
Szeptember második hétvégéjén került megrendezésre a Kassa rally, ahol az ORB mezőnyén kívül CEZ bajnoki futamot is rendeztek. Az ORB bajnoki futamon természetesen részt vett a Barna Tibor - Szollár Csaba duó is.

A versenyzők a versenyt a következőképpen értékelték:
"A csütörtöki és pénteki pályabejárás rendben zajlott, fantasztikus gyorsaságikat írtunk fel, ami 5 különböző szakaszt jelentett.
A pályabejárás után pénteken egy shakedown volt a programban, ahol már a versenyre hangolódtunk egy speciális rövid szakaszon. A shakedown-on csalódva tapasztaltuk, hogy az autó hajtása hibát jelez, kvázi az összkerék helyett csak a két első keréken volt hajtás. Ezt gyorsan kellett orvosolni, hiszen a megfelelő hajtás nélkül egy ilyen versenyautóval nem életbiztosítás közlekedni. Hála a szervizcsapat gyors munkájának, szombat hajnalra el is készült az autó, ugyanis a hajtásvezérlő hidraulikus szivattyú adta fel a harcot, amit kompletten kellett cserélni.
A szombati napot délután kezdtük, 13:30-kor rajtoltunk el a szervizparkból, és irány az első gyors, Stos. Az első szelektív szakaszon kicsit bealudtunk, de élvezettel menünk rajta végig, ami viszonylag jól sikerült. Ezután következett egy igazi rallypálya: Uhorna! Ez egy klasszikus vonalvezetésű, de technikás és igen tempós gyorsasági, ami szintén élvezetes volt, ráadásul az ilyen típusú pályák nagyon fekszenek Tibornak. Sajnos ezen a gyorson már az első problémával is meg kellett küzdenünk, ugyanis a kihangosítás nem megfelelően működött, így a navigálás sem volt pontos.
Ezután a Roznava gyors következett, ami egy nagyon jó hangulatú körgyorsasági volt Roznava belvárosában, rengeteg szurkolóval.
Tankolózóna, majd irány vissza, a Stos szakaszra. Ez jól sikerült, élveztük minden méterét.
Aztán ismét Uhorna, ahol sajnos a második visszafordító murvás részén megforogtunk, bent maradt kb. 15 másodperc. A Roznava gyorsasági szakasz után késő este érkeztünk vissza Kassára.
Vasárnap gyönyörű reggelre ébredtünk, nagyon váruk a vasárnapi gyorsokat, hiszen teljes ellentéte volt a szombati szakaszoknak. Ezért is szép a rally, mindig változó körülmények fogadják a versenyzőket!!!
Kezdtünk a Skaros nevezetű szakasszal, ami egy igen nehéz és technikás gyorsasági volt, egy erdős, murvás szakaszon. Erdőbe be, erdőből ki a fényviszonyok nem nekünk kedveztek…
Ezután jött a Herlany szakasz, a maga 18 kilométerével, aminek az utolsó kilométereit már jobb első defekttel kellet leküzdeni. Egy gyors kerékcsere, és jött a következő szakasz, ami szintén egy erdős, de tempós szakasz volt.
Ezután érkeztünk vissza a skáros-i erdőbe, ami egyúttal a vesztünket is okozta. Próbáltunk gyorsulni ami azt eredményezte, hogy erős és nagyon köves féktávon az autó „felúszott”, majd a külső íven lévő katlanba csúsztunk be, ami az oldalára borította a versenyautót. Ezután az autó visszaesett a jobb oldalára, ami azonnal lefordította a gumiabroncsot szintén a jobb első kerékről. Mivel több kerekünk már nem volt, így a gyorsasági közepén ki kellett állnunk, és feltenni a Herlany gyorsaságin levetett szintén defektes kereket, és azzal kellett a célig elvánszorogni. Ezzel a malőrrel kikéstünk a 20 perces maximális időből, így a menetlevelet a 10. gyorsaságin kénytelenek voltunk leadni…
Bármilyen technikai problémánk is volt, egy nagyon jó hangulatú versenyen vettünk részt, aminek minden méterét élveztük!!!
