Magyar Országos Motocross Bajnokság, 4. forduló – KÓKA 2012.07.01.

Várnainé Jakócs Ágnes | 2012.07.09. 11:28

Szinte elviselhetetlen hőségben, ám ennek ellenére majdnem tökéletes pályán zajlott az országos bajnokság soron következő fordulója, Kókán. A rendező mindent megtett, hogy a drámai meleg és napsütés ellenére is jól motorozható, pormentes pályát készítsen a résztvevők számára, melyhez a versenyzők már-már emberfeletti teljesítményükkel járultak hozzá.

Első-és másodosztályú versenyzőink várakozással tekintettek a kókai forduló elé. A Bajnokság felénél tartunk és igen fontos a versenyzők számára, hogy ez alkalommal hány pontot sikerül összegyűjteniük. MX1 első osztályban Horváth Arnold, másodosztályban pedig Vladár Péternek fontos, hogy megtarthassák a bajnokságban eddig elért eredményeiket, sőt növeljék pontjaik számát. MX2 első osztályban Firtosvári Gábor körül vártuk a legizgalmasabb csatákat, Kruss Karcsiért pedig gyógyulóban lévő vállsérülése miatt izgulhattunk. Firtosvári a megelőző bajnoki fordulók egyikén egy szabálytalan feltartóztatás, majd ütközés következményeként gyűjtötte be nulla pontját, Krusst pedig sérülései akadályozták a pontok halászatában. Firtosvári Kacsa a ponttáblázat 7. helyéről araszolgat felfelé, így számára kiemelten nagy jelentőséggel bírt ez a hétvége.

Sajnos, az időmérők után Horváth Arni nem tudta vállalni a futamokat egy technikai probléma miatt. Vladár Peti a II. osztályúak közül a 3. helyről rajtolhatott. MX2-ben Kacsa a 3. helyet biztosította magának, míg Kruss a másodosztály 2. helyéről, Zsigovits a 9. helyről választhatott.

Az időterv alapján először az MX2 I-II. osztály rajtolt el a 40 fok körüli hőségben. Firtosvári elsőnek ugrott ki a mezőnyből és továbbra is a második, harmadik helyen haladt, míg egy kör után beállt a sorrend és Kacsa a második helyen hajtott, nyakán az őt követő versenyzővel. Kruss bátran rajtolt és Zsigovits is ott volt a mezőny krémjében. Az első futamban Firtosvári 2., Kruss, 6., Zsigovits Norbi a 8. helyen végeztek.

Az MX1-es kategóriában Vladár Petinek szurkolhattunk. Jó rajt után, keményen helytállt az extrémen meleg időben és II. osztályban a 3. helyen végzett.

A második futam szintén az MX2-vel kezdődött. Firtosvári újból kiugrott, majd a 3.-4. helyen hajtott, de egy kanyarban hibázott, elcsúszott és kezdhette az egészet előröl. Hátulról kellett felzárkóznia a mezőnyhöz. Kruss határozott rajttal lőtt ki, és Zsigovits Norbi is megtett minden tőle telhetőt. Míg a mezőny közepén kisebb csatározások zajlottak, Firtosvári úgy jött felfelé, mint a talajvíz.

A végeredmény: Firtosvári 3., Kruss 6., Zsigovits 8. lett. MX1-ben már sok versenyző a hőség miatt nem vállalta az indulást. Vladár Peti egy kis pihenés után újból bátran elrajtolt, aztán szerencsétlenségére egy ugrón hatalmasat esett és a mentők ellátására szorult. Így ő is nullázta az egyik futamát. Vállsérülést szenvedett, és még aznap megműtötték.

A bajnoki ponttáblázat a Kókai verseny után továbbra is elég zavaros. Ugyan már csak két forduló van hátra, de még minden elképzelhető. Az vitathatatlan, hogy egyre izgalmasabbá válik a bajnokság, tehát érdemes lesz szeptemberben a két hátralévő fordulóra nézőként is kilátogatni!

A csapat nagyobbik részének most egy kiadósabb nyári szünet következik az OB versenyek sorában, így bízunk benne, hogy a következő fordulóra - amit szeptember 9.-én, Bugyin rendeznek - már sérült csapattársaink is felerősödve állnak vissza a kötelékbe! Firtosvári Gábor számára pedig csak most következik az igazi hajrá, hisz ő ebben az időszakban sem pihen, több EB fordulón is részt fog venni.

Kíváncsian várjuk a folytatást!

MX Üdvözlettel,

A Csapat

Köszönjük a hétvégi versenyt támogatóinknak!

