
Sziasztok!
Az előző bejegyzésemben már említettem a Nemzetközi Versenyt, amit Szerbiában Uzice-n rendeztek meg még májusban.
Ez a verseny sikeresnek mondható, hiszen felállhattam a dobogó legfelső fokára.:)
A verseny óta vendége voltam a Móri Motorostalálkozónak, a hétvégén pedig Gerjenbe léptem fel. Itt is egy motoros találkozó keretében.
Sajnos történt egy is baleset a motorral,de már szerelés alatt áll,remélhetőleg a hétvégi Éjszakai Versenyen ismét két motorral indulhatok Kunmadarason.
A képek feltöltés alatt, de addig is innen elérhetőek:
https://picasaweb.google.com/boharoland/2011_Uzice?feat=directlink

Nyáregyháza adott otthont a Magyar Bajnokság negyedik fordulójának. A versenyen ott voltak az Ivanics SE Kawasaki lovagjai is.
Horváth Arnold az Mx1-es profi kategóriában küzdött az értékes pontokért. Arni egy vállsérülésből tért vissza ami még mindig nem 100%-os, ennek ellenére az ifjú motoros a hatodik helyet szerezte meg az összetettben.
Vladár Peti és Skoff Gábor a Moto1-esek mezőnyében hozta a második illetve a harmadik helyet az összetett alapján.
A legkisebbeknél Barta Attila a hetedik helyen végzett, míg senior korú versenyzőnk Szendi László az első futamban sajnos bukott és a hetedik helyen ért célba, a másodikban szépített és negyediknek intették le. Laci még ezzel az eredménnyel is vezeti a bajnokságot.
Folytatás július 17-én az ország keleti felén, Gyulán.

Nem sikerült sajnos a célba érkezni az idei első murvás versenyen. Sajnálatos módon a harmadik szakasz felénél elfüstölt a motorunk, de még sikerült lejönnünk a gyorsaságiról. Ahogy beértünk a beíróba, kénytelenek voltunk a menetlevelet leadni, ami azt jelenti, hogy fel kellet adnunk a küzdelmet. A hétfői napon sikerült szétszedni a motort, és sajnálattal szembesültünk a kilyukadt dugóval, ami okozta a „galibát”.
Igyekszünk összerakni a kocsit, és újult erővel indulni a következő megmérettetésen.
Ezúton gratulálunk a Papp testvér párosnak, hogy újra sikerült felállniuk a dobogó legfelső fokára.

Ismét versenyben és ismét a dobogón a csapat fiatal motorosa Horváth Arnold.
Még a Hódmezővásárhelyen elszenvedett sérüléséből épült fel Arnold és Kőszárhegyen a Nyugat kupa harmadik fordulóján máris ott folytatta ahol abbahagyta.
"Szeretem ezt a pályát, mert hazai, és a nézők és szurkolók is kedvesek számomra. Itt élek Polgárdiban ezért külön fontos számomra az itthoni jó szereplés. Még nem vagyok 100%-os de azt gondolom sikeres versenyt teljesítettem, hiszen az összetettben a harmadik helyre álltam fel. Várom a következő fordulót amelyet a hétvégén Csákánydoroszlón rendeznek"
Motoros üdvözlettel,
Arnold

Egy kis beszámoló az idei első murvás verseny eseményeiről.

A fiam és barátai legnagyobb örömére megmutattuk az Ivanics SE Volvo C30-as versenyautóját a gyerekeknek. Titokban becsempésztük az oviudvarra a járművet.

