Kemény küzdelem a szezonzáró Nyíregyháza rallyn!

Molnár Tamás | 2018.11.13. 10:56

November elején rendezték meg az új nyíregyházai versenyt, ami nagy kihívás volt a számunkra! Rengeteg versenykilométer és etap várt ránk egyaránt. Sűrű volt a program de a fiúk gyors munkájának köszönhetően egy jól felkészített autóval vághattunk neki a hétvégének. Szerdán reggel elindultunk, hogy mielőbb meg tudjuk kezdeni a pályák feldolgozását. Eléggé fárasztó volt mert 9 különböző gyorsasági várt ránk. Voltak teljesen új pályák is amiken még sohasem versenyeztünk, így ezekre próbáltunk jobban koncentrálni. Csütörtökön délelőtt aztán megcsináltuk az adminisztratív teendőket és a gépátvételt majd ezt követően beraktuk az autót a Parc Fermébe. Pénteken részt vettünk a shakedownon, hogy egy picit tesztelni tudjunk. Ezután este egy szuperspeciál gyorssal megkezdtünk a hétvégét. Bemelegítésnek jó volt próbáltunk a nézőknek is kedvezni amennyire csak tudtunk és sikerült megnyerni.

Másnap 4 különböző gyorsasági várt ránk két körben ami elég kemény feladatnak ígérkezett. Próbáltunk nem álmosan kezdeni és szorosan az elejében autózni. Sajnos elkezdte forralni a vizet, így egy picit bátortalanabbak voltunk és benn is hagytunk egy pár értékes másodpercet. Az első szekciót követően a második helyen fordultunk. Aztán próbáltuk beosztani az autót, hogy kibírja a nap végéig. Ennek köszönhetően a második helyen tudtunk fordulni a nap végén. Az esti szervízben sikerült meghengerfejezni az autót, hogy folytatni tudjuk a versenyt.

Vasárnap még 7 gyorsasági volt amit két körben kellett teljesítenünk. Az elsőn szoros csatában a második helyen végeztünk, majd a 11. gyorsot sikerült megnyernünk. A következő gyorson viszont kiszakadt a kerekünk, így sajnos kiállni kényszerültünk a versenyből. Nem tudtunk mit csinálni sajnos nem tudtunk már eljutni a szervizbe 3 keréken.

Nagyon sajnáljuk, hogy nem tudtuk befejezni! Hálás köszönet mindenkinek, aki segített, szurkolt vagy szorított otthonról! Gratulálunk a többieknek és köszönjük a motort Orbán Norbinak, a fejlesztéseket Csipesznek, a futómű beállítást Arninak! Köszönet a szervizcsapatnak a munkáért (Köszi Laci, Csabi, Fercsávó, Peti, Ottó!) és a partnereinknek a támogatásért!

IT’S LOGISTICS, Ventil-Gépész Kft., IT-PNG System Kft., Agrihő Energia Kft.,

IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft., W.R.M. Trading Kft

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

life.ivanics.hu/sport_blog

www.ventil-team.hu/

https://www.facebook.com/ventil.epuletgepeszet/

Címkék: Rally Verseny
Kiemelt bejegyzések

Veszprém Rallye a nyári hőségben!

2017.07.14. 11:48

Az első Murvás verseny!

2017.05.26. 13:37

Május 11-én családi nap az Ivanics Csoportnál!

2013.05.02. 15:28

Ivanics Nyílt Nap

2011.04.28. 10:12
Címkefelhő
Legfrissebb hírek

Győri verseny a Marcus Security jóvoltából

2026.09.24. 10:56

Szeptember elején került megrendezésre a várva várt és egyben az egyik marketingpartnerünk törzsvárosában Győrben a számunkra soron következő ORC bajnoki forduló.

Izgatottan vártuk a versenyt, mert sok munkát fektettünk az autóba, hogy a pécsi hibákat, gyerekbetegségeket kijavítsuk az autón! Mondhatom sikerült:-)

Péntek éjjel a városban megrendezett látványos lámpafényes gyorssal kezdtünk! Élveztük minden pillanatát. Az időeredmény nem a legélesebb volt de a látvány az sikerült! A nézőknek pedig ez jár:-)

Szombaton 3 gyorsasági szakaszon mértük össze erőinket. Kimondható, hogy az erdei szakaszok mindegyikét meg tudtuk nyerni! Ez nagyon imponáló volt! A Rába ringi szakasz a tapadási viszonyok változása és a pálya nem ismerete miatt nem sikerült a legjobban de nem csüggedtünk!

Öszsességében egy fantasztikus hétvégét zártunk, ami az eredmény tükrében nem volt teljesen csillogó egy bowden szakadás miatt, de nem csüggedtünk!

Érzésre fantasztikus volt:-)

Partnereink:

IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.

Belső felvétel:

https://www.youtube.com/watch?v=CTqb3PLfRRI&t=10s

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Pécsen előszőr az új autóval

2026.09.24. 10:37

Az idei év első éles bevetése Pécsen került sorra az ORC sorozat 3 futamán!

A 2025. szeptemberi óriási vétlen balesetünket követően az új autó építés volt a fő cél. Ahhoz, hogy mindent megefelően a legtökéletesseb tudjunk teljesíteni, a PSZA csapatát kértük fel az autó összeépítésére. Erről több bejegyzést is találhattok a bodoganmotorsort facebook oldalán videókkal képekkel.

Vissza Mecsekbe,

Nagy elvárással érkeztünk, hisz a versenyt megelőzően részt vettünk egy hivatalos teszten, ami fantasztikusan sikerült.

A verseny: Első délután már az első szakan meggyűlt a problémánk a technikával, hisz a kocsi hátulja összeült és csak a szervízben sikerült visszanyernie eredeti formályát. A Hétvége hátralévő részében már csak a fék rakoncátlankodott, de sajnos a megoldást nem találtuk!

Összességében egy nagyon hangulaos és élménydús versenyt zártunk, ami részeredmények tükrében jó visszazárkózást jelentett újra az élmezőnybe! a Powerstage szakaszot sikerült megnyernünk a kategóriánkban és a 2 kerék meghajtású autók között!

Poz. Versenyzők/Autó Gépo.Telj.idő Kül.

1. Rongits Attila - Hannus Laszló #27 Mitsubishi Lancer Evo IX. RS 14 04:35.9

2. Helgert Tamás - Szekeres Szabolcs#30 BMW E46 M3 14 04:52.9 +17.0

3. Bodogán Ferenc - Dudás István Márton #36 Lada VFTS 13 04:52.9 +17.0

#Puszipacsi

Partnereink:

IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.

Győri Baleset!

2025.11.13. 09:26

Mint már tudjátok a Kisgyónbánya-i gyors stop állomásában egy baleset vétlen áldozatai lettünk. Köszönjük a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet, most engedtek ki minket a kórházból, rendben vagyunk! A sérült sportbíróknak gyors gyógyulást kívánunk! A bajnokság számunkra itt véget ért.

Ivanics sport rss Ivanics sport email Ivanics sport Facebook Ivanics sport Buzz

Oszd meg ezt a lapot barátaiddal! (/sport_blog/kemeny_kuzdelem_a_szezonzaro_nyiregyhaza_ral/)