Ivanics Kft., Shell, Universal Motor, Big Dose, Ago Motors, Pro Circuit Magyarország, Aquavita , Fezo-Line Kft., Rehab Centrum Kft. és minden versenyzőnk családjának, hogy kitartottak a fiúk mellett ebben a hőségben!

A versenyről a képeket az „MX-fotó” készítette.

Címkék: Győzelem Motocross Kawasaki Verseny
Kiemelt bejegyzések

Veszprém Rallye a nyári hőségben!

2017.07.14. 11:48

Az első Murvás verseny!

2017.05.26. 13:37

Május 11-én családi nap az Ivanics Csoportnál!

2013.05.02. 15:28

Ivanics Nyílt Nap

2011.04.28. 10:12
Címkefelhő
Legfrissebb hírek

Győri verseny a Marcus Security jóvoltából

2026.09.24. 10:56

Szeptember elején került megrendezésre a várva várt és egyben az egyik marketingpartnerünk törzsvárosában Győrben a számunkra soron következő ORC bajnoki forduló.

Izgatottan vártuk a versenyt, mert sok munkát fektettünk az autóba, hogy a pécsi hibákat, gyerekbetegségeket kijavítsuk az autón! Mondhatom sikerült:-)

Péntek éjjel a városban megrendezett látványos lámpafényes gyorssal kezdtünk! Élveztük minden pillanatát. Az időeredmény nem a legélesebb volt de a látvány az sikerült! A nézőknek pedig ez jár:-)

Szombaton 3 gyorsasági szakaszon mértük össze erőinket. Kimondható, hogy az erdei szakaszok mindegyikét meg tudtuk nyerni! Ez nagyon imponáló volt! A Rába ringi szakasz a tapadási viszonyok változása és a pálya nem ismerete miatt nem sikerült a legjobban de nem csüggedtünk!

Öszsességében egy fantasztikus hétvégét zártunk, ami az eredmény tükrében nem volt teljesen csillogó egy bowden szakadás miatt, de nem csüggedtünk!

Érzésre fantasztikus volt:-)

Partnereink:

IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.

Belső felvétel:

https://www.youtube.com/watch?v=CTqb3PLfRRI&t=10s

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Pécsen előszőr az új autóval

2026.09.24. 10:37

Az idei év első éles bevetése Pécsen került sorra az ORC sorozat 3 futamán!

A 2025. szeptemberi óriási vétlen balesetünket követően az új autó építés volt a fő cél. Ahhoz, hogy mindent megefelően a legtökéletesseb tudjunk teljesíteni, a PSZA csapatát kértük fel az autó összeépítésére. Erről több bejegyzést is találhattok a bodoganmotorsort facebook oldalán videókkal képekkel.

Vissza Mecsekbe,

Nagy elvárással érkeztünk, hisz a versenyt megelőzően részt vettünk egy hivatalos teszten, ami fantasztikusan sikerült.

A verseny: Első délután már az első szakan meggyűlt a problémánk a technikával, hisz a kocsi hátulja összeült és csak a szervízben sikerült visszanyernie eredeti formályát. A Hétvége hátralévő részében már csak a fék rakoncátlankodott, de sajnos a megoldást nem találtuk!

Összességében egy nagyon hangulaos és élménydús versenyt zártunk, ami részeredmények tükrében jó visszazárkózást jelentett újra az élmezőnybe! a Powerstage szakaszot sikerült megnyernünk a kategóriánkban és a 2 kerék meghajtású autók között!

Poz. Versenyzők/Autó Gépo.Telj.idő Kül.

1. Rongits Attila - Hannus Laszló #27 Mitsubishi Lancer Evo IX. RS 14 04:35.9

2. Helgert Tamás - Szekeres Szabolcs#30 BMW E46 M3 14 04:52.9 +17.0

3. Bodogán Ferenc - Dudás István Márton #36 Lada VFTS 13 04:52.9 +17.0

#Puszipacsi

Partnereink:

IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.

Győri Baleset!

2025.11.13. 09:26

Mint már tudjátok a Kisgyónbánya-i gyors stop állomásában egy baleset vétlen áldozatai lettünk. Köszönjük a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet, most engedtek ki minket a kórházból, rendben vagyunk! A sérült sportbíróknak gyors gyógyulást kívánunk! A bajnokság számunkra itt véget ért.

Ivanics sport rss Ivanics sport email Ivanics sport Facebook Ivanics sport Buzz

Oszd meg ezt a lapot barátaiddal! (/sport_blog/magyar_orszagos_motocross_bajnoksag__4__fordulo/)