Az autó képes a jó eredményekre

Papp Csaba | 2016.03.31. 21:53

A Galuska Szabolcs, Várfalvi Gábor kettős az előző években “begyűjtött” bajnoki címek ellenére is, a 2016-os évet is nagyon motiváltan kezdte. Bár az új autó még nem készült el, Szabolcs elmondása szerint még a mostani “kockában” is vannak tartalékok.

Sziasztok! Mivel töltöttétek a holtszezont?

Galuska Szabolcs: A Szilveszter Rally után gőzerővel az autó felkészítésén dolgoztunk, beleraktunk egy 1,9-es motort, amivel reményeink szerint több esélyünk lesz beleszólni az abszolút pontokért szóló harcba. Kihasználva a technikai szabályzat adta lehetőséget, – a nagyobb nyomatékra tekintettel -, bekerült nekünk is egy Mitsu híd, amit Vass Jani kifejezetten a mi kedvünkért alakított át, mert a kúpcsapágyakkal korábban gondjaink voltak… Hála neki, remekül működött az egész verseny alatt. Ezen felül a személyes felkészülésünkre koncentráltunk, szigorú diétába és edzésbe kezdtünk, és közel 15 kg élősúlytól szabadítottuk meg a Piroskát. Fontos változás volt még az életünkben, hogy egy megtisztelő felkérésnek hála, csatlakoztunk az Ivanics Rally és Motocross SE-hez, aminek köszönhetően nyugodtabb körülmények között készülhetünk.

Várfalvi Gábor: A téli szezon nekem a feltöltődésé volt, a technikai dolgokat Szabi intézi, neki gyűltek is az ősz hajszálai rendesen…

A verebek arról csiripeltek, hogy új autóval fogtok indulni 2016-ban. Aztán Cereden még mindig a régi vasat láttuk a rajtnál…

Galuska Szabolcs: Sajnos így van, nem állt össze az új autó a bajnoki rajtra. Sok faktoron múlott, állandó késésben voltak a “beszállítóink” és maximum összecsapva tudtunk volna Cereden indulni vele, régi fődarabokkal. Nyilván egy 0 km-es vassal, nem lehet odaállni teljes biztonsággal és tesztelés nélkül, őrültség nekikezdeni egy ilyen komoly futamnak. Úgyhogy az autó hiába állt 90%-on, inkább a bevált technikával támadtunk.

Várfalvi Gábor: Igen, ez volt a terv, hogy már az új vassal állunk oda a rajthoz, de ez sajnos nem jött össze. De azért a régi autó sem teljesen a régi, kapott egy komoly update-et, 1.6-ról 1.9-re, Mitsubishi hidat tettünk alá, hogy bírja a nyomatékot…Most egy tavalyi szabályok szerinti, majdnem top extra Lada kupás autó lett.

Milyen régi élményetek van a ceredi versenyekkel kapcsolatban?

Galuska Szabolcs: Nagyon kellemes emlékeink vannak erről a versenyről, én a legtechnikásabb magyar pályának tartom, mondhatni a szívem csücske. Általában eredményesen szoktunk itt szerepelni és a vigyorgás mindig garantált!

Várfalvi Gábor: Nagyon tetszett a pálya, igazi sofőrt és navigátort próbáló verseny volt ez. Abszolút kedvenc.

Mi történt veletek az idei versenyen?

Galuska Szabolcs: Egy nagyon komoly kategóriába érkeztünk, ami tele van rutinos öreg rókákkal és “vért ivott” fiatalokkal! A rajtban a tisztességes helytállást, karcmentes versenyzést és a Lada Kupa P3 dobogóját tűztük ki célul. Ehhez képest, a verseny első felében sokkal jobban álltunk, az abszolút második helyről várhattuk a harmadik gyorsot. S ami még ettől is fantasztikusabb volt számunkra, a kettes gyorson abszolút első időt szaladtunk Rónabányára. Ez az olyan amatőr versenyzőknek, mint mi, óriási élmény, még soha sem volt részünk ebben, fülig ért a szánk. Nyilván a mezőny többi tagjának ez nem nagy dolog, de számunkra mérföldkő volt, végig vigyorogtunk a várakozás alatt.

Várfalvi Gábor: A felkészülés közben, mikor megláttuk a nevezési listát, kicsit megijedtünk, annyi komoly versenytárs szerepelt a listán, hogy egy top 10-es eredménynek is nagyon tudtunk volna látatlanban örülni. De ehhez képest kellemes meglepetés volt az első gyors, ahol lendületesen végigtaláltunk, majd a második, ahol pályafutásunk alatt először abszolút első időt értünk el a gyorsaságin! Nekem ez volt a legnagyobb élmény a futamon… A verseny végére felébredtek a versenytársak is és kicsit visszaestünk, de szerintem nem vallottunk szégyent, akik előttünk végeztek, egyszerűen gyorsabbak voltak…

Kezdésnek abszolút negyedik és kategória második hely. Kell ennél jobb kezdés a bajnokoktól?

Galuska Szabolcs: Azt gondolom a kijelölt céljainkat túl is teljesítettük és a belső felvételek alapján megtaláltuk azokat a szakaszokat, ahol gyorsabbak voltak az ellenfeleink. Sajnos Fancsik Gergő a nap végére piszkosan felgyorsult és nem bírtunk vele, gratulálunk a győzelméhez! Az a legfontosabb, hogy Kori ismét bebizonyította, hogy pompás motorokat tud építeni, köbcentitől/kiviteltől függetlenül, örök hálánk üldözze érte. Tisztán látszott, hogy az autó képes a jó eredményekre, már csak nekem kell fejben felnőnöm az erősebb technikához és bízom benne, hogy néhány verseny után, még fényesebben csillog majd a serleg.

