Jobbágy Péter visszatér

Molnár Tamás | 2022.03.28. 11:40

Jobbágy Péter: Bármi benne lehet ebben a hétvégében

Fotó: Pánya-Fotó/ Pánya Péter Fotó forrása: Jobbracing/Facebook

Nyolc év után tér vissza a 2014-es év abszolút második helyezettje, Jobbágy Péter a Rally2 Bajnokságba, ahol Búzás Róberttel, ha nem is a bajnoki címért, de mindenképpen a legjobbakkal szeretnének a gyorsasági szakaszokon csatázni. Jobbágy Péterrel beszélgettünk.

2021-ben a Szilveszter Rallye-n autóztál legutóbb. Hol mentél előtte?

2016-ben szintén a Szilveszter Rallye-n álltam rajthoz, akkor Bodogán Ferivel indultunk. Érdekesség, hogy az a futam is ugyanolyan váratlanul jött nekem, mint a tavalyi lehetőség. A 2016-os évben versenyeztem utoljára. 2021 végén ismét Feri segített abban, hogy Búzás Robival elinduljunk az év végi bulifutamon. Tőle kaptuk meg a Lada VFTS-ét is, hogy mehessünk egyet. Robival egy B.A.Z. megyei rallysprinten már mentem együtt korábban is, neki pedig annyira megtetszett most ez az egész, hogy azt mondta, hogy ugorjunk neki, próbáljunk meg annyi szponzort összeszedni, hogy idén részt vehessünk egész évben a Rally2 Bajnokságban.

Fotó: Rallye Story Fotó forrása: Jobbracing/Facebook

Sikerrel jártatok?

Nagyon úgy fest a helyzet, hogy igen, így készülünk a szezonra Robival, együtt fogjuk az idei évet teljesíteni. Robi sokat még nem navigált, de tudom, hogy bele fog jönni, nem aggódom miatta, az elmúlt hétvégén Kunmadarason is gyakoroltunk.

Abszolút másodikként köszöntél el a Rally2 Bajnokságtól, 2014 végén, kategóriát, Lada Kupát nyertél. Milyen tervekkel vágtok neki az idei esztendőnek?

Bennem mindig bennem van a versenyszellem és a győzni akarás. 2022-ben nem az lesz a célunk, hogy az elsők között legyünk, de a mezőny végén sem szeretnénk kullogni. Vissza kell szoknom az autóba, fel kell térképeznünk a jelenlegi Rally2 Bajnokságot, amiről azt hallottuk, hogy rettenetesen megerősödött.

Fotó: Rallye Story Fotó forrása: Jobbracing/Facebook

Mennyire ismerős neked a Mecsek? Jártál e már Orfűn?

Egyszer jártam még csak Pécs környékén, ha minden igaz éppen 2014-ben, amikor másodikak lettünk. Szerintem ezeken a pályákon, amik most lesznek esetleg részleteiben mentem, teljes egészében valószínűleg nem. A 2014-es szakaszok nagyon gyorsak voltak, nekem tetszettek. Arra jól emlékszem, hogy volt egy rosszabb minőségű, murvás, vagy nagyon felhordásos, de tempós erdei szakasz, ami most nem lesz. Az volt az egyik kedvencem, mert szeretem a levágós, csúszós pályákat, nem vagyok íven menős pilóta. Meglátjuk, hogy idén mire érünk…

Mivel lennétek elégedettek a futam végén?

Én azzal bőven megelégednék, ha a legjobb 10-be beférnénk.

Fotó: Pánya-Fotó/ Pánya Péter Fotó forrása: Jobbracing/Facebook

Ebben a mezőnyben az egy erős kezdésnek számítana… 🙂

Azért mondtam, azt, hogy a Top10 már jó lenne, 🙂 és nem az első öt hely valamelyikére fáj még a fogunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy tanulnunk kell a közös munkát Robival. A testvéremmel, Évivel és Bertók Tomival sokat mentem már, velük teljesen gördülékenyen megy minden, Robival viszont még jobban össze kell kovácsolódnunk a kocsiban, és neki is meg kell ismernie a Rally2 Bajnokság követelményeit. Ettől függetlenül bármi benne lehet ebben a hétvégében, még akkor is, ha tudjuk, hogy sok a tapasztalt helyi versenyzőpáros és rajtuk kívül is tuti, hogy nagyon kemény ellenfelekkel hoz minket össze a sors, az orfűi pályákon. Nem kérdés, hogy ők fogják vinni a prímet az évnyitó futamon aztán, hogy minket mennyire tudnak majd magukkal húzni, az majd szombaton a pályákon kiderül.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Címkék: Rally C30 Verseny Rendezvény
Kiemelt bejegyzések

Veszprém Rallye a nyári hőségben!

2017.07.14. 11:48

Az első Murvás verseny!

2017.05.26. 13:37

Május 11-én családi nap az Ivanics Csoportnál!

2013.05.02. 15:28

Ivanics Nyílt Nap

2011.04.28. 10:12
Címkefelhő
Legfrissebb hírek

Bajnoki cím az EB futamzárón!

2023.12.04. 10:32

2023. október 6.-i hétvégén került megrendezésre az idei évi bajnokság utolsó állomása a Rally Hungary, mely nagy örömre kicsit mondhatni hazai pálya, hisz szülőföldem közelében Nyíregyházai központtal került megrendezésre. A magas színvonalú verseny egyben Európai futam is volt, melynek köszönhetően a nemzetközi mezőny színe-java is részt vett!

