A bajnokság következő versenyét nagyon vártuk, hiszen számunkra közel, Egerben került megrendezésre. Szombaton egy szuperspeciállal kezdtünk, majd a következő nap mèg hat gyors állt előttünk.
Az első gyors délután rajtolt, elég rövid szakasz volt, de sok ember állt a pálya szélén, ez mindig motivál minket, az autónk pedig jól működött, így sikerült jól kezdenünk.
Vasárnap jól ébredtünk, nagyon tetszett az első gyors, igyekeztünk gyorsabbak lenni, mert szorosak voltak az eredmények a kategóriánkban. A következő gyorson kicsit el melegedett a gumink, de nem éreztünk benne hibát és elég látványosan is autóztunk.
A negyedik gyors kicsit izgalmasra sikerült, hozzá értünk egy lassítóhoz, ezért bezsebeltünk egy 10 másodperces büntetést. Továbbá az egyik kanyarban hibáztunk és két felnink is megsérült, így etapon kereket cseréltünk.
A többi gyors hibamentes volt, nagyon élveztük a gyorsokat. A verseny végéhez közeledve elkezdett cseperegni az eső, de ez nem jelentett problémát.
Továbbra is a joker motorral teljesítettük a versenyt, örülünk, hogy sikerült újra célba érni. Lada kupában megszereztük a harmadik helyet, kategóriában pedig az ötödik helyen végeztünk.
Reméljük a következő versenyen már az új motorral tudunk indulni és szeretnénk gyorsulni magunkhoz képest is.
Köszönjük a segítséget Bodogán Feri barátunknak, Orbán Norbinak, a családunknak, a szurkolóknak és támogatóinknak:
Ivanics csoport (Ivanics Kft.).
Orbán Motor
Mzs-épszolg Kft.
Borsod Háztető Kft.
Germán-Trans Kft.
Luterán Gépész Kft.
Micorex TH Kft.
Orto-ex gyógyászati segédeszközök Kft.
Charlie Hűtő Kft.
Charlie Transport Kft.
Deluxe gumi és autószervíz
T-Rex mobil gumiszervíz
Flamesco-Bau Kft
Flotta Gumiszervíz Kft.
Kajuha Autófényező és Kereskedelmi Kft.
Újabb győzelem Pécsen
Június utolsó hétvégéjén került megrendezésre az ide ORB Rally1 osztályú szezon harmadik bajnoki versenye a Mecsek Rally! A rendezvényt nagyon izgatottan vártuk, hisz személyes kedvenc versenyünk ez.
A versenyt már csütörtökön megkezdtük a pályák feldolgozásával. Nagy örömemre rengeteg erdei szakasz került kijelölésre, melynek feldolgozási mindig nagy gondosságot és odafigyelést igényel. Szerintem sikeresen teljesítettük és elégedetten zártuk a pályák feldolgozását.
Az Orc abszolút dobogós hely egyikét tűztük ki célul. A szombati pályákat tekintve minden esélyünk megvolt, hisz a számomra nagyon kedves szűk és erdei gyorsaságik voltak. Az első kört az ORc abszolút 2.. illetve a kategória 1. helyén zártuk
A vasárnapi napon újult erővel támadtunk melynek célja a pozíciónk megörzése volt! Kellemes meglepetésre Hinger Dávid kategória társunk tudta tartani velünk egy két gyors ereéig a lépést így a kategóri és 2WD kupa is izgalmas volt. Sajnos a többi kategória társa percekkel elmaradt így Őket a második nap már nem kellett figyelni! Örömteli érzés volt továbbá, hogy a 2 kerék meghajtású Peugeot kupa egyik autója sem tudott elénk érni😊
APécsi lendületet szeretnénk tovább vinni a következő futamra, melyhez mi a győri megrendezésre kerülő versenyre tettük a voksunkat.
Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!
Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millersoils; IT-PNG Kft; Business Solutions Hungary kft.
online erdmény: rallylive.hu; Hause results.hu
https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=229&ert=ORCA&go=
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny
Májusban került megrendezésre a várva várt Euróai Bajnoki futam, melynek betétfutamaként az ORC is helyt kapott
Csapatunk felkészülése még alaposabb volt mint bármikor, hisz a P13 kategória bajnoki címvédőjeként idén az ORC abszolút értékelés tűztük ki célul😊.
Csütörtök reggel érkeztünk meg a veszprémi központba és az adminisztratív átvétel teljesítését követően elkezdtük a pályák feldolgozását. Valamilyen formában már mindegyik pályán mentünk így a feldolgozást is megkönnyítette az előző évek belső kamerás felvételeink feldolgozása. Ez hozta meg a várva várt gyümölcsöt!
A teljes verseny zökkenőmentesen ment és sikerült az oRC értékelés absz 1. helyén végezni! Mondhatjuk, hogy mindent vittünk😊
Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.
online erdmény:
https://www.hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=217&ert=ORCA&go=P13
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny
Október utolsó hétvégéjén került megrendezésre az idei év utolsó bajnoki futama az előző évekről már jól ismert Zempléni futam! A verseny helyszín az őszi évszaknak köszönhetően gyönyörű arcát mutatta. karakterében 4 különböző szakasz várt a mezőnyre mindkét irányból és mindösszesen 17 gyorsasági szakasz.
Csapatunk felkészülése még alaposabb volt mint bármikor, hisz a P13 kategória bajnoki címén kívül az ORC 2WD bajnoki címe volt még kérdés. Természetesen minden meg szerettünk volna tenni és meg is tettünk a sikeres célba érkezés érdekében.
Csütörtök reggel érkeztünk meg a szerencsi központba és az adminisztratív átvétel teljesítését követően elkezdtük a pályák feldolgozását. Valamilyen formában már mindegyik pálya ismerős volt és örömmel töltött el minket, hogy a pályákat oda-vissza írhattuk, amivel a feldolgozás gyors és hatékony volt. Sikerült egy tempós de mindenképpen a necces felhordásos, nedves részekre tekintettel.
Péntek este egy nagyon hangulatos és reprezentatív rajt ceremónia nyitotta meg a versenyt😊
Szombat korán reggel kezdtünk, melynek köszönhetően a pályákra a lecsapódott pára miatt kifejezetten figyelni kellett. Ennek ellenére a közepes keménységű keverék mellett döntöttünk, ami mindenképpen jó húzásnak bizonyult a melegedő időjárásnak köszönhetően.
Az 5. ik gyorsaságin sajnos egy futómű alkatrész törése miatt kiestünk és csak szuper rally keretein belül tudtuk folytatni a versenyt. A fiúk újra precíz pontos munkát végezve felkészítették az autót a vasárnapi versenynapra.
Vasárnap kicsit lassan melegedtünk be mert rátartással voltunk a kocsival szemben, hisz a bekerült futómű alkatrész már használt volt és a bizalom lassan jött meg. A 2. körre már felszabadultan ORC abszolút 3.-4. időket autózva élveztük a napot! Ennek köszönhetően sikerült elérni a bajnoki címet és boldogan ünnepelhettünk a célceremónián!!!!
Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.
online erdmény:
https://www.hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=217&ert=ORCA&go=P13
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny