Eger Rally2.

Papp Csaba | 2015.04.02. 21:56

Az egri szezonnyitóval megkezdődött az idei Rally 2-es bajnokság és a várakozásoknak megfelelően igen népes mezőny gyűlt össze. A kategóriánkban sok jó versenyzőpáros adta le a nevezését, úgyhogy ismét összeállt a már korábban “halál csoportnak” nevezett kategória is.

A csapatunk sokat dolgozott az autó felkészítésén, hogy minden a helyére kerüljön és megfelelően tudjunk nekivágni a versenynek. Ennek megfelelően minden rendben is volt a gépátvételen, így várhattuk a kezdést. Elég rossz esős idővel indult a hétvége aztán vasárnapra azért kivirult az idő és jöhetett az első kör. Másodikként rajtoltunk el Egerbaktáról. Az első gyorson egy biztonsági bemelegítő autózással, kategória 6. időt jöttünk át mert nagyon felhordásos volt a pálya az első osztály után. Aztán a második szakaszon már elsőként álltunk be a rajtba, ahol sajnos leállt az autó és nem indult. Be kellett tolni, hogy beinduljon, így fél percet bennt hagytunk a rajtban. Lekötöttük magunkat és rajt, majd ami a csövön kifér végigmentünk a második gyorson. Nagyon jó érzés volt elsőnek menni és látni a sok szurkolót, ezúton is köszönjük nekik a biztatást! A rajtban hagyott értékes másodpercek nélkül az időnk is jó lett volna, de így csak az érzés maradt meg nekünk, hogy egy jót autóztunk. A szervízben kicseréltük az önindítót és a srácok átnézték az autót, aztán irány a második kör. A harmadik gyorsaságin már jó tempót tudtunk jönni, de aztán a szakasz vége felé elkezdett valami füstölni. Nem tudtuk, hogy mi a gond így kigurultunk a célba és csak utána láttuk, hogy kigyulladt egy kábel. Sikerült eloltani és orvosolni a problémát, de aztán amikor indultunk volna tovább valamiért a gáz is felakadt, így kikéstünk a harmadik gyorsról. A műszerek sem működtek így a negyedik gyorson sem tudtunk igazán jót autózni, ráadásul még az előttünk lévő párost is utolértük akik nem vették észre hogy jövünk, pedig nem is verseny tempóban közlekedtek. A szervízben ismét volt mit javítani, de sikerült megcsinálni a fiúknak, így folytatni tudtuk a versenyt. Az utolsó gyorsaságit törölték, úgy vágtunk neki a harmadik körnek. Sajnos így sok esélyünk nem maradt a javításra, de legalább az utolsó gyorsaságin már tudtunk egy jót autózni. Figyeltünk a felhordásokra és próbáltunk a pálya tiszta részén tempósabban autózni. Összességében jól éreztük magunkat, kár, hogy a műszaki problémák miatt, így nem volt esélyünk a dobogóért harcolni, de azért biztató, hogy ismét jókat lehet majd csatázni a versenytársakkal. A hétvégét egy tragikus kimenetelü baeset zárta, ami teljesen megrendített minket!

Ezúton szeretnénk őszínte részvétünket nyilvánítani a családnak!

Gratulálunk a többieknek és köszönjük a jó motort Orbán Norbinak, továbbá a segítséget a szervizcsapatnak (Köszi fiúk, Balázs, Laci, Zoli, Csabi) és a támogatóinknak:

Ventil Épületgépészeti Kft. ventil-team.hu; Business Solutions Hungary Kft; IT-PNG System Kft.; Agrihő Energia Kft.; Ivanics KFt.

Az utolsó gyorsról készült belső videónkat az alábbi linken tudjátok megnézni:

https://www.youtube.com/watch?v=Nyp4y7lzUWM

Címkék: Rally Verseny
Kiemelt bejegyzések

Veszprém Rallye a nyári hőségben!

2017.07.14. 11:48

Az első Murvás verseny!

