
A miskolci verseny után Szombathelyen folytatódott a bajnokság május 21-22-én! Az igen kemény mezőnyben megint csak küzdelmes és kiélezett versenyre lehetett számítani a gyors és nagyon kedvelt murvás pályákon. Sokan szerettek volna dobogóra állni és értékes pontokat gyűjteni, többek között mi is!

A csapat keményen dolgozott az autó átépítésén a murvára, hogy minden rendben legyen és megfelelően tudjunk nekivágni a versenynek. Csütörtökön a teszten sikerült kipróbálni és beállítani a kocsit, így jó hangulatban vártuk a hétvégi folytatást. A délelőtt folyamán megcsináltuk az adminisztratívot meg a gépátvételt és betettük az autót a parc fermébe, majd délután megírtuk az itinert. A pályák már ismertek voltak, de mégis volt egy kis újdonság mert a katlanban új nyomvonalat alakítottak ki. Az első gyors etap lett így ott csak átgurultunk és teszteltük az autót. Aztán jött a második szakasz ahol próbáltunk bekezdeni, hogy versenyben legyünk az abszolútban is. Nagyon jól mentünk, de sajnos egy féktávon túlcsúsztunk és sokat bent hagytunk, majd ráadásul a célkanyarban rámentünk egy gumira és megütöttük a futóművet is. Így sajnos a jó bekezdés helyett még a katlanban sem tudtunk igazán jó időt menni a futómű miatt. Jött az első szerviz ahol megcsinálták a fiúk, aztán feltettünk egy másik gumit hátra, hogy hátha jobb lesz, de mint kiderült nem kellett volna. Ennek köszönhetően Szelestén nagyon csúszkáltunk és csak egy átlagos időt tudtunk futni, ráadásul a hangosításunk is elment a gyors végére. Majd következett a kedvenc pályánk ahol sajnos eltörött a váltó kulissza és beragadt a váltó 4. sebességi fokozatban. A célban így csak annak örülhettünk, hogy sikerült kijönnünk a gyorsról. A katlanra sikerült kicserélnünk az alkatrészt és folytatni tudtuk a versenyt, de továbbra sem működtek jól ezek a régi gumik. Majd az utolsó szervizben vissza cseréltük a gumikat és megjavítottuk a hangosítást, hogy az utolsó két szakaszon fel tudjunk jönni még a kategóriában a dobogóra. A Szelestét letoltuk, ahogy tudtuk és egy abszolút 5. időt sikerült elérnünk, amivel feljöttünk a 3. helyre a kategóriánkban. Majd az utolsó gyorson is próbáltunk sietni, de az autó már nagyon keresztbe járkált és célba akartunk érni. A plusz egy pontot is be tudtuk gyűjteni, így értékes pontokkal tudtunk gazdagodni a végén. Összességében így a problémák miatt nagyon nehéz verseny volt, de végig csináltuk. Ami a legfontosabb, hogy nagyon jól éreztük magunkat a hétvégén és sikerült értékes pontokat gyűjteni így is a bajnokságban.
Gratulálunk a többieknek és köszönjük a jó motort Orbán Norbinak, továbbá a segítséget a szervizcsapatnak (Köszi fiúk, Balázs, Laci, Ádám, Fercsávó) és a támogatóinknak:
IT’S LOGISTICS, Ventil Épületgépészeti Kft. ventil-team.hu; IT-PNG System Kft. Business Solutions Hungary Kft, Agrihő Energia Kft.; Szitár-Net; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft., www.ivanics.hu;
Továbi képekért, videókért gyertek és csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!:
https://www.facebook.com/BodoganMotorSport/
http://life.ivanics.hu/sport_blog
Szeptember elején került megrendezésre a várva várt és egyben az egyik marketingpartnerünk törzsvárosában Győrben a számunkra soron következő ORC bajnoki forduló.
Izgatottan vártuk a versenyt, mert sok munkát fektettünk az autóba, hogy a pécsi hibákat, gyerekbetegségeket kijavítsuk az autón! Mondhatom sikerült:-)
Péntek éjjel a városban megrendezett látványos lámpafényes gyorssal kezdtünk! Élveztük minden pillanatát. Az időeredmény nem a legélesebb volt de a látvány az sikerült! A nézőknek pedig ez jár:-)
Szombaton 3 gyorsasági szakaszon mértük össze erőinket. Kimondható, hogy az erdei szakaszok mindegyikét meg tudtuk nyerni! Ez nagyon imponáló volt! A Rába ringi szakasz a tapadási viszonyok változása és a pálya nem ismerete miatt nem sikerült a legjobban de nem csüggedtünk!
Öszsességében egy fantasztikus hétvégét zártunk, ami az eredmény tükrében nem volt teljesen csillogó egy bowden szakadás miatt, de nem csüggedtünk!
Érzésre fantasztikus volt:-)
Partnereink:
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.
Belső felvétel:
https://www.youtube.com/watch?v=CTqb3PLfRRI&t=10s
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny
Az idei év első éles bevetése Pécsen került sorra az ORC sorozat 3 futamán!
A 2025. szeptemberi óriási vétlen balesetünket követően az új autó építés volt a fő cél. Ahhoz, hogy mindent megefelően a legtökéletesseb tudjunk teljesíteni, a PSZA csapatát kértük fel az autó összeépítésére. Erről több bejegyzést is találhattok a bodoganmotorsort facebook oldalán videókkal képekkel.
Vissza Mecsekbe,
Nagy elvárással érkeztünk, hisz a versenyt megelőzően részt vettünk egy hivatalos teszten, ami fantasztikusan sikerült.
A verseny: Első délután már az első szakan meggyűlt a problémánk a technikával, hisz a kocsi hátulja összeült és csak a szervízben sikerült visszanyernie eredeti formályát. A Hétvége hátralévő részében már csak a fék rakoncátlankodott, de sajnos a megoldást nem találtuk!
Összességében egy nagyon hangulaos és élménydús versenyt zártunk, ami részeredmények tükrében jó visszazárkózást jelentett újra az élmezőnybe! a Powerstage szakaszot sikerült megnyernünk a kategóriánkban és a 2 kerék meghajtású autók között!
Poz. Versenyzők/Autó Gépo.Telj.idő Kül.
1. Rongits Attila - Hannus Laszló #27 Mitsubishi Lancer Evo IX. RS 14 04:35.9
2. Helgert Tamás - Szekeres Szabolcs#30 BMW E46 M3 14 04:52.9 +17.0
3. Bodogán Ferenc - Dudás István Márton #36 Lada VFTS 13 04:52.9 +17.0
#Puszipacsi
Partnereink:
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.
Mint már tudjátok a Kisgyónbánya-i gyors stop állomásában egy baleset vétlen áldozatai lettünk. Köszönjük a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet, most engedtek ki minket a kórházból, rendben vagyunk! A sérült sportbíróknak gyors gyógyulást kívánunk! A bajnokság számunkra itt véget ért.