jobb1"-be. Nagy örömünkre elkészült az új dekoráció az autóra a verseny előtt, így végre a teljes pompájában állhattunk a rajtba. A Srácok nagyon sokat dolgoztak a verseny előtt az autón, hiszen sok olyan kis apróságot kellett kiküszöbölni ami az előző futamon nehezítette a versenyzésünket. Az alázatos munka meghozta a gyümölcsét, és egy "top" autóba ülhettünk be. Ezúton is köszönjük szépen nekik a segítséget!

Nagyon vártuk már az Egri megmérettetést a vadonatúj autóval! Az új autó nagyságrendileg 5 hónap kemény munka után készült el. Ennek köszönhetően egy igazi vérbeli versenyautóval, egy VFTS-sel vághattunk neki az új bajnokságnak. Az egri Dobó téren kezdhettük meg az új szezont rengeteg néző előtt. A csapat nagyon sokat dolgozott, hogy a kezdésre minden összeálljon, ennek köszönhetően sikerült egy jól felkészített és szép autóval nekivágnunk a futamnak. Az előzetes nevezési listák alapján jó kis verseny ígérkezett és erős mezőny gyűlt össze az évadnyitóra!

December 9-én rendezték meg a szokásos murvás mikulási versenyt, ami az év utolsó versenye volt a számunkra! Az utolsó bajnoki futamot követően volt mit tenni az autón, de a fiúk jól felkészítették a hétvégére. Szombaton reggel elindultunk, hogy mielőbb meg tudjuk kezdeni a szükséges teendőket és a pályák feldolgozását.
Szeptember elején került megrendezésre a várva várt és egyben az egyik marketingpartnerünk törzsvárosában Győrben a számunkra soron következő ORC bajnoki forduló.
Izgatottan vártuk a versenyt, mert sok munkát fektettünk az autóba, hogy a pécsi hibákat, gyerekbetegségeket kijavítsuk az autón! Mondhatom sikerült:-)
Péntek éjjel a városban megrendezett látványos lámpafényes gyorssal kezdtünk! Élveztük minden pillanatát. Az időeredmény nem a legélesebb volt de a látvány az sikerült! A nézőknek pedig ez jár:-)
Szombaton 3 gyorsasági szakaszon mértük össze erőinket. Kimondható, hogy az erdei szakaszok mindegyikét meg tudtuk nyerni! Ez nagyon imponáló volt! A Rába ringi szakasz a tapadási viszonyok változása és a pálya nem ismerete miatt nem sikerült a legjobban de nem csüggedtünk!
Öszsességében egy fantasztikus hétvégét zártunk, ami az eredmény tükrében nem volt teljesen csillogó egy bowden szakadás miatt, de nem csüggedtünk!
Érzésre fantasztikus volt:-)
Partnereink:
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.
Belső felvétel:
https://www.youtube.com/watch?v=CTqb3PLfRRI&t=10s
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny
Az idei év első éles bevetése Pécsen került sorra az ORC sorozat 3 futamán!
A 2025. szeptemberi óriási vétlen balesetünket követően az új autó építés volt a fő cél. Ahhoz, hogy mindent megefelően a legtökéletesseb tudjunk teljesíteni, a PSZA csapatát kértük fel az autó összeépítésére. Erről több bejegyzést is találhattok a bodoganmotorsort facebook oldalán videókkal képekkel.
Vissza Mecsekbe,
Nagy elvárással érkeztünk, hisz a versenyt megelőzően részt vettünk egy hivatalos teszten, ami fantasztikusan sikerült.
A verseny: Első délután már az első szakan meggyűlt a problémánk a technikával, hisz a kocsi hátulja összeült és csak a szervízben sikerült visszanyernie eredeti formályát. A Hétvége hátralévő részében már csak a fék rakoncátlankodott, de sajnos a megoldást nem találtuk!
Összességében egy nagyon hangulaos és élménydús versenyt zártunk, ami részeredmények tükrében jó visszazárkózást jelentett újra az élmezőnybe! a Powerstage szakaszot sikerült megnyernünk a kategóriánkban és a 2 kerék meghajtású autók között!
Poz. Versenyzők/Autó Gépo.Telj.idő Kül.
1. Rongits Attila - Hannus Laszló #27 Mitsubishi Lancer Evo IX. RS 14 04:35.9
2. Helgert Tamás - Szekeres Szabolcs#30 BMW E46 M3 14 04:52.9 +17.0
3. Bodogán Ferenc - Dudás István Márton #36 Lada VFTS 13 04:52.9 +17.0
#Puszipacsi
Partnereink:
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.
Mint már tudjátok a Kisgyónbánya-i gyors stop állomásában egy baleset vétlen áldozatai lettünk. Köszönjük a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet, most engedtek ki minket a kórházból, rendben vagyunk! A sérült sportbíróknak gyors gyógyulást kívánunk! A bajnokság számunkra itt véget ért.