Nyársapáton rendezték a Magyar Országos Motocross bajnokság harmadik fordulóját. Örömmel és bosszúsággal távoztunk a rendezvényről.
Barta Attila 65cm3-es versenyzőnk remekül kezdett az első futamban a harmadik helyen zárt, a második futamban azonban egy jókora esés miatt feladni kényszerült a versenyt.
Senior korú versenyzőnk Szendi Laci ismételten hozta a dobogót, itt jegyzem meg hat injekciót kapott az edzések után, mert becsípődött a dereka. Laca a bajnokságban hatalmas előnnyel vezeti a pontrendszert, reméljük sikerül megtartani az első helyet.
Skoff Gábor a Moto1-esek kategóriájában volt érdekelt. Az edzésen a harmadik legjobb időt motorozta, a versenyen azonban közbeszólt a technika, kuplunghiba miatt kényszerült feladni a versenyt. Gábor ezzel az összetett második helyről sajnos a hatodikra csúszott vissza.
Vladár Peti mentette ebben a kategóriában a csapat "jó hírét", remek kitartó motorozással a dobogó harmadik fokára állhatott fel a fiatal motoros.
Folytatás Kőszárhegyen június 4-én a Nyugat kupa következő fordulóján.
Szeptember elején került megrendezésre a várva várt és egyben az egyik marketingpartnerünk törzsvárosában Győrben a számunkra soron következő ORC bajnoki forduló.
Izgatottan vártuk a versenyt, mert sok munkát fektettünk az autóba, hogy a pécsi hibákat, gyerekbetegségeket kijavítsuk az autón! Mondhatom sikerült:-)
Péntek éjjel a városban megrendezett látványos lámpafényes gyorssal kezdtünk! Élveztük minden pillanatát. Az időeredmény nem a legélesebb volt de a látvány az sikerült! A nézőknek pedig ez jár:-)
Szombaton 3 gyorsasági szakaszon mértük össze erőinket. Kimondható, hogy az erdei szakaszok mindegyikét meg tudtuk nyerni! Ez nagyon imponáló volt! A Rába ringi szakasz a tapadási viszonyok változása és a pálya nem ismerete miatt nem sikerült a legjobban de nem csüggedtünk!
Öszsességében egy fantasztikus hétvégét zártunk, ami az eredmény tükrében nem volt teljesen csillogó egy bowden szakadás miatt, de nem csüggedtünk!
Érzésre fantasztikus volt:-)
Partnereink:
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.
Belső felvétel:
https://www.youtube.com/watch?v=CTqb3PLfRRI&t=10s
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny
Az idei év első éles bevetése Pécsen került sorra az ORC sorozat 3 futamán!
A 2025. szeptemberi óriási vétlen balesetünket követően az új autó építés volt a fő cél. Ahhoz, hogy mindent megefelően a legtökéletesseb tudjunk teljesíteni, a PSZA csapatát kértük fel az autó összeépítésére. Erről több bejegyzést is találhattok a bodoganmotorsort facebook oldalán videókkal képekkel.
Vissza Mecsekbe,
Nagy elvárással érkeztünk, hisz a versenyt megelőzően részt vettünk egy hivatalos teszten, ami fantasztikusan sikerült.
A verseny: Első délután már az első szakan meggyűlt a problémánk a technikával, hisz a kocsi hátulja összeült és csak a szervízben sikerült visszanyernie eredeti formályát. A Hétvége hátralévő részében már csak a fék rakoncátlankodott, de sajnos a megoldást nem találtuk!
Összességében egy nagyon hangulaos és élménydús versenyt zártunk, ami részeredmények tükrében jó visszazárkózást jelentett újra az élmezőnybe! a Powerstage szakaszot sikerült megnyernünk a kategóriánkban és a 2 kerék meghajtású autók között!
Poz. Versenyzők/Autó Gépo.Telj.idő Kül.
1. Rongits Attila - Hannus Laszló #27 Mitsubishi Lancer Evo IX. RS 14 04:35.9
2. Helgert Tamás - Szekeres Szabolcs#30 BMW E46 M3 14 04:52.9 +17.0
3. Bodogán Ferenc - Dudás István Márton #36 Lada VFTS 13 04:52.9 +17.0
#Puszipacsi
Partnereink:
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.
Mint már tudjátok a Kisgyónbánya-i gyors stop állomásában egy baleset vétlen áldozatai lettünk. Köszönjük a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet, most engedtek ki minket a kórházból, rendben vagyunk! A sérült sportbíróknak gyors gyógyulást kívánunk! A bajnokság számunkra itt véget ért.