Egy szuperjó versenyhétvége Miskolcon,

Papp Csaba | 2016.05.10. 21:17

Az egri verseny után Miskolcon folytatódott a bajnokság április utolsó hétvégéjén! A várakozásoknak megfelelően népes mezőny gyűlt össze sok jó hazai és környékbeli pilótával. A nevezési lista alapján a P12-es kategória nagyon erősnek ígérkezett, talán a legerősebbnek és a leglátványosabbnak is a rally2 mezőnyében, úgyhogy ismét nagyon kemény verseny elébe néztünk.

A csapatunk rendkívül sokat dolgozott az autó felkészítésén, hogy minden rendben legyen és megfelelően tudjunk nekivágni a versenynek. Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek a segítségét és a kitartó munkáját! Csütörtökön sikerült beállítani és kipróbálni az autót így nagyon jó hangulatban várhattuk a versenyt. A pályafelírás nagyon kemény volt mert egész nap esős időnk volt és rendkívül vizesek voltak a pályák. Majd az este folyamán megcsináltuk az adminisztratívot meg a gépátvételt és betettük az autót a parc fermébe. Nagyon jó hangulatban vártuk a versenyt, egyedül az időjárás volt még bizonytalan, de másnap reggel már gyönyörű időre ébredtünk, így a gumiválasztás is gyorsan megoldódott. Az erdei pályák azért még helyenként vizesek és néhol még elég sarasak is voltak így nem volt egyszerű jól és gyorsan letalálni rajtuk. Az első gyorsot egy biztonsági autózással kezdtük, ami meg is látszott az időeredményünkön, mert csak a kategória középmezőnyébe volt elég. Aztán jött a második szakasz aminek a vége nagyon kemény volt, de azért sikerült már jó tempóban teljesíteni a gyorsot. A sátai gyorssal zártuk az első kört amin szintén biztonságosan mentünk, de azért próbáltunk lendületesen is. Eltört a kormányunk, így a szervizben ki kellett cserélni, majd a srácok átnézték ás áthúzták az autót, aztán irány a második kör. Próbáltunk mindenhol gyorsulni és sikerült is annak ellenére, hogy a pályák állapota tovább romlott mivel az első osztály ismét elment előttünk. Mindenhol sikerült javulnunk, de még mindig nem volt az igazi, viszont 2 versenyzőpárosnak is gondja akadt, így az 5. gyorsot követően két helyet előrelépve már az abszolút 3. helyen találtuk magunkat. Az utolsó gyorsot letoltuk ahogy tudtuk, így sikerült megtartani a 3. helyünket és még 1 plusz pontot is tudtunk gyűjteni a kategória 3. időnkkel. Összességében a hétvégén nagyon jól éreztük magunkat és nagyon örültünk az abszolút 3. helynek amit sikerült elcsípnünk a kiegyensúlyozott teljesítményünkkel és egy kis szerencsével.

Gratulálunk a többieknek és köszönjük a jó motort Orbán Norbinak, továbbá a segítséget a szervizcsapatnak (Köszi fiúk, Balázs, Laci, Ádám, Fercsávó) és a támogatóinknak:

IT’S LOGISTICS, Ventil Épületgépészeti Kft. ventil-team.hu; IT-PNG System Kft. Business Solutions Hungary Kft, Agrihő Energia Kft.; Szitár-Net; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft., www.ivanics.hu;

További képekért, videókért gyertek és csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!:

https://www.facebook.com/BodoganMotorSport/

http://life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Verseny Rally
Kiemelt bejegyzések

Veszprém Rallye a nyári hőségben!

2017.07.14. 11:48

Az első Murvás verseny!

2017.05.26. 13:37

Május 11-én családi nap az Ivanics Csoportnál!

2013.05.02. 15:28

Ivanics Nyílt Nap

2011.04.28. 10:12
Címkefelhő
Legfrissebb hírek

Győri verseny a Marcus Security jóvoltából

2026.09.24. 10:56

Szeptember elején került megrendezésre a várva várt és egyben az egyik marketingpartnerünk törzsvárosában Győrben a számunkra soron következő ORC bajnoki forduló.

Izgatottan vártuk a versenyt, mert sok munkát fektettünk az autóba, hogy a pécsi hibákat, gyerekbetegségeket kijavítsuk az autón! Mondhatom sikerült:-)

Péntek éjjel a városban megrendezett látványos lámpafényes gyorssal kezdtünk! Élveztük minden pillanatát. Az időeredmény nem a legélesebb volt de a látvány az sikerült! A nézőknek pedig ez jár:-)

Szombaton 3 gyorsasági szakaszon mértük össze erőinket. Kimondható, hogy az erdei szakaszok mindegyikét meg tudtuk nyerni! Ez nagyon imponáló volt! A Rába ringi szakasz a tapadási viszonyok változása és a pálya nem ismerete miatt nem sikerült a legjobban de nem csüggedtünk!

Öszsességében egy fantasztikus hétvégét zártunk, ami az eredmény tükrében nem volt teljesen csillogó egy bowden szakadás miatt, de nem csüggedtünk!

Érzésre fantasztikus volt:-)

Partnereink:

IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.

Belső felvétel:

https://www.youtube.com/watch?v=CTqb3PLfRRI&t=10s

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Pécsen előszőr az új autóval

2026.09.24. 10:37

Az idei év első éles bevetése Pécsen került sorra az ORC sorozat 3 futamán!

A 2025. szeptemberi óriási vétlen balesetünket követően az új autó építés volt a fő cél. Ahhoz, hogy mindent megefelően a legtökéletesseb tudjunk teljesíteni, a PSZA csapatát kértük fel az autó összeépítésére. Erről több bejegyzést is találhattok a bodoganmotorsort facebook oldalán videókkal képekkel.

Vissza Mecsekbe,

Nagy elvárással érkeztünk, hisz a versenyt megelőzően részt vettünk egy hivatalos teszten, ami fantasztikusan sikerült.

A verseny: Első délután már az első szakan meggyűlt a problémánk a technikával, hisz a kocsi hátulja összeült és csak a szervízben sikerült visszanyernie eredeti formályát. A Hétvége hátralévő részében már csak a fék rakoncátlankodott, de sajnos a megoldást nem találtuk!

Összességében egy nagyon hangulaos és élménydús versenyt zártunk, ami részeredmények tükrében jó visszazárkózást jelentett újra az élmezőnybe! a Powerstage szakaszot sikerült megnyernünk a kategóriánkban és a 2 kerék meghajtású autók között!

Poz. Versenyzők/Autó Gépo.Telj.idő Kül.

1. Rongits Attila - Hannus Laszló #27 Mitsubishi Lancer Evo IX. RS 14 04:35.9

2. Helgert Tamás - Szekeres Szabolcs#30 BMW E46 M3 14 04:52.9 +17.0

3. Bodogán Ferenc - Dudás István Márton #36 Lada VFTS 13 04:52.9 +17.0

#Puszipacsi

Partnereink:

IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.

Győri Baleset!

2025.11.13. 09:26

Mint már tudjátok a Kisgyónbánya-i gyors stop állomásában egy baleset vétlen áldozatai lettünk. Köszönjük a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet, most engedtek ki minket a kórházból, rendben vagyunk! A sérült sportbíróknak gyors gyógyulást kívánunk! A bajnokság számunkra itt véget ért.

Ivanics sport rss Ivanics sport email Ivanics sport Facebook Ivanics sport Buzz

Oszd meg ezt a lapot barátaiddal! (/sport_blog/egy_szuperjo_versenyhetvege_miskolcon_/)