Ivanics Kawasaki Team az Expon

Skoff Gábor | 2011.03.16. 21:36

Péntektől- vasárnapig, azaz három napon keresztül fogadta a motorok szerelmeseit a Hungexpo területén megrendezett 16. Nemzetközi Motorkiállítás.

Mint ahogy azt a beharangozóban is írtuk, lehetőséget kaptunk a szervezőktől, hogy kiállításra kerüljenek a csapat motorjai is. (köszönet Rafay János Úrnak)

Nagyon sokan voltak kíváncsiak motorjainkra, és mi nagy örömmel beszélgettünk a sok kedves vendéggel és a kisgyerekkel, akiket a szülők büszkén fotóztak a versenyparipákon. (a lányokról nem is beszélve) :)))

Hétfőn már az edzőpálya várt ránk, de erről egy következő bejegyzésben olvashatnak majd.

Motoros üdvözlettel,

Ivanics Kawasaki Team

Kezdődik a rally szezon!

Papp Csaba | 2011.03.14. 19:09

Hosszú téli álom után lőtávolba került az első verseny. Ezen a hétvégén csatlakozva a rallysprint mezőnyéhez mi is megkezdjük a felkészülést az Eger rallyra.

EXPO március 11-12-13

Skoff Gábor | 2011.03.07. 11:40

Ha március akkor Motorkiállítás!

Így lesz ez idén is és mégis egy picit más, legalább is ami a cross csapatunkat illeti.

Jelen leszünk közvetlenül a Kawasaki stand mellett. És, hogy mivel várunk? Bemutatásra kerülnek az idei évi versenymotorjaink, dedikált poszterekhez juthatsz hozzá amiket versenyzőink írnak alá Neked. Vásárolhatsz SPY cross és napszemüvegeket a SPY Hungary- a csapat egyik támogatója jóvoltából, valamint a Motul termékek számos típusa közül választhatod ki a motorodba a legmegfelelőbb olajat MOST 25-30% KEDVEZMÉNNYEL!

Várunk minden kedves látogatót standunknál!

Új támogató a csapat mellett

Skoff Gábor | 2011.03.07. 11:24

Ismét egy újabb Székesfehérváron alapított cég tette le névjegyét a csapat segítése mellett.

Az EMK-FORG Kft. szakterülete a gépi forgácsolás, marás cnc és minden nemű fémmunka.

Horváth Attila ügyvezető szívesen "szállt" be a cross versenyzői programba és reméli, hogy mindkét fél számára eredményes lesz az év.

A cég elsősorban anyagiakkal támogatja a két versenyzőt, Arnoldot és Gábort.

Köszönjük!

Mozgalmas hétvége

Skoff Gábor | 2011.03.06. 20:14

Vagy két nap a paradicsomban :) így is nevezhetném a hétvége két napját.

Csapattársammal Arnolddal nagyon vártuk már a hétvégét, szerdától minden este lázasan néztük az időjárás előrejelzést az interneten, hogy biztosra menjünk. 6-9 fok napsütés mindkét napra! Igen! :)

Magam részéről pénteken siettem haza a munka után és nagy izgalommal pakoltam be buszomba a motorom valamint a ruháim, alig vártam a szombat reggelt!

Szombaton Uzsabányán a Salamon fivérek edzésprogramján vettünk részt, a pálya elég viseletes volt, de ez a Motocross kérem szépen.

Kicsit furán néztünk egymásra délelőtt 10 óra körül, mert a jó időnek se híre se hamva nem volt, aztán 11 óra után derült az ég felszállt a köd és kisütött a nap.

Délután 3 óráig tartott az edzés, jól elfáradtunk, és nagyon jól éreztünk magunkat, köszönjük Salamon Kornélnak és Barnának ez edzést!

Amit Uzsán fejeztünk be szombaton azt vasárnap a homokbányában folytattuk!

Meghívtuk Ifj. Ivanics Lajos Urat is, aki egy kölcsön motorral egy Kawasaki 250-es kétütemű motorral körözött velünk.

Nem is akárhogyan! Szerintünk minden kezdő motoros megirigyelné kitartását és teljesítményét ahogy a "mély vízben" homokon húzta a gázt körről-körre!

A következő hétvégét kihagyjuk, mert motorkiállításra megyünk, és a motorjaink kiállításra kerülnek az expón.

Hétfőn azonban már a Pilis dombjain készülünk tovább a szezonra.

Motoros üdvözlettel,

Arnold&Gábor

...mielőtt mesélek a csapattagokról...

Pájer Ani | 2011.03.03. 23:07

Mielőtt belevágnánk, hogy megismerjük az Ivanics Csoport nagy családját, ami az első feladatom e lapokon, el szeretnék mesélni valamit nektek: hogy miért érzem ezt fontosnak.

