Motocross Díjkiosztó 2012.

Várnainé Jakócs Ágnes | 2012.12.10. 10:16

Az ünnepélyes díjkiosztó mindig egy szezon végét, a lezárást jelenti, melyet az újhartyányi Faluközpont-ban ünnpelt a motokrossz szakág. Sok munka, edzés és lemondás van egy-egy díj és teljesítmény mögött de bízunk benne, hogy a Kawasakisok idei évben elért sikerei tovább folytatódhatnak!

A korábbi összeállítású Kawasaki csapat hét hosszú éven keresztül minden évben elvitte

a "Magyarország Élsport Csapatbajnoka" kitüntető címet a szezonzáró - csak erre a célra létrehozott – versenyen. A tulajdonosváltás és egy év harmadik helyezése után a csapatvezető ismét nagyot álmodott. Szerette volna bizonyítani, hogy a jelenlegi csapat II. osztályú versenyzői ugyanolyan fényes sikereket tudnak elérni, mint anno élsportos társaik. A cél tehát az Amatőr Csapatbajnoki forduló megnyerése volt és tovább vinni a Kawasaki verhetetlenségét ebben a kategóriában. Az eredeti csapatból sajnos – vállsérülésének komolysága miatt - kimaradt Zsigovits Norbi, így a csapatvezetőnek egy erős vendégpilótát kellet hívnia a helyettesítésre. A beugró pedig nem más, mint Sáska Gábor volt, aki régi Kawsakis-ként és a 2012-es év II. osztályának bajnokaként vállalta a felkérést. A csapat másik két tagja Kruss Károly és Vladár Péter voltak. A srácok remekül teljesítettek és végül a Kawasakié lett a győzelem. 2012-ben tehát az Ivanics Rally és Motocross SE. szerezte meg a "Magyarország Amatőr Csapatbajnoka" címet és a vele járó hatalmas kupát.

Az év másik büszkesége Firtosvári Gábor szereplése az UMX2 (junior) sorozatban. Gábor mindvégig határozottan nyerte a sorozat futamait és ennek zárásaként bajnokként köszönthettük a díjkiosztón. Az UMX2 második helyezését Kruss Károly szerezte meg így ebben a sorozatban - az első két helyen - csapatunk tagjai álltak. Büszkék vagyunk fiatal motorosainkra.

A felnőtt Magyar Nemzetközi Országos Bajnokság harmadik helyezése is a Kawasaki csapaté lett. Firtosvári Kacsa Gábor magabiztosan szerezte meg a 3. helyet, nem sokkal lemaradva a dobogó második fokáról. „Ebben a mezőnyben hatalmas teljesítmény és koncentrált felkészültség szükséges ahhoz, hogy elnyerd a dobogó első három fokát.”- nyilatkozta az UMX Bajnok. Örülünk, hogy Gábor elhozta nekünk ezt a díjat is. Büszkék vagyunk rá és sok sikert, szerencsét kívánunk neki a folytatáshoz!

A kicsik 65 köbcentis bajnokságában csapatunk legfiatalabb tagja is a díjazottak között volt. Barta Attila ebben az évben az Országos bajnokság 6. helyzését tudhatja magáénak. Gratulálunk neki a kitartó munkáért!

Minden csapattagunknak gratulálunk az éves eredményekhez és további sikeres motorozást kívánunk!

Köszönjük támogatóink egész éves kitartását a csapat mellett! Köszönettel tartozunk nekik:

- Ivanics Motor Kft.

- Shell

- Universal Motor

- Pirelli Magyarország

- Pro Circuit Magyarország

- Ago motors

- Big Dose

- Aquavita Intézet

- Rehab Centrum

MX Üdvözlettel,

Firtosvári Petrán Andrea

Csapatvezető

A képeket Varga Zoltán, „Mx-foto” készítette. Köszönjük!

Címkék: Győzelem Hírek Technika Támogatás Motocross Kawasaki Verseny
Kiemelt bejegyzések

Veszprém Rallye a nyári hőségben!

