
Az idei bajnokság a mindig nagyon várt Miskolc rallyeval kezdődött meg. A várakozásoknak megfelelően népes mezőny gyűlt össze, sok jó hazai és környékbeli pilótával. A nevezési lista alapján nagyon erősnek ígérkezett a rally2 élmezőnye és a P12-es kategória is, úgyhogy ismét nagyon kemény verseny elébe néztünk. A csapatunk rendkívül sokat dolgozott az autó felkészítésén, hogy az adott évi előírásoknak kellő képpen megfeleljünk és nyugodtan tudjunk nekivágni a versenynek. Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek a segítségét és a kitartó munkáját!
Szerdán egy rövid teszt keretében sikerült beállítani és kipróbálni az autót ami jól viselkedett, így izgatottan vártuk a versenyt. A pályafelírás is komoly feladat volt, mivel három különböző pályát kellett feldolgoznunk, talán a leghosszabb mályinkai szakasz tűnt a legnehezebb feladatnak. Szombaton délután megcsináltuk az adminisztratív átvételt és a gépátvételt majd betettük az autót a parc fermébe. Nagyon jó hangulatban vártuk a versenyt és kíváncsiak voltunk, hogy hova tudunk odaérni másnap majd. Gyönyörű napsütéses időre ébredtünk így vágtunk neki az első körnek.

Az első szakasz tempós és helyenként elég felhordásos volt, de azért sikerült jól letalálnunk. A leggyorsabb ladás időt repesztettünk, aminek nagyon megörültünk, ráadásul még a benzinünk is folyt már a gyors végén. Gyorsan megcsináltuk és mentünk a következő Kánói gyorsra, amitől tartottunk egy picit, mert nagyon murvás és rossz volt az út. Ahol jobbnak láttuk ott megtiszteltük, de azért ahol lehetett ott áttoltuk. Nagyon élveztük és az időnk is jó lett! Abszolút első időt futottunk, aminek köszönhetően felzárkóztunk összetettben a második helyre. Következett a leghosszabb mályinkai szakasz ami egy picit már ismerős volt csak most visszafelé kellett rajta letalálni. Itt is gyorsnak kellett lenni, hogy az élmezőnyben tudjunk maradni, úgyhogy igyekeztünk. A szűk egy sávoson gyorsan átjöttünk és lefelé a széles aszfalton is meg volt a tempónk. Egészen addig amíg az egyik kanyarnál valamiért nem akart megállni az autónk így a szalagkorlátnak csúsztunk. Nagy kár érte, de ugye ez benne van, ha valaki nyerni akar és próbál sietni. ):

Gratulálunk a többieknek és köszönjük a jó motort Orbán Norbinak, továbbá a segítséget a szervizcsapatnak (Köszi Adri, Laci, Csabi, Fercsávó, Peti) és a támogatóinknak:
IT’S LOGISTICS, Ventil-Gépész Kft. www.ventil-team.hu, IT-PNG System Kft.,
Agrihő Energia Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft., www.ivanics.hu;
Továbi képekért, videókért gyertek és csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!:
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
http://life.ivanics.hu/sport_blog/
GY2 belső vidónk:
www.youtube.com/watch?v=3hauavXcqiA&feature=share
Szeptember elején került megrendezésre a várva várt és egyben az egyik marketingpartnerünk törzsvárosában Győrben a számunkra soron következő ORC bajnoki forduló.
Izgatottan vártuk a versenyt, mert sok munkát fektettünk az autóba, hogy a pécsi hibákat, gyerekbetegségeket kijavítsuk az autón! Mondhatom sikerült:-)
Péntek éjjel a városban megrendezett látványos lámpafényes gyorssal kezdtünk! Élveztük minden pillanatát. Az időeredmény nem a legélesebb volt de a látvány az sikerült! A nézőknek pedig ez jár:-)
Szombaton 3 gyorsasági szakaszon mértük össze erőinket. Kimondható, hogy az erdei szakaszok mindegyikét meg tudtuk nyerni! Ez nagyon imponáló volt! A Rába ringi szakasz a tapadási viszonyok változása és a pálya nem ismerete miatt nem sikerült a legjobban de nem csüggedtünk!
Öszsességében egy fantasztikus hétvégét zártunk, ami az eredmény tükrében nem volt teljesen csillogó egy bowden szakadás miatt, de nem csüggedtünk!
Érzésre fantasztikus volt:-)
Partnereink:
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.
Belső felvétel:
https://www.youtube.com/watch?v=CTqb3PLfRRI&t=10s
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny
Az idei év első éles bevetése Pécsen került sorra az ORC sorozat 3 futamán!
A 2025. szeptemberi óriási vétlen balesetünket követően az új autó építés volt a fő cél. Ahhoz, hogy mindent megefelően a legtökéletesseb tudjunk teljesíteni, a PSZA csapatát kértük fel az autó összeépítésére. Erről több bejegyzést is találhattok a bodoganmotorsort facebook oldalán videókkal képekkel.
Vissza Mecsekbe,
Nagy elvárással érkeztünk, hisz a versenyt megelőzően részt vettünk egy hivatalos teszten, ami fantasztikusan sikerült.
A verseny: Első délután már az első szakan meggyűlt a problémánk a technikával, hisz a kocsi hátulja összeült és csak a szervízben sikerült visszanyernie eredeti formályát. A Hétvége hátralévő részében már csak a fék rakoncátlankodott, de sajnos a megoldást nem találtuk!
Összességében egy nagyon hangulaos és élménydús versenyt zártunk, ami részeredmények tükrében jó visszazárkózást jelentett újra az élmezőnybe! a Powerstage szakaszot sikerült megnyernünk a kategóriánkban és a 2 kerék meghajtású autók között!
Poz. Versenyzők/Autó Gépo.Telj.idő Kül.
1. Rongits Attila - Hannus Laszló #27 Mitsubishi Lancer Evo IX. RS 14 04:35.9
2. Helgert Tamás - Szekeres Szabolcs#30 BMW E46 M3 14 04:52.9 +17.0
3. Bodogán Ferenc - Dudás István Márton #36 Lada VFTS 13 04:52.9 +17.0
#Puszipacsi
Partnereink:
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.
Mint már tudjátok a Kisgyónbánya-i gyors stop állomásában egy baleset vétlen áldozatai lettünk. Köszönjük a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet, most engedtek ki minket a kórházból, rendben vagyunk! A sérült sportbíróknak gyors gyógyulást kívánunk! A bajnokság számunkra itt véget ért.