
A 2018-as szezonra az első osztályba váltottunk licenszet, ezzel ismét új kihívások elé állítottuk magunkat és csapatunkat is! Az előző évi bajnokságot a Dobó téren zártuk, és örültünk, hogy most is újra itt kezdhettük meg az évet Egerben! Korábban ez már szokássá vált, hogy itt indul a szezon, így megint nagy várakozás előzte meg a hétvégét! A csapat nagyon sokat dolgozott, hogy a kezdésre minden összeálljon, így a végére szerencsére sikerült egy jól felkészített autóval nekivágnunk az egri futamnak. Az előzetes nevezési listák alapján jó kis verseny ígérkezett és erős mezőny gyűlt össze az évadnyitóra!

Az év végéhez közeledve eljött az utolsó versenyünk is a szilveszter rallye. Régóta terveztük, hogy egyszer majd az egész csapatot megautóztatjuk a hungaroringen és végre most elérkezett ez a pillanat is! Szerdán délelőtt a szokásos adminisztratív teendők és a gépátvétel követték sorban egymást, ezután pedig bejártuk és felírtuk a szakaszokat. Két különböző pályát alakítottak ki az előző évi versenyekhez hasonlóan.
Csütörtökön a ring belső gyorsaságival kezdődött meg a verseny amit kétszer kellett teljesítenie a több mint 200 párosból álló mezőnynek. Az első vendég navigátor Fábián Csaba volt, míg a második körben Hudák László diktálta az itinert.

Eljött a december és a Mikulás rallye hétvégéje, már csak egy kis a hóesés hiányzott volna. Pénteken a hivatalos teszttel hangolódtunk a versenyre és próbáltuk megtalálni a megfelelő beállításokat, majd szombaton délelőtt a szokásos adminisztratív teendők és a gépátvétel követték sorban egymást, ezután pedig bejártuk és felírtuk a pályákat. Nem volt könnyű, mert helyenként óriási tócsákkal és sárral kellett megküzdenünk, de sikerült feldolgozni.

A budapesti futam elmaradt szeptemberben majd az utolsó versenyt novemberben rendezték meg Egerben. Az utolsó verseny a Baranya kupa volt amint indultunk, így közel 3 hónapos kihagyás után tudtunk csak újra az autóba ülni. Ennek köszönhetően a fiúknak volt idejük átnézni a kocsit és így ismét egy jól felkészített versenygéppel tudtunk rajthoz állni.

Egri viadallal zártuk a Rallye2-es csonka szezonunkat. Ezt a futamot az elmaradt Budapest Rallye helyett tartották meg. Sajnáltuk a futam cserét, de az új erőforrás teljesítmény különbségét ismerős szakaszokon könnyebben tudtuk viszonyítani a versenytársakhoz.

A veszprémi murva futam után ismét vissza kellett építeni az autót a soron következő aszfaltos versenyre. A fiúk átnézték a kocsit és kijavították a murván szerzett sérüléseket, hogy ismét egy jól felkészített versenygéppel tudjunk rajthoz állni.
A hétvégét megelőzően lehetőségünk nyílt egy rövid tesztre, ahol vissza lehetett szokni ismét az aszfaltra és próbálgatni tudtuk az autó beállításait is. Aztán csütörtök este elvégeztük az adminisztratív teendőket majd másnap megcsináltuk a gépátvételt és beálltunk a szervizbe. Időközben feldolgoztuk a pályákat, ami nagyon komoly kihívás volt a számunkra. Nagyon meleg volt végig és a pályák is elég hosszúak voltak, úgyhogy folyamatos koncentrációt igényelt az egész hétvége.

És igen. Végre elkészült a régen várt új motor. Utolsó lépésként kijutottunk a távoli Cseh országba elvégeztetni az új motor beállítását. A programozás jól sikerült, a több ponton módosított egység igen jól muzsikál. Így indultunk Komlóra.
Szeptember elején került megrendezésre a várva várt és egyben az egyik marketingpartnerünk törzsvárosában Győrben a számunkra soron következő ORC bajnoki forduló.
Izgatottan vártuk a versenyt, mert sok munkát fektettünk az autóba, hogy a pécsi hibákat, gyerekbetegségeket kijavítsuk az autón! Mondhatom sikerült:-)
Péntek éjjel a városban megrendezett látványos lámpafényes gyorssal kezdtünk! Élveztük minden pillanatát. Az időeredmény nem a legélesebb volt de a látvány az sikerült! A nézőknek pedig ez jár:-)
Szombaton 3 gyorsasági szakaszon mértük össze erőinket. Kimondható, hogy az erdei szakaszok mindegyikét meg tudtuk nyerni! Ez nagyon imponáló volt! A Rába ringi szakasz a tapadási viszonyok változása és a pálya nem ismerete miatt nem sikerült a legjobban de nem csüggedtünk!
Öszsességében egy fantasztikus hétvégét zártunk, ami az eredmény tükrében nem volt teljesen csillogó egy bowden szakadás miatt, de nem csüggedtünk!
Érzésre fantasztikus volt:-)
Partnereink:
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.
Belső felvétel:
https://www.youtube.com/watch?v=CTqb3PLfRRI&t=10s
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny
Az idei év első éles bevetése Pécsen került sorra az ORC sorozat 3 futamán!
A 2025. szeptemberi óriási vétlen balesetünket követően az új autó építés volt a fő cél. Ahhoz, hogy mindent megefelően a legtökéletesseb tudjunk teljesíteni, a PSZA csapatát kértük fel az autó összeépítésére. Erről több bejegyzést is találhattok a bodoganmotorsort facebook oldalán videókkal képekkel.
Vissza Mecsekbe,
Nagy elvárással érkeztünk, hisz a versenyt megelőzően részt vettünk egy hivatalos teszten, ami fantasztikusan sikerült.
A verseny: Első délután már az első szakan meggyűlt a problémánk a technikával, hisz a kocsi hátulja összeült és csak a szervízben sikerült visszanyernie eredeti formályát. A Hétvége hátralévő részében már csak a fék rakoncátlankodott, de sajnos a megoldást nem találtuk!
Összességében egy nagyon hangulaos és élménydús versenyt zártunk, ami részeredmények tükrében jó visszazárkózást jelentett újra az élmezőnybe! a Powerstage szakaszot sikerült megnyernünk a kategóriánkban és a 2 kerék meghajtású autók között!
Poz. Versenyzők/Autó Gépo.Telj.idő Kül.
1. Rongits Attila - Hannus Laszló #27 Mitsubishi Lancer Evo IX. RS 14 04:35.9
2. Helgert Tamás - Szekeres Szabolcs#30 BMW E46 M3 14 04:52.9 +17.0
3. Bodogán Ferenc - Dudás István Márton #36 Lada VFTS 13 04:52.9 +17.0
#Puszipacsi
Partnereink:
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.
Mint már tudjátok a Kisgyónbánya-i gyors stop állomásában egy baleset vétlen áldozatai lettünk. Köszönjük a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet, most engedtek ki minket a kórházból, rendben vagyunk! A sérült sportbíróknak gyors gyógyulást kívánunk! A bajnokság számunkra itt véget ért.