Taroltak a Zöldek Tökölön!

Várnainé Jakócs Ágnes | 2012.06.11. 08:59

A Magyar Gyorsulási Szövetség június 9-én Tökölön rendezte meg a bajnokság 3.

fordulóját, melynek különlegessége, hogy ismét éjszaka rendezték meg a

régi gyorsulási versenyek szellemében.

A Kawasaki Team nagy számban jelent meg a rendezvényen azzal céllal, hogy

a lehető legtöbb dobogós helyet szerezze meg. Kicsit félő volt, hogy az

időjárás közbeszól és elmossa a rendezvényt, de az égiek kegyesek voltak

és megvárták a viharral a döntők végét. Bár az időmérők alatt időnként

kicsit esett, de ez nem vette kedvét a Zöldeknek.

A csapat hamar átvette a vezetést az időmérőn és feladta a leckét az

ellenfeleknek.

A 600-as kategóriában Boda Yoda mester Viktor (Kawasaki ZX-6R - 2007) az

első pillanattól vezette az időmérőt, míg Szoták SIMI636 Mihály sokáig

a 3. helyet birtokolta, de kitartó munkával az időmérő végére a 2. helyet

tudhatta magáénak.

Az 1000-es kategóriában Czinder Róbert (Kawasaki ZX-10R - 2008) is

kibérelte magának az első helyet, így egyre közelebb került, hogy átvegye

a vezetést a kategóriájában.

Az 1000+-os kategóriában Kmetty AGO Ágoston (Kawasaki ZX-10R - 2008) is

biztosan tartotta az első helyet az időmérők alatt, bár a csúszós pályán

kicsit nehezebben birkózott meg a feladattal, mint a többiek.

A döntők is a papírformát hozták. Mindenki megtartotta a kvalifikációs

helyét, így a teljes csapat a maximumon teljesített. Az országos bajnokság

600 kategóriájában Szoták SIMI636, az 1000-es kategóriájában pedig

Czinder Róbert átvette a vezetést, míg az 1000+-os kategóriában Kmetty

AGO Ágoston tovább növelte előnyét az ellenfeleivel szemben.

600:

I. hely: Boda Yoda mester Viktor

II. hely: Szoták SIMI636 Mihály

1000:

I. hely: Czinder Róbert

1000+:

i. hely: Kmetty AGO Ágoston

A Magyar Gyorsulási Szövetség abszolút összetett bajnokságát így Kmetty

AGO Ágoston és Czinder Róbert vezeti.

Csatolt kép:

Balról jobbra: Szotáky SIMI636 Mihály, Boda Yoda mester Viktor, Kmetty

AGO Ágoston, Czinder Róbert

Címkék: Győzelem Hírek Technika Támogatás Kawasaki Verseny
Kiemelt bejegyzések

Veszprém Rallye a nyári hőségben!

2017.07.14. 11:48

Az első Murvás verseny!

2017.05.26. 13:37

Május 11-én családi nap az Ivanics Csoportnál!

2013.05.02. 15:28

Ivanics Nyílt Nap

2011.04.28. 10:12
Címkefelhő
Legfrissebb hírek

Győri verseny a Marcus Security jóvoltából

2026.09.24. 10:56

Szeptember elején került megrendezésre a várva várt és egyben az egyik marketingpartnerünk törzsvárosában Győrben a számunkra soron következő ORC bajnoki forduló.

Izgatottan vártuk a versenyt, mert sok munkát fektettünk az autóba, hogy a pécsi hibákat, gyerekbetegségeket kijavítsuk az autón! Mondhatom sikerült:-)

Péntek éjjel a városban megrendezett látványos lámpafényes gyorssal kezdtünk! Élveztük minden pillanatát. Az időeredmény nem a legélesebb volt de a látvány az sikerült! A nézőknek pedig ez jár:-)

Szombaton 3 gyorsasági szakaszon mértük össze erőinket. Kimondható, hogy az erdei szakaszok mindegyikét meg tudtuk nyerni! Ez nagyon imponáló volt! A Rába ringi szakasz a tapadási viszonyok változása és a pálya nem ismerete miatt nem sikerült a legjobban de nem csüggedtünk!

Öszsességében egy fantasztikus hétvégét zártunk, ami az eredmény tükrében nem volt teljesen csillogó egy bowden szakadás miatt, de nem csüggedtünk!

Érzésre fantasztikus volt:-)

Partnereink:

IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.

Belső felvétel:

https://www.youtube.com/watch?v=CTqb3PLfRRI&t=10s

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Pécsen előszőr az új autóval

2026.09.24. 10:37

Az idei év első éles bevetése Pécsen került sorra az ORC sorozat 3 futamán!

A 2025. szeptemberi óriási vétlen balesetünket követően az új autó építés volt a fő cél. Ahhoz, hogy mindent megefelően a legtökéletesseb tudjunk teljesíteni, a PSZA csapatát kértük fel az autó összeépítésére. Erről több bejegyzést is találhattok a bodoganmotorsort facebook oldalán videókkal képekkel.

Vissza Mecsekbe,

Nagy elvárással érkeztünk, hisz a versenyt megelőzően részt vettünk egy hivatalos teszten, ami fantasztikusan sikerült.

A verseny: Első délután már az első szakan meggyűlt a problémánk a technikával, hisz a kocsi hátulja összeült és csak a szervízben sikerült visszanyernie eredeti formályát. A Hétvége hátralévő részében már csak a fék rakoncátlankodott, de sajnos a megoldást nem találtuk!

Összességében egy nagyon hangulaos és élménydús versenyt zártunk, ami részeredmények tükrében jó visszazárkózást jelentett újra az élmezőnybe! a Powerstage szakaszot sikerült megnyernünk a kategóriánkban és a 2 kerék meghajtású autók között!

Poz. Versenyzők/Autó Gépo.Telj.idő Kül.

1. Rongits Attila - Hannus Laszló #27 Mitsubishi Lancer Evo IX. RS 14 04:35.9

2. Helgert Tamás - Szekeres Szabolcs#30 BMW E46 M3 14 04:52.9 +17.0

3. Bodogán Ferenc - Dudás István Márton #36 Lada VFTS 13 04:52.9 +17.0

#Puszipacsi

Partnereink:

IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.

Győri Baleset!

2025.11.13. 09:26

Mint már tudjátok a Kisgyónbánya-i gyors stop állomásában egy baleset vétlen áldozatai lettünk. Köszönjük a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet, most engedtek ki minket a kórházból, rendben vagyunk! A sérült sportbíróknak gyors gyógyulást kívánunk! A bajnokság számunkra itt véget ért.

Ivanics sport rss Ivanics sport email Ivanics sport Facebook Ivanics sport Buzz

Oszd meg ezt a lapot barátaiddal! (/sport_blog/taroltak_a_zoldek_tokolon_/)