Várfalvi Gábor: Egy csatát lehet, hogy elvesztettünk, de a háborút még messze nem. Hosszú az év, van még hátra 7 futam. A kezdet több, mint biztató.

Milyen teendők lesznek a csapat háza táján a következő versenyig?

Galuska Szabolcs: Azt kell mondjam, hogy ez a váltókészítőkön múlik, ugyanis ha végre megkapjuk az új erősített egységet, akkor a VFTS-sel támadunk Sajókazán, de ha 10-12 napon belül nem jön meg, akkor revíziózzuk a Piroskát és revánsot veszünk a tavalyi haloványabb szereplésért. Ennek érdekébe, már le is foglaltam egy drift-pályát gyakorlásképpen…

Várfalvi Gábor: A következő pár napban eldől, hogy be tudjuk-e vetni a Vöftit, vagy marad a megszokott bódé…Egyelőre tehát várunk. Esetleg próbálunk még néhány kilót leadni, vagy legalábbis nem elhízni a húsvéti szezonban.

Galuska Szabolcs: Továbbra is hála és köszönet illeti a családomat, akik támogatják a csikorgásomat és a mostani versenyre is elkísértek, annak ellenére hogy a szerencsétlenebb időterv miatt, szombaton alig találkoztunk. Nem lehet elégszer hangsúlyozni Katona Kori szerepét a sikereink elérésében, nélküle sehol se tartanánk. Köszönöm a szervizeseknek, hogy pátyolgatták az autót és Gabinak, hogy hiba nélkül darálta mellettem az itinert és minden szurkolónak a biztatást, akik a pálya szélén töltötték a vasárnapot…

Címkék: Rally Verseny
Kiemelt bejegyzések

Veszprém Rallye a nyári hőségben!

2017.07.14. 11:48

Az első Murvás verseny!

2017.05.26. 13:37

Május 11-én családi nap az Ivanics Csoportnál!

2013.05.02. 15:28

Ivanics Nyílt Nap

2011.04.28. 10:12
Címkefelhő
Legfrissebb hírek

Győri verseny a Marcus Security jóvoltából

2026.09.24. 10:56

Szeptember elején került megrendezésre a várva várt és egyben az egyik marketingpartnerünk törzsvárosában Győrben a számunkra soron következő ORC bajnoki forduló.

Izgatottan vártuk a versenyt, mert sok munkát fektettünk az autóba, hogy a pécsi hibákat, gyerekbetegségeket kijavítsuk az autón! Mondhatom sikerült:-)

Péntek éjjel a városban megrendezett látványos lámpafényes gyorssal kezdtünk! Élveztük minden pillanatát. Az időeredmény nem a legélesebb volt de a látvány az sikerült! A nézőknek pedig ez jár:-)

Szombaton 3 gyorsasági szakaszon mértük össze erőinket. Kimondható, hogy az erdei szakaszok mindegyikét meg tudtuk nyerni! Ez nagyon imponáló volt! A Rába ringi szakasz a tapadási viszonyok változása és a pálya nem ismerete miatt nem sikerült a legjobban de nem csüggedtünk!

Öszsességében egy fantasztikus hétvégét zártunk, ami az eredmény tükrében nem volt teljesen csillogó egy bowden szakadás miatt, de nem csüggedtünk!

Érzésre fantasztikus volt:-)

Partnereink:

IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.

Belső felvétel:

https://www.youtube.com/watch?v=CTqb3PLfRRI&t=10s

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Pécsen előszőr az új autóval

2026.09.24. 10:37

Az idei év első éles bevetése Pécsen került sorra az ORC sorozat 3 futamán!

A 2025. szeptemberi óriási vétlen balesetünket követően az új autó építés volt a fő cél. Ahhoz, hogy mindent megefelően a legtökéletesseb tudjunk teljesíteni, a PSZA csapatát kértük fel az autó összeépítésére. Erről több bejegyzést is találhattok a bodoganmotorsort facebook oldalán videókkal képekkel.

Vissza Mecsekbe,

Nagy elvárással érkeztünk, hisz a versenyt megelőzően részt vettünk egy hivatalos teszten, ami fantasztikusan sikerült.

A verseny: Első délután már az első szakan meggyűlt a problémánk a technikával, hisz a kocsi hátulja összeült és csak a szervízben sikerült visszanyernie eredeti formályát. A Hétvége hátralévő részében már csak a fék rakoncátlankodott, de sajnos a megoldást nem találtuk!

Összességében egy nagyon hangulaos és élménydús versenyt zártunk, ami részeredmények tükrében jó visszazárkózást jelentett újra az élmezőnybe! a Powerstage szakaszot sikerült megnyernünk a kategóriánkban és a 2 kerék meghajtású autók között!

Poz. Versenyzők/Autó Gépo.Telj.idő Kül.

1. Rongits Attila - Hannus Laszló #27 Mitsubishi Lancer Evo IX. RS 14 04:35.9

2. Helgert Tamás - Szekeres Szabolcs#30 BMW E46 M3 14 04:52.9 +17.0

3. Bodogán Ferenc - Dudás István Márton #36 Lada VFTS 13 04:52.9 +17.0

#Puszipacsi

Partnereink:

IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.

Győri Baleset!

2025.11.13. 09:26

Mint már tudjátok a Kisgyónbánya-i gyors stop állomásában egy baleset vétlen áldozatai lettünk. Köszönjük a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet, most engedtek ki minket a kórházból, rendben vagyunk! A sérült sportbíróknak gyors gyógyulást kívánunk! A bajnokság számunkra itt véget ért.

Ivanics sport rss Ivanics sport email Ivanics sport Facebook Ivanics sport Buzz

Oszd meg ezt a lapot barátaiddal! (/sport_blog/az_auto_kepes_a_jo_eredmenyekre/)