Első Bükfürdő a rallye 2-ben

Papp Csaba | 2014.05.21. 21:49

A második versenyt Bükfürdő közelében lévő gyorsaságikon rendezték. Nagyon vártuk ezt a versenyt, hiszen köztudott, hogy ezek a gyorsaságik akár beférnének egy kisebb túlzással egy VB futamnak. A pálya vonalvezetése, a murva minősége miatt Magyarország egyik legjobb és legkedveltebb versenyének számít.

Nagyon szép mezőny jött össze a kategóriánkban és egyúttal a rallye2-ben is. Ezen a futamon egy új navigátor diktálta az itinert Molnár Tamás személyében, akinek ez volt élete első versenye. Rally iránti szeretetének és érdeklődésének köszönhetően belevágott, hogy megtudja milyen is ez valójában belülről.

Hosszú és sűrű volt a hétvége programja, ami csütörtökön, Káldon egy teszttel kezdődött meg. A gyors egy rövidnek számító 3 km-es szakasz volt, ahol lehetett szokni a pálya minőségét és tulajdonságait, valamint tesztelni a kocsi beállításait. A gyakorlás több okból is sikeresnek mondható volt, egyrészt sikerült a gumit tesztelni valamint a gátlók és a futóművet beállítani a szombati gyorsokra másrészt sajnos egy motorhiba is akadt, de köszönhető a motor készítőnek és a szerviz csapatnak, azt még az este folyamán sikerült orvosolni. Valamint ennek még egy nagyon fontos szerepe volt, hiszen szükséges, hogy összeszokjunk az új navigátorral.

A megtett tesztkilométerek alatt sikerült az új navigátorral összeszokni és egymásra hangolódni.

Másnap reggel a pályabejárás és gépátvétel következett, melyet a megszokottakhoz módon zajlott, majd a verseny, este egy aszfaltos prológgal vette kezdetét. Sikerült tempósan és egyben látványosan a nézőknek autózva lerajzolni az íveket. Majd szombaton 3 különböző gyorson autóztunk három kört összesen 9 gyorsaságit. A gyorsasági szakaszok több mint 80km-et tett ki. A cél a cél volt, ahogy mindig, valamint gyűjtsük a verseny kilométereket. Ez sikerült is és egy élvezetes jó hangulatú versenyhétvégén vagyunk túl. Az első körben felázott mély és nehéz pályák vártak ránk, úgyhogy ennek megfelelően óvatosan kezdtünk és egy biztonságit autóztunk. Sajnos ennek az ára az volt, hogy egy kisebb hátrányt szedtünk össze a kategória élmezőnyéhez képest, viszont így is 4. helyen autóztunk. Aztán a szervizben több teendő is akadt, de sikerült mindent orvosolni, így újult erővel vághattunk neki a második körnek. A terv az volt, hogy közelebb kerüljünk az elejéhez és jobb időket menjünk, köszönhetően a bátrabb féktávoknak és a pálya felszáradásának. Ezt sikerült is abszolválnunk. A következő szervizben a csapat újra átnézte és felkészítette az autót a következő utolsó 3 gyorsaságira. A harmadik körben, a 8. gyors közepén sajnos egy kanyar kijárati ívén a futóművel elkaptunk egy nagyobb követ, ami a kerékösszetartást elállította és így nehezebbé és egy kissé bizonytalanná téve a kormányzást nagyon elfáradva sikerült beérni a gyors céljába. Az autót a tempós szakaszokon nehéz volt az úton tartani, sokat kellet vele „harcolni”, ezért nem mertünk rizikózni, inkább a célba érkezésre törekedtünk, de ennek ellenére így is sikerült javítani az előző időeredményekhez képest. Ennek köszönhetően felértünk a kategória harmadik és az abszolút 7. helyére , ami az egész hétvége történéseit figyelembe véve nagyon jó eredménynek számít. Köszönjük a segítséget a szervizcsapatnak és támogatóinknak: Business Solution Hungary Kft., ITS Holding Kft., IT-PNG System Kft., Hunova Trans Kft., Drávit Hungary Kft-nek. és legfőképpen a Ventil-Teamnek.