2017.05.26. 13:37

Május 11-én családi nap az Ivanics Csoportnál!

2013.05.02. 15:28

Ivanics Nyílt Nap

2011.04.28. 10:12
Címkefelhő
Legfrissebb hírek

Győri verseny a Marcus Security jóvoltából

2026.09.24. 10:56

Szeptember elején került megrendezésre a várva várt és egyben az egyik marketingpartnerünk törzsvárosában Győrben a számunkra soron következő ORC bajnoki forduló.

Izgatottan vártuk a versenyt, mert sok munkát fektettünk az autóba, hogy a pécsi hibákat, gyerekbetegségeket kijavítsuk az autón! Mondhatom sikerült:-)

Péntek éjjel a városban megrendezett látványos lámpafényes gyorssal kezdtünk! Élveztük minden pillanatát. Az időeredmény nem a legélesebb volt de a látvány az sikerült! A nézőknek pedig ez jár:-)

Szombaton 3 gyorsasági szakaszon mértük össze erőinket. Kimondható, hogy az erdei szakaszok mindegyikét meg tudtuk nyerni! Ez nagyon imponáló volt! A Rába ringi szakasz a tapadási viszonyok változása és a pálya nem ismerete miatt nem sikerült a legjobban de nem csüggedtünk!

Öszsességében egy fantasztikus hétvégét zártunk, ami az eredmény tükrében nem volt teljesen csillogó egy bowden szakadás miatt, de nem csüggedtünk!

Érzésre fantasztikus volt:-)

Partnereink:

IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.

Belső felvétel:

https://www.youtube.com/watch?v=CTqb3PLfRRI&t=10s

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Pécsen előszőr az új autóval

2026.09.24. 10:37

Az idei év első éles bevetése Pécsen került sorra az ORC sorozat 3 futamán!

A 2025. szeptemberi óriási vétlen balesetünket követően az új autó építés volt a fő cél. Ahhoz, hogy mindent megefelően a legtökéletesseb tudjunk teljesíteni, a PSZA csapatát kértük fel az autó összeépítésére. Erről több bejegyzést is találhattok a bodoganmotorsort facebook oldalán videókkal képekkel.

Vissza Mecsekbe,

Nagy elvárással érkeztünk, hisz a versenyt megelőzően részt vettünk egy hivatalos teszten, ami fantasztikusan sikerült.

A verseny: Első délután már az első szakan meggyűlt a problémánk a technikával, hisz a kocsi hátulja összeült és csak a szervízben sikerült visszanyernie eredeti formályát. A Hétvége hátralévő részében már csak a fék rakoncátlankodott, de sajnos a megoldást nem találtuk!

Összességében egy nagyon hangulaos és élménydús versenyt zártunk, ami részeredmények tükrében jó visszazárkózást jelentett újra az élmezőnybe! a Powerstage szakaszot sikerült megnyernünk a kategóriánkban és a 2 kerék meghajtású autók között!

Poz. Versenyzők/Autó Gépo.Telj.idő Kül.

1. Rongits Attila - Hannus Laszló #27 Mitsubishi Lancer Evo IX. RS 14 04:35.9

2. Helgert Tamás - Szekeres Szabolcs#30 BMW E46 M3 14 04:52.9 +17.0

3. Bodogán Ferenc - Dudás István Márton #36 Lada VFTS 13 04:52.9 +17.0

#Puszipacsi

Partnereink:

IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.

Győri Baleset!

2025.11.13. 09:26

Mint már tudjátok a Kisgyónbánya-i gyors stop állomásában egy baleset vétlen áldozatai lettünk. Köszönjük a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet, most engedtek ki minket a kórházból, rendben vagyunk! A sérült sportbíróknak gyors gyógyulást kívánunk! A bajnokság számunkra itt véget ért.

Ivanics sport rss Ivanics sport email Ivanics sport Facebook Ivanics sport Buzz

Oszd meg ezt a lapot barátaiddal! (/sport_blog/eger_rally2_/)