Harmadik alkalommal adott otthont Székesfehérvár az Alba Regia Nemzetközi Férfi Röplabda Gálának

Várnainé Jakócs Ágnes | 2016.06.15. 13:04

Az Alba Regia szervezői köszönetüket fejezik ki valamennyi támogatónak, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a rendezvény. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Decathlon, az Ivanics Csoport vagy a Glória Cipő mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy immár harmadik évben magas színvonalú nemzetközi röplabdatorna otthona legyen a város.

Az eseményt a Magyar Röplabda Szövetség és a székesfehérvári Kodolányi FRKE közösen rendezte. A királyok városába már szeretettel tértek vissza a magyar válogatott játékosai, mert ideális felkészülési lehetőség számukra ez a torna. A három napon át tartó, országok közötti megmérettetésre idén Ausztria, Svédország és Bulgária legjobbjai érkeztek, természetesen a házigazda magyarokon kívül. Az Alba Regia sztárja 2016-ban a Bajnokok Ligája- és Európa-liga-győztes ifjabb Mózer György volt, aki jelenleg német nemzeti színekben képviseli a sportág legmagasabb szintjét. Az élménybeszámolóra, kötetlen beszélgetésre sok-sok gyerek várt nagy érdeklődéssel.

Eredmények:

Bulgária - Svédország 3:2 (-17, -18, 23, 22, 12)

Ausztria Magyarország 3:0 (20, 23, 20)

Bulgária - Ausztria 1:3 (-23, -21, 27, -17)

Svédország - Magyarország 3:0 (20, 22, 21)

Magyarország - Bulgária 0:3 (-19, -19, -17)

Ausztria - Svédország 3:2 (-13, -21, 21, 25, 11)

A tornagyőztes osztrák nemzeti csapat mögött Bulgária végzett másodikként, harmadik helyen pedig Svédország zárt. Magyarország negyedik lett.

Címkék: Hírek Támogatás Verseny Rendezvény
Kiemelt bejegyzések

Veszprém Rallye a nyári hőségben!

2017.07.14. 11:48

Az első Murvás verseny!

2017.05.26. 13:37

Május 11-én családi nap az Ivanics Csoportnál!

2013.05.02. 15:28

Ivanics Nyílt Nap

2011.04.28. 10:12
Címkefelhő
Legfrissebb hírek

Győri verseny a Marcus Security jóvoltából

2026.09.24. 10:56

Szeptember elején került megrendezésre a várva várt és egyben az egyik marketingpartnerünk törzsvárosában Győrben a számunkra soron következő ORC bajnoki forduló.

Izgatottan vártuk a versenyt, mert sok munkát fektettünk az autóba, hogy a pécsi hibákat, gyerekbetegségeket kijavítsuk az autón! Mondhatom sikerült:-)

Péntek éjjel a városban megrendezett látványos lámpafényes gyorssal kezdtünk! Élveztük minden pillanatát. Az időeredmény nem a legélesebb volt de a látvány az sikerült! A nézőknek pedig ez jár:-)

Szombaton 3 gyorsasági szakaszon mértük össze erőinket. Kimondható, hogy az erdei szakaszok mindegyikét meg tudtuk nyerni! Ez nagyon imponáló volt! A Rába ringi szakasz a tapadási viszonyok változása és a pálya nem ismerete miatt nem sikerült a legjobban de nem csüggedtünk!

Öszsességében egy fantasztikus hétvégét zártunk, ami az eredmény tükrében nem volt teljesen csillogó egy bowden szakadás miatt, de nem csüggedtünk!

Érzésre fantasztikus volt:-)

Partnereink:

IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.

Belső felvétel:

https://www.youtube.com/watch?v=CTqb3PLfRRI&t=10s

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Pécsen előszőr az új autóval

2026.09.24. 10:37

Az idei év első éles bevetése Pécsen került sorra az ORC sorozat 3 futamán!

A 2025. szeptemberi óriási vétlen balesetünket követően az új autó építés volt a fő cél. Ahhoz, hogy mindent megefelően a legtökéletesseb tudjunk teljesíteni, a PSZA csapatát kértük fel az autó összeépítésére. Erről több bejegyzést is találhattok a bodoganmotorsort facebook oldalán videókkal képekkel.

Vissza Mecsekbe,

Nagy elvárással érkeztünk, hisz a versenyt megelőzően részt vettünk egy hivatalos teszten, ami fantasztikusan sikerült.

A verseny: Első délután már az első szakan meggyűlt a problémánk a technikával, hisz a kocsi hátulja összeült és csak a szervízben sikerült visszanyernie eredeti formályát. A Hétvége hátralévő részében már csak a fék rakoncátlankodott, de sajnos a megoldást nem találtuk!

Összességében egy nagyon hangulaos és élménydús versenyt zártunk, ami részeredmények tükrében jó visszazárkózást jelentett újra az élmezőnybe! a Powerstage szakaszot sikerült megnyernünk a kategóriánkban és a 2 kerék meghajtású autók között!

Poz. Versenyzők/Autó Gépo.Telj.idő Kül.

1. Rongits Attila - Hannus Laszló #27 Mitsubishi Lancer Evo IX. RS 14 04:35.9

2. Helgert Tamás - Szekeres Szabolcs#30 BMW E46 M3 14 04:52.9 +17.0

3. Bodogán Ferenc - Dudás István Márton #36 Lada VFTS 13 04:52.9 +17.0

#Puszipacsi

Partnereink:

IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.

Győri Baleset!

2025.11.13. 09:26

Mint már tudjátok a Kisgyónbánya-i gyors stop állomásában egy baleset vétlen áldozatai lettünk. Köszönjük a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet, most engedtek ki minket a kórházból, rendben vagyunk! A sérült sportbíróknak gyors gyógyulást kívánunk! A bajnokság számunkra itt véget ért.

Ivanics sport rss Ivanics sport email Ivanics sport Facebook Ivanics sport Buzz

Oszd meg ezt a lapot barátaiddal! (/sport_blog/harmadik_alkalommal_adott_otthont_szekesfeherva/)