Címkék: Rally Verseny
Kiemelt bejegyzések

Veszprém Rallye a nyári hőségben!

2017.07.14. 11:48

Az első Murvás verseny!

2017.05.26. 13:37

Május 11-én családi nap az Ivanics Csoportnál!

2013.05.02. 15:28

Ivanics Nyílt Nap

2011.04.28. 10:12
Címkefelhő
Legfrissebb hírek

Győri verseny a Marcus Security jóvoltából

2026.09.24. 10:56

Szeptember elején került megrendezésre a várva várt és egyben az egyik marketingpartnerünk törzsvárosában Győrben a számunkra soron következő ORC bajnoki forduló.

Izgatottan vártuk a versenyt, mert sok munkát fektettünk az autóba, hogy a pécsi hibákat, gyerekbetegségeket kijavítsuk az autón! Mondhatom sikerült:-)

Péntek éjjel a városban megrendezett látványos lámpafényes gyorssal kezdtünk! Élveztük minden pillanatát. Az időeredmény nem a legélesebb volt de a látvány az sikerült! A nézőknek pedig ez jár:-)

Szombaton 3 gyorsasági szakaszon mértük össze erőinket. Kimondható, hogy az erdei szakaszok mindegyikét meg tudtuk nyerni! Ez nagyon imponáló volt! A Rába ringi szakasz a tapadási viszonyok változása és a pálya nem ismerete miatt nem sikerült a legjobban de nem csüggedtünk!

Öszsességében egy fantasztikus hétvégét zártunk, ami az eredmény tükrében nem volt teljesen csillogó egy bowden szakadás miatt, de nem csüggedtünk!

Érzésre fantasztikus volt:-)

Partnereink:

IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.

Belső felvétel:

https://www.youtube.com/watch?v=CTqb3PLfRRI&t=10s

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Pécsen előszőr az új autóval

2026.09.24. 10:37

Az idei év első éles bevetése Pécsen került sorra az ORC sorozat 3 futamán!

A 2025. szeptemberi óriási vétlen balesetünket követően az új autó építés volt a fő cél. Ahhoz, hogy mindent megefelően a legtökéletesseb tudjunk teljesíteni, a PSZA csapatát kértük fel az autó összeépítésére. Erről több bejegyzést is találhattok a bodoganmotorsort facebook oldalán videókkal képekkel.

Vissza Mecsekbe,

Nagy elvárással érkeztünk, hisz a versenyt megelőzően részt vettünk egy hivatalos teszten, ami fantasztikusan sikerült.

A verseny: Első délután már az első szakan meggyűlt a problémánk a technikával, hisz a kocsi hátulja összeült és csak a szervízben sikerült visszanyernie eredeti formályát. A Hétvége hátralévő részében már csak a fék rakoncátlankodott, de sajnos a megoldást nem találtuk!

Összességében egy nagyon hangulaos és élménydús versenyt zártunk, ami részeredmények tükrében jó visszazárkózást jelentett újra az élmezőnybe! a Powerstage szakaszot sikerült megnyernünk a kategóriánkban és a 2 kerék meghajtású autók között!

Poz. Versenyzők/Autó Gépo.Telj.idő Kül.

1. Rongits Attila - Hannus Laszló #27 Mitsubishi Lancer Evo IX. RS 14 04:35.9

2. Helgert Tamás - Szekeres Szabolcs#30 BMW E46 M3 14 04:52.9 +17.0

3. Bodogán Ferenc - Dudás István Márton #36 Lada VFTS 13 04:52.9 +17.0

#Puszipacsi

Partnereink:

IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.

Győri Baleset!

2025.11.13. 09:26

Mint már tudjátok a Kisgyónbánya-i gyors stop állomásában egy baleset vétlen áldozatai lettünk. Köszönjük a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet, most engedtek ki minket a kórházból, rendben vagyunk! A sérült sportbíróknak gyors gyógyulást kívánunk! A bajnokság számunkra itt véget ért.

Ivanics sport rss Ivanics sport email Ivanics sport Facebook Ivanics sport Buzz

Oszd meg ezt a lapot barátaiddal! (/sport_blog/elso_bukfurdo_a_rallye_2_ben/)