
Hatalmas fába vágtuk a fejszénket mikor év elején elhatároztuk, hogy idén egy külföldi mezőnyben is megmérettetjük magunkat és versenyautónkat. A választás a romániai Temesvár rally versenyre esett.

Sajnos nem volt egyszerű a felkészülés, hiszen közvetlenül a tatabányai verseny után került megrendezésre. Az idő szűk volt, hiszen a kocsit motorikusan még be kellett állítani, mert voltak problémák vele az előző futamon. Ezt szerencsére sikerült orvosolni. A szerdai napon indultunk el. Hosszú útnak néztünk elébe, de délután 4-5 órára meg is érkeztünk a szállásra. A csapat többi tagja és versenyautónk a pénteki napon, délelőtt érkezett meg. Úgy döntöttünk, hogy szerdán még nem nézzük meg a gyorsasági szakaszokat, hanem majd a következő napon letréningezzük, így aznap a pihenésé volt a főszerep.

A pályabejárásra a szervezők kettő napot adtak. A csütörtöki napra esett a választás. Reggel nyakunkba is vettük Timis megyét. A gyorsasági szakaszok Lugoj környékén voltak megrendezve és kialakítva. Nagyon profi szervezésnek lehettünk tanúi, hiszen nem kellett több tíz kilométereket autózni a gyorsaságik között, hanem csak pár kilométer választotta el őket egymástól, szinte időnk sem volt a verseny alatt „kisisakolni”, de erről majd később.

Ami nagyon tetszett és profinak tartottuk, hogy mindössze csak háromszor lehetett a pályákra felmenni és felírni, így már az elején nagyon oda kellett figyelni, hogy minél pontosabb és részletesebb itinert tudjunk készíteni. Nem merült fel az a probléma, hogy a „helyiek” két napon keresztül csak tréningeznek, mindenki azonos feltételek mellett nézett szembe a kihívásokkal. Összesen öt különböző speciális szakaszt kellett teljesíteni 3 külön szakaszon és ebből kettőt visszafelé. Ahogyan azt lehetett várni, nem volt kigumizva egyik kanyar sem és lassítót sem találtunk egyik szakaszon sem. Nagyon oda kellett figyelni és felírni, hogy mely kanyar lesz poros és kavicsos az íveken valamint a hatalmas sebesség miatt (sok helyen „teli ötödikkel”) hol kell elvenni egy picit a gázt az enyhe ívű kanyarokban.

Nagyon sokféle és különböző minőségű aszfalton kellett magunkat próbára tenni, a nagyon jó minőségű aszfalttól kezdve a hegyi erdész utakon keresztül a macskakövön át. Volt hol betonon kellett menni, volt hol nagyon poros murvás falusi utcákon. Ennek ellenére nagyon meg voltunk elégedve a szakaszok minőségével és változatosságával. Úgy hisszük, ezt nevezik igazi ralinak. Úgy gondoljuk, hogy mindent megtettek a rendezők, hogy egy olyan versenyt rendezzenek, ahol igazán kijön a vezetői tudások és az itiner megírásának pontossága. A szervezők és versenybírók nagyon szívesen láttak minket és nagyon segítőkésznek bizonyultak.

A pénteki napon kezdődött el a 12 gyorsaságiból álló verseny, melynek első szakasza egy másfél kilométeres prológ volt, mely már a versenybe is beleszámított. A néző hatalmas üdvrivalgással fogadtak minket és versenyautónkat, hiszen náluk ez a típus, a „zsiguli”, nem ismert versenyautó típus. Sikeresen abszolváltuk az első megmeredtetést és fáradtan, izgalommal telitetten vártuk a szombaton hátralévő 11 gyorsaságit mely több mint 100 versenykilométert jelentett. Eljött a nagy nap. Reggel kilenckor rajtoltunk el a puhább keverékű gumival és egy gyors reggel szerviz után már fent is találtuk magunkat besisakolva a gyorsasági rajtjánál. És elrajtoltunk. A nézők tapsoltak és integettek ahol elhaladtunk. Nagyon tetszett nekik a versenyautó hangja és tudása. Egy biztonsági és precíz autózással az abszolút mezőny közepén találtuk magunkat, és elismerő arckifejezésekkel ismerték el az időnket a versenybírók a beíróban. Ahogy eljöttünk a beíróból pár kilométerrel arrébb már a következő szakasz várt ránk. Sikeresen teljesítettük ezt is és máris a harmadik szakasz rajtjától indultunk tovább a legrövidebb gyorsra. A célban végre levehettük a sisakot és a maszkot és indulhattunk a szervizbe. Egész hétvégén nagyon meleg volt, közel 35 fok, főleg az overállban, maszkban és sisakban és a kocsiban, ami mindenhol ontotta magából a hőt. A gyűjtő után 20 percünk volt a szervizre. Ez nagyon kevésnek bizonyult, de végül sikerült a srácoknak átnézni a kocsit és mindent rendben találtak. A meleg miatt feltettük a keményebb keverékű guminkat, ami jobban bírja, és jobban dolgozik ezek között a körülmények között. Ez a három gyorsasági következett még kétszer. Mikor elrajtoltunk az utolsó „körre” (visszafelé két szakasz) még csak fél négy volt. Újra rádöbbentünk, hogy milyen gyorsan is mennek itt a dolgok és milyen pörgős versenyen veszünk részt. Az utolsó két gyorsasági előtt volt egy 19 perces csúszás, ami miatt bocsánatot is kértek tőlük a versenybírók a rajt előtt (pozitívan ez egy kicsit szokatlanul érintett minket). A rajt előtt megbeszéltük a kocsiban, hogy óvatosan viszont gyorsan megpróbáljuk teljesíteni a versenytávot, hogy megőrizzük a mezőnyben megszerzett előkelő pozíciónkat. Az utolsó gyorson becsúszott egy kis hiba. Egy visszafordítóban megtolta a kocsi az orrát és majdnem a nézők közé csúsztunk, de sikerült megállni az árok előtt és tovább folytatni a versenyt. Pár másodpercet bent is hagytunk. Ez nem vette kedvünket, és a „csiki-csuki” kanyarokban gyönyörűen a nézőknek autózva keresztben abszolváltuk a verseny legnehezebb szakaszát a nézők legnagyobb örömére. Nagyon jó érzéssel töltött el minket, mikor tudták, hogy mi következünk. Ömlöttek ki a nézők az út szélére és mámorító hangulatban szurkoltak nekünk. Megérkeztünk az utolsó gyorsasági céljába és egy kézfogással jutott tudtunkra, hogy életünk legnehezebb és legjobb versenyét sikeresen teljesítettük.