Végh Tamás ismét csapattag

Skoff Gábor | 2011.03.03. 09:01

A tegnapi napon Ifj Ivanics Lajos Úr és Végh Tamás stunt versenyző szerződést hosszabbított a 2011-es szezonra.

A régi-új együttműködés reméljük újabb sikereket hordoz magában. Tamás célja az idei évben is a bajnoki cím elhódítása, első ízben a Hungexpo területén a motorkiállítással egybekötött bajnoki versenyen láthatjuk március 12-én.

Várunk minden kedves szurkolót és sportbarátot!

(kép forrás: www.stuntridingsport.com)

Kiemelt bejegyzések

Veszprém Rallye a nyári hőségben!

2017.07.14. 11:48

Az első Murvás verseny!

2017.05.26. 13:37

Május 11-én családi nap az Ivanics Csoportnál!

2013.05.02. 15:28

Ivanics Nyílt Nap

2011.04.28. 10:12
Címkefelhő
Legfrissebb hírek

Győri verseny a Marcus Security jóvoltából

2026.09.24. 10:56

Szeptember elején került megrendezésre a várva várt és egyben az egyik marketingpartnerünk törzsvárosában Győrben a számunkra soron következő ORC bajnoki forduló.

Izgatottan vártuk a versenyt, mert sok munkát fektettünk az autóba, hogy a pécsi hibákat, gyerekbetegségeket kijavítsuk az autón! Mondhatom sikerült:-)

Péntek éjjel a városban megrendezett látványos lámpafényes gyorssal kezdtünk! Élveztük minden pillanatát. Az időeredmény nem a legélesebb volt de a látvány az sikerült! A nézőknek pedig ez jár:-)

Szombaton 3 gyorsasági szakaszon mértük össze erőinket. Kimondható, hogy az erdei szakaszok mindegyikét meg tudtuk nyerni! Ez nagyon imponáló volt! A Rába ringi szakasz a tapadási viszonyok változása és a pálya nem ismerete miatt nem sikerült a legjobban de nem csüggedtünk!

Öszsességében egy fantasztikus hétvégét zártunk, ami az eredmény tükrében nem volt teljesen csillogó egy bowden szakadás miatt, de nem csüggedtünk!

Érzésre fantasztikus volt:-)

Partnereink:

IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.

Belső felvétel:

https://www.youtube.com/watch?v=CTqb3PLfRRI&t=10s

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Pécsen előszőr az új autóval

2026.09.24. 10:37

Az idei év első éles bevetése Pécsen került sorra az ORC sorozat 3 futamán!

A 2025. szeptemberi óriási vétlen balesetünket követően az új autó építés volt a fő cél. Ahhoz, hogy mindent megefelően a legtökéletesseb tudjunk teljesíteni, a PSZA csapatát kértük fel az autó összeépítésére. Erről több bejegyzést is találhattok a bodoganmotorsort facebook oldalán videókkal képekkel.

Vissza Mecsekbe,

Nagy elvárással érkeztünk, hisz a versenyt megelőzően részt vettünk egy hivatalos teszten, ami fantasztikusan sikerült.

A verseny: Első délután már az első szakan meggyűlt a problémánk a technikával, hisz a kocsi hátulja összeült és csak a szervízben sikerült visszanyernie eredeti formályát. A Hétvége hátralévő részében már csak a fék rakoncátlankodott, de sajnos a megoldást nem találtuk!

Összességében egy nagyon hangulaos és élménydús versenyt zártunk, ami részeredmények tükrében jó visszazárkózást jelentett újra az élmezőnybe! a Powerstage szakaszot sikerült megnyernünk a kategóriánkban és a 2 kerék meghajtású autók között!

Poz. Versenyzők/Autó Gépo.Telj.idő Kül.

1. Rongits Attila - Hannus Laszló #27 Mitsubishi Lancer Evo IX. RS 14 04:35.9

2. Helgert Tamás - Szekeres Szabolcs#30 BMW E46 M3 14 04:52.9 +17.0

3. Bodogán Ferenc - Dudás István Márton #36 Lada VFTS 13 04:52.9 +17.0

#Puszipacsi

Partnereink:

IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.

Győri Baleset!

2025.11.13. 09:26

Mint már tudjátok a Kisgyónbánya-i gyors stop állomásában egy baleset vétlen áldozatai lettünk. Köszönjük a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet, most engedtek ki minket a kórházból, rendben vagyunk! A sérült sportbíróknak gyors gyógyulást kívánunk! A bajnokság számunkra itt véget ért.

Ivanics sport rss Ivanics sport email Ivanics sport Facebook Ivanics sport Buzz

Oszd meg ezt a lapot barátaiddal! (/sport_blog/)