
Rövid szünetet követően már is elérkezett a Kassa rally, ahol ismét egy jó versenyre volt kilátás a bajnokság értékes pontjaiért. A csapat sokat dolgozott az autó felkészítésén, hogy minden a helyére kerüljön és megfelelően tudjunk nekivágni a futamnak a hétvégén. Szombaton kora reggel megcsináltuk a szokásos adminisztratív teendőket és a gépátvételen is minden rendben volt, úgyhogy már következhetett is a pályajárás. Két pályát kellett feldolgozni, az egyik 24 km hosszú volt helyenkén szűk és elég változatos részekkel. A másik pedig egy 13 km-es erdei kanyargós szakasz.

. Vasárnap reggel aztán neki is vágtunk a több mint 74 km gyorsaságinak ami során összesen 263 km össztávot kellett teljesítenünk. 9 óra után kezdtünk szép napos időben elsőként a hosszú gyorsaságival. Az időbeíróba érkezve nagy sor várt már minket, így elég sokat csúszott a rajt. Ez idő alatt megbeszéltük, hogy csak 4 gyorsasági van, úgyhogy nem szabad hibázni és nagyon nyomni kell a gázt hogy legyen esélyünk a győzelemre. Sajnos a gyorson valamiért helyenként nem ment rendesen az autó, a fék befogott és valószínűleg ez okozta a problémát. Ettől függetlenül azért az időnk nem lett rossz, a kategóriánkban és az abszolútban is a második helyre volt elég. A második gyorson keresztbeállt egy autó és olaj került a pályára, így ez etap lett. A szervízben aztán a fiúk átnézték az autót és következhetett a második kör. Szemerkélt az eső, de továbbra is úgy tűnt, hogy azért nem lesz komolyabb csapadék. A harmadik gyorson aztán jól bekezdtünk, hogy gyorsulni tudjunk és ledolgozzuk a hátrányunkat, de sajnos defektet kaptunk viszonylag a pálya elején. Kicseréltük és mentünk tovább ahogy tudtunk, de aztán a pálya felét követően a pótkerék is cserben hagyott. Újabb kerék hiányában úgy döntöttünk, hogy kiállunk, mert így már nem volt sok értelme tovább menni. Azt éreztük, hogy jó volt a tempónk és a ritmus is megvolt, de sajnos ez most sem fog kiderülni, hogy mire is lett volna elég.
Ezúton is gratulálunk a többieknek! Köszönjük a jó motort Orbán Norbinak, továbbá a segítséget a szervizcsapatnak (Köszi fiúk, Laci, Zoli, Csabi, Balázs,) és a támogatóinknak:
Ventil Épületgépészeti Kft. ventil-team.hu; Business Solutions Hungary Kft; IT-PNG System Kft.; Agrihő Energia Kft.; Ivanics Kft. Corpus Bútor; Balogh Autóház; Szitár-Net Kft.
Szeptember elején került megrendezésre a várva várt és egyben az egyik marketingpartnerünk törzsvárosában Győrben a számunkra soron következő ORC bajnoki forduló.
Izgatottan vártuk a versenyt, mert sok munkát fektettünk az autóba, hogy a pécsi hibákat, gyerekbetegségeket kijavítsuk az autón! Mondhatom sikerült:-)
Péntek éjjel a városban megrendezett látványos lámpafényes gyorssal kezdtünk! Élveztük minden pillanatát. Az időeredmény nem a legélesebb volt de a látvány az sikerült! A nézőknek pedig ez jár:-)
Szombaton 3 gyorsasági szakaszon mértük össze erőinket. Kimondható, hogy az erdei szakaszok mindegyikét meg tudtuk nyerni! Ez nagyon imponáló volt! A Rába ringi szakasz a tapadási viszonyok változása és a pálya nem ismerete miatt nem sikerült a legjobban de nem csüggedtünk!
Öszsességében egy fantasztikus hétvégét zártunk, ami az eredmény tükrében nem volt teljesen csillogó egy bowden szakadás miatt, de nem csüggedtünk!
Érzésre fantasztikus volt:-)
Partnereink:
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.
Belső felvétel:
https://www.youtube.com/watch?v=CTqb3PLfRRI&t=10s
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny
Az idei év első éles bevetése Pécsen került sorra az ORC sorozat 3 futamán!
A 2025. szeptemberi óriási vétlen balesetünket követően az új autó építés volt a fő cél. Ahhoz, hogy mindent megefelően a legtökéletesseb tudjunk teljesíteni, a PSZA csapatát kértük fel az autó összeépítésére. Erről több bejegyzést is találhattok a bodoganmotorsort facebook oldalán videókkal képekkel.
Vissza Mecsekbe,
Nagy elvárással érkeztünk, hisz a versenyt megelőzően részt vettünk egy hivatalos teszten, ami fantasztikusan sikerült.
A verseny: Első délután már az első szakan meggyűlt a problémánk a technikával, hisz a kocsi hátulja összeült és csak a szervízben sikerült visszanyernie eredeti formályát. A Hétvége hátralévő részében már csak a fék rakoncátlankodott, de sajnos a megoldást nem találtuk!
Összességében egy nagyon hangulaos és élménydús versenyt zártunk, ami részeredmények tükrében jó visszazárkózást jelentett újra az élmezőnybe! a Powerstage szakaszot sikerült megnyernünk a kategóriánkban és a 2 kerék meghajtású autók között!
Poz. Versenyzők/Autó Gépo.Telj.idő Kül.
1. Rongits Attila - Hannus Laszló #27 Mitsubishi Lancer Evo IX. RS 14 04:35.9
2. Helgert Tamás - Szekeres Szabolcs#30 BMW E46 M3 14 04:52.9 +17.0
3. Bodogán Ferenc - Dudás István Márton #36 Lada VFTS 13 04:52.9 +17.0
#Puszipacsi
Partnereink:
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.
Mint már tudjátok a Kisgyónbánya-i gyors stop állomásában egy baleset vétlen áldozatai lettünk. Köszönjük a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet, most engedtek ki minket a kórházból, rendben vagyunk! A sérült sportbíróknak gyors gyógyulást kívánunk! A bajnokság számunkra itt véget ért.