Támogatás a Szemem Fénye Alapítványnak

Várnainé Jakócs Ágnes | 2016.08.10. 11:51

Két héttel ezelőtt ismét segítségére lehettünk a Szemem Fénye Alapítványnak, örömmel fogadtuk a megkeresést. A támogatás, amit nyújthattunk testhez álló volt: egy 113.500 km-t futott Ford Tranziton végeztük el a szükséges szűrők cseréjét valamint az olajcserét is.

A gyárilag is betegszállítónak készült jármű új ablaktörlő lapátokat is kapott, hogy ismét biztonságosan szállíthassa a kis betegeket.

A Szeme Fénye Alapítvány autója Magyarország egész területén a 14 év alatti daganatos beteg gyermekeinek szállítását látja el az ország egyetlen kifejezetten gyermekbeteg szállítójaként. Nyári időszakban kevesebb, más időszakban több a feladat, ez havonta átlagosan 60-100 szállítást jelent. Iskolai időszakban jelenleg két gyermeket szállítanak hétköznapokon Budapestre a Pető Intézetbe. Rendszeresen juttatják el kis utasaikat más fővárosi kórházakba is (SOTE I., SOTE II., GOKI, Bethesda stb.) Ezen kívül Szegedre, Dombóvárra, Szekszárdra is rendszeresek az utaztatások.

Az alapítvány összesen három, fekvő – és hordszéket igénylő ill. ülő betegszállításra is alkalmas járművel végzi feladatait. Az autók napi 24 órás készenlétben vannak rengeteg megtett kilométerrel a hátuk mögött.

Az OEP csak a beteggel megtett utakat finanszírozza, ezért is jelent nagy segítséget az alapítványnak minden kívülről érkező segítség az autók szervizelése terén. Bízunk benne, hogy támogatásunkkal segíteni tudjuk az alapítvány munkáját és lehetőségeinkhez mérten, tevékenységi körünkhöz kapcsolódóan igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni a további zökkenőmentes munkához.

Címkék: Hírek Adomány Támogatás
Kiemelt bejegyzések

Veszprém Rallye a nyári hőségben!

2017.07.14. 11:48

Az első Murvás verseny!

2017.05.26. 13:37

Május 11-én családi nap az Ivanics Csoportnál!

2013.05.02. 15:28

Ivanics Nyílt Nap

2011.04.28. 10:12
Címkefelhő
Legfrissebb hírek

Győri Baleset!

2025.11.13. 09:26

Mint már tudjátok a Kisgyónbánya-i gyors stop állomásában egy baleset vétlen áldozatai lettünk. Köszönjük a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet, most engedtek ki minket a kórházból, rendben vagyunk! A sérült sportbíróknak gyors gyógyulást kívánunk! A bajnokság számunkra itt véget ért.

Mecseki siker!

2025.07.21. 14:19

Újabb győzelem Pécsen 

Június utolsó hétvégéjén került megrendezésre az ide ORB Rally1 osztályú szezon harmadik bajnoki versenye a Mecsek Rally! A rendezvényt nagyon izgatottan vártuk, hisz személyes kedvenc versenyünk ez.

A versenyt már csütörtökön megkezdtük a pályák feldolgozásával. Nagy örömemre rengeteg erdei szakasz került kijelölésre, melynek feldolgozási mindig nagy gondosságot és odafigyelést igényel. Szerintem sikeresen teljesítettük és elégedetten zártuk a pályák feldolgozását.

Az Orc abszolút dobogós hely egyikét tűztük ki célul. A szombati pályákat tekintve minden esélyünk megvolt, hisz a számomra nagyon kedves szűk és erdei gyorsaságik voltak. Az első kört az ORc abszolút 2.. illetve a kategória 1. helyén zártuk

A vasárnapi napon újult erővel támadtunk melynek célja a pozíciónk megörzése volt! Kellemes meglepetésre Hinger Dávid kategória társunk tudta tartani velünk egy két gyors ereéig a lépést így a kategóri és 2WD kupa is izgalmas volt. Sajnos a többi kategória társa percekkel elmaradt így Őket a második nap már nem kellett figyelni! Örömteli érzés volt továbbá, hogy a 2 kerék meghajtású Peugeot kupa egyik autója sem tudott elénk érni😊

APécsi lendületet szeretnénk tovább vinni a következő futamra, melyhez mi a győri megrendezésre kerülő versenyre tettük a voksunkat.

Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!

Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millersoils; IT-PNG Kft; Business Solutions Hungary kft.

online erdmény: rallylive.hu; Hause results.hu

https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=229&ert=ORCA&go=

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Veszprémi sikerek! ORC abszolút:-)

2025.07.08. 10:53

Májusban került megrendezésre a várva várt Euróai Bajnoki futam, melynek betétfutamaként az ORC is helyt kapott

Csapatunk felkészülése még alaposabb volt mint bármikor, hisz a P13 kategória bajnoki címvédőjeként idén az ORC abszolút értékelés tűztük ki célul😊.

Csütörtök reggel érkeztünk meg a veszprémi központba és az adminisztratív átvétel teljesítését követően elkezdtük a pályák feldolgozását. Valamilyen formában már mindegyik pályán mentünk így a feldolgozást is megkönnyítette az előző évek belső kamerás felvételeink feldolgozása. Ez hozta meg a várva várt gyümölcsöt!

A teljes verseny zökkenőmentesen ment és sikerült az oRC értékelés absz 1. helyén végezni! Mondhatjuk, hogy mindent vittünk😊

Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!

IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.

online erdmény:

https://www.hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=217&ert=ORCA&go=P13

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Ivanics sport rss Ivanics sport email Ivanics sport Facebook Ivanics sport Buzz

Oszd meg ezt a lapot barátaiddal! (/kultura_es_kozelet_blog/tamogatas_a_szemem_fenye_alapitvanynak/)