Kazincbarcika Rally

Molnár Tamás | 2022.09.12. 08:39

Mielőtt belecsapnánk a 2022-es versenyeitekbe, amit együtt vittetek véghez mesélnétek az eddigi versenyzésetekről?

Jobbágy Péter: A benzingőzzel már régebben megfertőződtem, de igazán 2010-ben kezdtem a versenyzést. Amatőr versenyeken indultam Miskolc közelében, majd az RTE és BAZ Rally Sprint Bajnokságban. Később a Rally2-ben sikerült versenyeznem. Kategóriabajnokként remekeltem többször, majd sikerül megnyerni a BAZ RallySprintet és Rally2 abszolút második helyezést elérni. Mindig Ladával versenyeztem.

Búzás Róbert: Ha jól emlékszem 2011-ben kezdtem el navigálni a BAZ Rally Sprint bajnokságba Orosz Ferenc oldalán, ahol Jobbágy Péter által használt elkoptatott slikkekkel próbálkoztunk kisebb nagyobb sikerekkel. 2012-ben egy nagykállói rally sprinten ültünk össze először Péterrel, verseny előtti csütörtökön döntöttük el, hogy elindulunk, ahol sikerült kategória 1. helyet megszereznünk. Navigáltam egy egy versenyen, rally sprinten Ruszó Krisztiánnak, Tamás Gyulának, és Bernáth Balázsnak, eddigi alkalmak során csak Ladákban navigáltam. 2012 szilveszter rallyján összeültem Ruszó Krisztiánnal egy futam erejéig. 9 év kihagyás után egy horgászat közbeni beszélgetés után döntöttük el Péterrel, hogy elindulunk a 2021-es szilveszter rallyn Bodogán Ferenc jóvoltából és segítségével, ahol az amatőr kategória Lada kupa és H2 1 helyezését sikerült megszereznünk. Ebből az eredményből felbuzdulva elkezdtünk dolgozni a 2022-es év előkészítésén. Támogatóink, barátaink jóvoltából sikerült összeraknunk a 2022-es rally bajnoksághoz elegendő hátteret és Péter régi kocsiját előhúztuk a garázsból hosszú pihenő után.

Ha már kiveséztük a múltat, a jelenlegi versenyautóról kaphatnánk pár nem szupertitkos infót?

Jobbágy Péter: azzal az autóval versenyzem, amivel 6 éve abba hagytam, tehát régebbi technika, nem változtattam rajta.

Prológgal vette kezdetét a barcika rally, ahol kategória ötödik időt autóztatok. Szeretitek a salakpályás körversenyt?

Jobbágy Péter: Nagyon szeretek salakon, murvás talajon versenyezni, de itt nem az idő a lényeg, inkább keresztbe autózom

Búzás Róbert: Eddig még sosem volt részem a salakon való körözésben, mindig csak külső szemlélő voltam, de nagyon jó volt ennyi néző előtt autózni. Úgy érzem Péter hamar ráérzett a salakra és elég látványosan terelte az autót.

A Kazincbarcika Rali a P12 kategóriában tizenkilencen álltatok rajthoz. Autóztatok negyedik időt is a Teresztenyei elág. – Imola gyorson. Ennyire bejött ez a szakasz nektek?

Jobbágy Péter: Több év kihagyás után még vissza kell rázódni az idővel való versenyzéshez és az autón is van még mit fejleszteni, de azon a gyorson sikerült elég jól letalálni, tetszett a szakasz.

Búzás Róbert: Igen, a 3-as gyors az nagyon tetszett, pedig változatos, sokszor csúszós aszfalttal találkoztunk. Az első körre a Pirelli RK7-es gumijaival jöttünk ki, és ezzel teljesítettük az első 3 gyorsot, úgy látszik megfelelő volt rá. A következő körre keményebb gumikra váltottunk, érzésre jobb volt a tapadás, de az 5-ös gyors végén volt egy megforgásunk, az autó jobb eleje hozzá is ért a szalagkorláthoz. Így a 6-os gyorsot már kuplungproblémákkal kellett teljesítenünk. A kuplungunk folyamatosan csúszott, ami már az előző etapon jelentkezett, próbáltunk rajta javítani, de nem sikerült 100%-osan. Szerencsére ezen gyors után következett a szerviz, ahol sikerült 20 perc alatt kuplungot cserélnünk, köszönet a szervizeseinknek, Herczeg Lackónak, Tamás Gergőnek, Kovács Marcinak és Vizelli Karcsi szerelőinek, mert nélkülük nem sikerült volna.

Hét gyors adatott meg a kilencből számotokra sajnos. Mi is történt, hogy a célceremónia nélkületek zajlott le?