Ezt hívják úgy: RALLY!!!
Következik az Ózd rally, október végén. A szezonzáróra új hajtással, egy teljesen felújított futóművel és egy átprogramozott motorral vágunk neki.
Köszönjük a támogatást támogatóinknak, akik nélkül nem jöhetne ez létre:
Intrudair Kft.
DDC Kft.
IVANICS Csoport
Ivanics Kft.
Szeptember elején került megrendezésre a várva várt és egyben az egyik marketingpartnerünk törzsvárosában Győrben a számunkra soron következő ORC bajnoki forduló.
Izgatottan vártuk a versenyt, mert sok munkát fektettünk az autóba, hogy a pécsi hibákat, gyerekbetegségeket kijavítsuk az autón! Mondhatom sikerült:-)
Péntek éjjel a városban megrendezett látványos lámpafényes gyorssal kezdtünk! Élveztük minden pillanatát. Az időeredmény nem a legélesebb volt de a látvány az sikerült! A nézőknek pedig ez jár:-)
Szombaton 3 gyorsasági szakaszon mértük össze erőinket. Kimondható, hogy az erdei szakaszok mindegyikét meg tudtuk nyerni! Ez nagyon imponáló volt! A Rába ringi szakasz a tapadási viszonyok változása és a pálya nem ismerete miatt nem sikerült a legjobban de nem csüggedtünk!
Öszsességében egy fantasztikus hétvégét zártunk, ami az eredmény tükrében nem volt teljesen csillogó egy bowden szakadás miatt, de nem csüggedtünk!
Érzésre fantasztikus volt:-)
Partnereink:
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.
Belső felvétel:
https://www.youtube.com/watch?v=CTqb3PLfRRI&t=10s
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny
Az idei év első éles bevetése Pécsen került sorra az ORC sorozat 3 futamán!
A 2025. szeptemberi óriási vétlen balesetünket követően az új autó építés volt a fő cél. Ahhoz, hogy mindent megefelően a legtökéletesseb tudjunk teljesíteni, a PSZA csapatát kértük fel az autó összeépítésére. Erről több bejegyzést is találhattok a bodoganmotorsort facebook oldalán videókkal képekkel.
Vissza Mecsekbe,
Nagy elvárással érkeztünk, hisz a versenyt megelőzően részt vettünk egy hivatalos teszten, ami fantasztikusan sikerült.
A verseny: Első délután már az első szakan meggyűlt a problémánk a technikával, hisz a kocsi hátulja összeült és csak a szervízben sikerült visszanyernie eredeti formályát. A Hétvége hátralévő részében már csak a fék rakoncátlankodott, de sajnos a megoldást nem találtuk!
Összességében egy nagyon hangulaos és élménydús versenyt zártunk, ami részeredmények tükrében jó visszazárkózást jelentett újra az élmezőnybe! a Powerstage szakaszot sikerült megnyernünk a kategóriánkban és a 2 kerék meghajtású autók között!
Poz. Versenyzők/Autó Gépo.Telj.idő Kül.
1. Rongits Attila - Hannus Laszló #27 Mitsubishi Lancer Evo IX. RS 14 04:35.9
2. Helgert Tamás - Szekeres Szabolcs#30 BMW E46 M3 14 04:52.9 +17.0
3. Bodogán Ferenc - Dudás István Márton #36 Lada VFTS 13 04:52.9 +17.0
#Puszipacsi
Partnereink:
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.
Mint már tudjátok a Kisgyónbánya-i gyors stop állomásában egy baleset vétlen áldozatai lettünk. Köszönjük a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet, most engedtek ki minket a kórházból, rendben vagyunk! A sérült sportbíróknak gyors gyógyulást kívánunk! A bajnokság számunkra itt véget ért.