
Az Ivanics otthonában az idei székesfehérvári versenyünket felemás érzésekkel fejeztük be a folyamatos technikai problémák miatt.
A csapat tagjai hosszas estéken át dolgoztak, hogy a kezdésre minden összeálljon, így az utolsó pillanatban egy jól felkészített autóval sikerült nekivágnunk a futamnak.
Pénteken délben elvégeztük az adminisztratív teendőket és megcsináltuk a gépátvételt. Délelőtt és délután, majd szombat délelőtt bejártuk a gyorsasági pályákat amiket sikerült jól feldolgozni.
Szombaton négy gyorsaságit kellett teljesíteni két körben majd az utolsó kör végén ráadásul még egy városi szuperspeciál pályát is. Az első gyorsaságin sikerült kategória első időt autózni, viszont a gyors közepén elment a töltést, így amellett döntöttünk, hogy a cél után gyorsan generátort cseréltünk. Sajnos ezzel sem sikerült kiküszöbölni a problémát, amit egy rossz kábel okozott amire később jöttünk rá. Sajnos ennek következtében a további szakaszokon nem tudtuk azt a tempót autózni amit szerettünk volna. Mindemellett hátráltatott minket, hogy a második gyorson, féktávon egy aszfaltváltásnál, kerék összetartási problémánk is adódott. Vasárnapra úgy gondoltuk, hogy sikerült a generátor problémát orvosolnunk, viszont a második gyorsasági rajtjában drasztikusan csökkent a töltés, és a 3-4. kanyarban teljesen leállt a kocsi. Mivel volt nálunk újra egy generátor, rekord idő alatt kicseréltük és folytattuk a szakaszt. Viszont ekkor már nagyon nagy hátrányba kerültünk. A szervizben a srácok véglegesen kiküszöbölték a hibát. A következő etapban nagy lendülettel álltunk újra a rajthoz, viszont arra lettünk figyelmesek, hogy a víz folyamatosan melegszik, így kénytelenek voltunk többször visszavenni a tempónkból ami újra csak hátráltató körülmény volt. Szerencsére ezt is sikerült az utolsó etapra orvosolni és megbeszéltük, hogy mivel nagy a hátrányunk a dobogótól, megpróbáljuk a power staget (utolsó gyorsasági) megnyerni amiért +3 pontot adnak. Az utolsó előtti szakaszon a táv elejétől nagy búgó hangra lettünk figyelmesek, a gardán volt a ludas, így nem kockáztatva etap tempóban "gurultunk" végig. "na nem baj, majd az utolsó gyorson!"-gondoltuk, mire a beíróban egy táblát mutattak, hogy az utolsó szakaszt eltörölték és a versenynek vége. Ennek ellenére sikeresen célba értünk a kategória 4. helyén, aminek nem igazán örülünk, hiszen sokkal több volt ebben a versenyben. A céldobogóra is toltuk a kocsit, hiszen mindezek mellett a kuplungunk is kezdte megadni magát.

Összegezve, egy kimerítő, hőséges, folyamatos technikai problémákkal teletűzdelt versenyen vagyunk túl, amit szeretnénk kijavítani a soron következő veszprémi futamon.
Köszönjük a szurkolóknak akik ebben az időjárási körülmények között is folyamatosan, kitartóan szurkolnak a pálya szélén. Öröm látni ennyi embert és élvezet így versenyezni.
Köszönet a szervizcsapatnak a munkáért (Köszi, Ottó, Laci, Csabi, Fercsávó, Peti, illetve a beugró Robi valamint Édesanyánknak) illetve a partnereink támogatásáért!
IT’S LOGISTICS, Ventil-Gépész Kft., IT-PNG System Kft., Agrihő Energia Kft., Smart Energy Kft., N-System Távközlési Kft., Oxigen smd, IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft.
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
life.ivanics.hu/sport_blog
https://www.facebook.com/ventil.epuletgepeszet/
képek forrás www.duen.hu
Szeptember elején került megrendezésre a várva várt és egyben az egyik marketingpartnerünk törzsvárosában Győrben a számunkra soron következő ORC bajnoki forduló.
Izgatottan vártuk a versenyt, mert sok munkát fektettünk az autóba, hogy a pécsi hibákat, gyerekbetegségeket kijavítsuk az autón! Mondhatom sikerült:-)
Péntek éjjel a városban megrendezett látványos lámpafényes gyorssal kezdtünk! Élveztük minden pillanatát. Az időeredmény nem a legélesebb volt de a látvány az sikerült! A nézőknek pedig ez jár:-)
Szombaton 3 gyorsasági szakaszon mértük össze erőinket. Kimondható, hogy az erdei szakaszok mindegyikét meg tudtuk nyerni! Ez nagyon imponáló volt! A Rába ringi szakasz a tapadási viszonyok változása és a pálya nem ismerete miatt nem sikerült a legjobban de nem csüggedtünk!
Öszsességében egy fantasztikus hétvégét zártunk, ami az eredmény tükrében nem volt teljesen csillogó egy bowden szakadás miatt, de nem csüggedtünk!
Érzésre fantasztikus volt:-)
Partnereink:
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.
Belső felvétel:
https://www.youtube.com/watch?v=CTqb3PLfRRI&t=10s
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny
Az idei év első éles bevetése Pécsen került sorra az ORC sorozat 3 futamán!
A 2025. szeptemberi óriási vétlen balesetünket követően az új autó építés volt a fő cél. Ahhoz, hogy mindent megefelően a legtökéletesseb tudjunk teljesíteni, a PSZA csapatát kértük fel az autó összeépítésére. Erről több bejegyzést is találhattok a bodoganmotorsort facebook oldalán videókkal képekkel.
Vissza Mecsekbe,
Nagy elvárással érkeztünk, hisz a versenyt megelőzően részt vettünk egy hivatalos teszten, ami fantasztikusan sikerült.
A verseny: Első délután már az első szakan meggyűlt a problémánk a technikával, hisz a kocsi hátulja összeült és csak a szervízben sikerült visszanyernie eredeti formályát. A Hétvége hátralévő részében már csak a fék rakoncátlankodott, de sajnos a megoldást nem találtuk!
Összességében egy nagyon hangulaos és élménydús versenyt zártunk, ami részeredmények tükrében jó visszazárkózást jelentett újra az élmezőnybe! a Powerstage szakaszot sikerült megnyernünk a kategóriánkban és a 2 kerék meghajtású autók között!
Poz. Versenyzők/Autó Gépo.Telj.idő Kül.
1. Rongits Attila - Hannus Laszló #27 Mitsubishi Lancer Evo IX. RS 14 04:35.9
2. Helgert Tamás - Szekeres Szabolcs#30 BMW E46 M3 14 04:52.9 +17.0
3. Bodogán Ferenc - Dudás István Márton #36 Lada VFTS 13 04:52.9 +17.0
#Puszipacsi
Partnereink:
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.
Mint már tudjátok a Kisgyónbánya-i gyors stop állomásában egy baleset vétlen áldozatai lettünk. Köszönjük a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet, most engedtek ki minket a kórházból, rendben vagyunk! A sérült sportbíróknak gyors gyógyulást kívánunk! A bajnokság számunkra itt véget ért.