A4 napos rendezvény szakaszai a Zemplén szűk erdei útjain kerültek megrendezésre. A színesítés érdekében a rendezőség a teljes mezőnyt egy superspeciál erejéig a Rabócsi ring pályára repítette péntek éjjel, ahol lámpafényes körgyors keretében egy rövid ízelítőt kaptak a kedves kilátogatók a mezőnyből!

Az igazi izgalmakat magába foglaló verseny az szombat reggel vette kezdetét. Az első szakasz az Újhuta-Nyíri volt, mely sikeresen a kategória 2. helyén sikerült teljesíteni! A második szakasz a Füzér-Abaújvári elág volt, mely minden szempontból a legnehezebb szakasza a volt a hétvégének! itt nem volt szabad a közel 4 kilométer hosszú múrvás szakaszon defektet kapni! Ez sikerült és a jó időeredmény révén a kategória élén találtuk magunkat! Az első körben még Aranyosivölgy gyorsasági szakasz kapott szerepet! Itt is sikerült az ORC abszolút elejében autózni és tovább növeltük a kategóriánkban az előnyünket! És ezután jött a részemről a legjobban várt gyorsasági, a nyíregyházi belvárosi gyors. Itta nézőknek való autózás kapott főszerepet

A szombati második kör hozott némi izgalmat, mert az újhutai gyorson az autó elkezdett dadogni és a fordulat nem akar 6e fölé kúszni! Etapon minden lekövettünk de nem találtok meg a hibát, így a következő gyorsaságin is hátrátatott minket! A Aranyosi völgy előtti gyorson kaptam egy barátomtól Papp Arnie-tól egy telefont! Sikerült igen!!!!! Így egy jóízű autózással ismételten sikerült abszolút 2. időt jönni

Másnapra a fő cél a pontos és beosztó autózás volt! A bajnoki cím megszerzéséhez csak célba kellett vinni az autót! Hosszú nehéz nap volt, de mindent elkövettünk és sikerült!

A Bajnoki címet a Nyíregyháza főterén felépített céldobogón ünnepeltük!

A 2023.-as bajnokságban elért eredémyünk:

P13 kategóri 1. hely

ORC/2WD kupa 1. hely

ORC abszolút értékelés 4. hely

Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!

IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt.

online erdmény:

https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=205&ert=ORCA&go=P13&s=-10

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Győri győzelem!

2023.09.29. 12:32

Szeptember 2. hétvégéjén fogadott minket az év várva vár új helyszínen megrendezésre kerülő Győr Rally-ja. A verseny fő érdekessége, hogy 20 évvel ez előtt rendeztek itt versenyt melyet a belvárosi néző csalogató gyorsasági tett még színesebbé!

Csapatunk felkészülése sikeres volt, hisz az autó teljes átvizsgálást legfőbb szerelőn Lackó végezte, lelkiismeretes munkájával! Köszönöm szépen neki!

A hétvége nehézségét az új pályák 3-szori bejárása és feldolgozása mellett a nagy meleg adta.

Természetesen a verseny kezdetét ezúttal is a rajtdobogón történő áthajtás indította! A 2 napos versenyt 5 különböző pálya színesítette megfűszerezve egy belvárosi prológ jellegű körforgalmakkal színesitett gyorsasági! Az első nap 1. gyorsaságijától kezdve a nap végéig sikerült a leggyorsabbnak lennünk! Ennek köszönhetően 25 mp es előnnyel fordultunk rá a vasárnapra! Vasárnap egy 20 kilóméteres Rába-ringi gyorsasági okozta a fejtörést! A gumikopás az autó melegedés és a beállítás volt csak kérdés.-) Megoldottuk és sikeres abszolváltuk mind az 5 gyorsaságit vasárnap és a végére 1 perces előnnyel sikerült megnyernünk a kategóriát és a 2wd kupát! Nagy örömre szolgált, hogy az abszolút értékelés 4. helyén sikerült behoznunk a kocsit és a nagy összetett ( ORB ) értékelés 18. helyén végeztünk!

Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!

IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt.

online erdmény:

https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=202&ert=ORB_&go=P13

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Fekete hétvége Veszprémben!

2023.08.09. 08:39

Augusztus elején került megrendezésre az év második laza talajú versenye a 29. Veszprém rally.

Legfőbb célnak a biztonságos célba érkezést és a mecseki fiaskó kiküszöbölését vettük tervbe. A versenyt az év egyik legrövidebb versenyére tervezték, hisz a teljes távot egy nap alatt kellet volna teljesíteni a mezőnynek.

Az autó felkészítése a mecseki sérülések miatt közel 4 hétig tartott, de örömmel mondhatom, hogy fantasztikusan sikerült és a verseny hetére végül minden összeállt!

A vasárnapi első gyorsasági rajtot követően egy sajnálatos baleset szemtanúi lettünk, mely a leges legrosszabb kimenetellel végződött! Elvesztettünk egy fantasztikus embert és sporttársat, akinek a laza talajú murva versenyeken a nyomába sem érhettünk!

Ezt követően a Versenyt a rendezők megszakították!

Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!

IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft.

online erdmény: rallylive.hu;

https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=200&ert=ORB_&go=P13

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Ivanics sport rss Ivanics sport email Ivanics sport Facebook Ivanics sport Buzz

Oszd meg ezt a lapot barátaiddal! (/kultura_es_kozelet_blog/jobbagy_peter_visszater/)