2017.07.14. 11:48

Az első Murvás verseny!

2017.05.26. 13:37

Május 11-én családi nap az Ivanics Csoportnál!

2013.05.02. 15:28

Ivanics Nyílt Nap

2011.04.28. 10:12
Címkefelhő
Legfrissebb hírek

Győri verseny a Marcus Security jóvoltából

2026.09.24. 10:56

Szeptember elején került megrendezésre a várva várt és egyben az egyik marketingpartnerünk törzsvárosában Győrben a számunkra soron következő ORC bajnoki forduló.

Izgatottan vártuk a versenyt, mert sok munkát fektettünk az autóba, hogy a pécsi hibákat, gyerekbetegségeket kijavítsuk az autón! Mondhatom sikerült:-)

Péntek éjjel a városban megrendezett látványos lámpafényes gyorssal kezdtünk! Élveztük minden pillanatát. Az időeredmény nem a legélesebb volt de a látvány az sikerült! A nézőknek pedig ez jár:-)

Szombaton 3 gyorsasági szakaszon mértük össze erőinket. Kimondható, hogy az erdei szakaszok mindegyikét meg tudtuk nyerni! Ez nagyon imponáló volt! A Rába ringi szakasz a tapadási viszonyok változása és a pálya nem ismerete miatt nem sikerült a legjobban de nem csüggedtünk!

Öszsességében egy fantasztikus hétvégét zártunk, ami az eredmény tükrében nem volt teljesen csillogó egy bowden szakadás miatt, de nem csüggedtünk!

Érzésre fantasztikus volt:-)

Partnereink:

IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.

Belső felvétel:

https://www.youtube.com/watch?v=CTqb3PLfRRI&t=10s

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Pécsen előszőr az új autóval

2026.09.24. 10:37

Az idei év első éles bevetése Pécsen került sorra az ORC sorozat 3 futamán!

A 2025. szeptemberi óriási vétlen balesetünket követően az új autó építés volt a fő cél. Ahhoz, hogy mindent megefelően a legtökéletesseb tudjunk teljesíteni, a PSZA csapatát kértük fel az autó összeépítésére. Erről több bejegyzést is találhattok a bodoganmotorsort facebook oldalán videókkal képekkel.

Vissza Mecsekbe,

Nagy elvárással érkeztünk, hisz a versenyt megelőzően részt vettünk egy hivatalos teszten, ami fantasztikusan sikerült.

A verseny: Első délután már az első szakan meggyűlt a problémánk a technikával, hisz a kocsi hátulja összeült és csak a szervízben sikerült visszanyernie eredeti formályát. A Hétvége hátralévő részében már csak a fék rakoncátlankodott, de sajnos a megoldást nem találtuk!

Összességében egy nagyon hangulaos és élménydús versenyt zártunk, ami részeredmények tükrében jó visszazárkózást jelentett újra az élmezőnybe! a Powerstage szakaszot sikerült megnyernünk a kategóriánkban és a 2 kerék meghajtású autók között!

Poz. Versenyzők/Autó Gépo.Telj.idő Kül.

1. Rongits Attila - Hannus Laszló #27 Mitsubishi Lancer Evo IX. RS 14 04:35.9

2. Helgert Tamás - Szekeres Szabolcs#30 BMW E46 M3 14 04:52.9 +17.0

3. Bodogán Ferenc - Dudás István Márton #36 Lada VFTS 13 04:52.9 +17.0

#Puszipacsi

Partnereink:

IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.

Győri Baleset!

2025.11.13. 09:26

Mint már tudjátok a Kisgyónbánya-i gyors stop állomásában egy baleset vétlen áldozatai lettünk. Köszönjük a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet, most engedtek ki minket a kórházból, rendben vagyunk! A sérült sportbíróknak gyors gyógyulást kívánunk! A bajnokság számunkra itt véget ért.

Ivanics sport rss Ivanics sport email Ivanics sport Facebook Ivanics sport Buzz

Oszd meg ezt a lapot barátaiddal! (/sport_blog/motocross_dijkioszto_2012_/)