Volt még egy kihívás, eljutni Lugojból Temesvárra a Parc Fermebe. Egy gyors 10 perces szerviz és tankolás a tankoló zónában, és indulhattunk is a verseny céljába. Négy magyar versenytársunkkal együtt egy óra múlva be is álltunk a lezárt parkolóba. Egy-két kis technikai problémát leszámítva nem volt nagyobb nehézségünk, ami hátráltatott volna miket a versenyzésben. Ez köszönhető a szerviz csapatnak is, akik segítettek felkészíteni a kocsit és orvosolni a verseny során a problémákat. Végül a versenyen az abszolút 24. időt autóztuk 01:07:24.1-dal. A csoportunkat megnyertük és a magyar BAZ ralisok között a 2. helyen érkeztünk célba. Nagy sikernek és hatalmas élménynek könyveljük el a teljesítményünket. Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek, akik mellettünk álltak és állnak, hogy egy álom valóra válhatott. A következő kihívással az ózdi versenyen nézünk szembe, melyről további beszámolót küldünk.
Szeptember elején került megrendezésre a várva várt és egyben az egyik marketingpartnerünk törzsvárosában Győrben a számunkra soron következő ORC bajnoki forduló.
Izgatottan vártuk a versenyt, mert sok munkát fektettünk az autóba, hogy a pécsi hibákat, gyerekbetegségeket kijavítsuk az autón! Mondhatom sikerült:-)
Péntek éjjel a városban megrendezett látványos lámpafényes gyorssal kezdtünk! Élveztük minden pillanatát. Az időeredmény nem a legélesebb volt de a látvány az sikerült! A nézőknek pedig ez jár:-)
Szombaton 3 gyorsasági szakaszon mértük össze erőinket. Kimondható, hogy az erdei szakaszok mindegyikét meg tudtuk nyerni! Ez nagyon imponáló volt! A Rába ringi szakasz a tapadási viszonyok változása és a pálya nem ismerete miatt nem sikerült a legjobban de nem csüggedtünk!
Öszsességében egy fantasztikus hétvégét zártunk, ami az eredmény tükrében nem volt teljesen csillogó egy bowden szakadás miatt, de nem csüggedtünk!
Érzésre fantasztikus volt:-)
Partnereink:
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.
Belső felvétel:
https://www.youtube.com/watch?v=CTqb3PLfRRI&t=10s
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny
Az idei év első éles bevetése Pécsen került sorra az ORC sorozat 3 futamán!
A 2025. szeptemberi óriási vétlen balesetünket követően az új autó építés volt a fő cél. Ahhoz, hogy mindent megefelően a legtökéletesseb tudjunk teljesíteni, a PSZA csapatát kértük fel az autó összeépítésére. Erről több bejegyzést is találhattok a bodoganmotorsort facebook oldalán videókkal képekkel.
Vissza Mecsekbe,
Nagy elvárással érkeztünk, hisz a versenyt megelőzően részt vettünk egy hivatalos teszten, ami fantasztikusan sikerült.
A verseny: Első délután már az első szakan meggyűlt a problémánk a technikával, hisz a kocsi hátulja összeült és csak a szervízben sikerült visszanyernie eredeti formályát. A Hétvége hátralévő részében már csak a fék rakoncátlankodott, de sajnos a megoldást nem találtuk!
Összességében egy nagyon hangulaos és élménydús versenyt zártunk, ami részeredmények tükrében jó visszazárkózást jelentett újra az élmezőnybe! a Powerstage szakaszot sikerült megnyernünk a kategóriánkban és a 2 kerék meghajtású autók között!
Poz. Versenyzők/Autó Gépo.Telj.idő Kül.
1. Rongits Attila - Hannus Laszló #27 Mitsubishi Lancer Evo IX. RS 14 04:35.9
2. Helgert Tamás - Szekeres Szabolcs#30 BMW E46 M3 14 04:52.9 +17.0
3. Bodogán Ferenc - Dudás István Márton #36 Lada VFTS 13 04:52.9 +17.0
#Puszipacsi
Partnereink:
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.
Mint már tudjátok a Kisgyónbánya-i gyors stop állomásában egy baleset vétlen áldozatai lettünk. Köszönjük a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet, most engedtek ki minket a kórházból, rendben vagyunk! A sérült sportbíróknak gyors gyógyulást kívánunk! A bajnokság számunkra itt véget ért.