Jobbágy Péter: Sajnos elektromos probléma miatt nem tudtuk tovább teljesíteni a versenyt

Búzás Róbert: A hetes gyorsot még teljesítettük, de a 8-as gyors közepénél a körforgalom előtt megállt az autónk, ott próbáltuk orvosolni a problémát, üzembe helyeztük a tartalék gyújtótrafót, sikerült az autót újraindítani de a körforgalom utáni következő kanyarban az autónk ismét megállt. Így kényszerültünk kiállni, leadni a menetlevelünket. A pálya széléről néztük végig a versenyt, és ahogy lement a mezőny az autó újraindult és külső segítség nélkül jöttünk le a pályáról, mint utólag kiderült az ac pumpánk hibásodott meg.

Összességében mikét értékelitek a versenyt?

Jobbágy Péter: Összességében nagyon élveztük a versenyt, az időjárás kicsit meleg volt, de igyekeztünk minél közelebb kerülni a helyi ladások idejéhez. Míg versenyben voltunk, egy kuplungot cserélt a szerviz, de amíg mentünk addig rendben volt minden.

Búzás Róbert: Összességében a verseny tökéletes volt, néhol részben rövidek voltak az etapidők, sietni kellett ne késsünk ki. néhol meg túl hosszúnak bizonyult, de összességében ez volt a kisebb probléma. A nagyobb az volt, hogy nem értünk végig.

Címkék: Hírek Verseny Rendezvény Rally
Kiemelt bejegyzések

Veszprém Rallye a nyári hőségben!

2017.07.14. 11:48

Az első Murvás verseny!

2017.05.26. 13:37

Május 11-én családi nap az Ivanics Csoportnál!

2013.05.02. 15:28

Ivanics Nyílt Nap

2011.04.28. 10:12
Címkefelhő
Legfrissebb hírek

Győri verseny a Marcus Security jóvoltából

2026.09.24. 10:56

Szeptember elején került megrendezésre a várva várt és egyben az egyik marketingpartnerünk törzsvárosában Győrben a számunkra soron következő ORC bajnoki forduló.

Izgatottan vártuk a versenyt, mert sok munkát fektettünk az autóba, hogy a pécsi hibákat, gyerekbetegségeket kijavítsuk az autón! Mondhatom sikerült:-)

Péntek éjjel a városban megrendezett látványos lámpafényes gyorssal kezdtünk! Élveztük minden pillanatát. Az időeredmény nem a legélesebb volt de a látvány az sikerült! A nézőknek pedig ez jár:-)

Szombaton 3 gyorsasági szakaszon mértük össze erőinket. Kimondható, hogy az erdei szakaszok mindegyikét meg tudtuk nyerni! Ez nagyon imponáló volt! A Rába ringi szakasz a tapadási viszonyok változása és a pálya nem ismerete miatt nem sikerült a legjobban de nem csüggedtünk!

Öszsességében egy fantasztikus hétvégét zártunk, ami az eredmény tükrében nem volt teljesen csillogó egy bowden szakadás miatt, de nem csüggedtünk!

Érzésre fantasztikus volt:-)

Partnereink:

IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.

Belső felvétel:

https://www.youtube.com/watch?v=CTqb3PLfRRI&t=10s

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Pécsen előszőr az új autóval

2026.09.24. 10:37

Az idei év első éles bevetése Pécsen került sorra az ORC sorozat 3 futamán!

A 2025. szeptemberi óriási vétlen balesetünket követően az új autó építés volt a fő cél. Ahhoz, hogy mindent megefelően a legtökéletesseb tudjunk teljesíteni, a PSZA csapatát kértük fel az autó összeépítésére. Erről több bejegyzést is találhattok a bodoganmotorsort facebook oldalán videókkal képekkel.

Vissza Mecsekbe,

Nagy elvárással érkeztünk, hisz a versenyt megelőzően részt vettünk egy hivatalos teszten, ami fantasztikusan sikerült.

A verseny: Első délután már az első szakan meggyűlt a problémánk a technikával, hisz a kocsi hátulja összeült és csak a szervízben sikerült visszanyernie eredeti formályát. A Hétvége hátralévő részében már csak a fék rakoncátlankodott, de sajnos a megoldást nem találtuk!

Összességében egy nagyon hangulaos és élménydús versenyt zártunk, ami részeredmények tükrében jó visszazárkózást jelentett újra az élmezőnybe! a Powerstage szakaszot sikerült megnyernünk a kategóriánkban és a 2 kerék meghajtású autók között!

Poz. Versenyzők/Autó Gépo.Telj.idő Kül.

1. Rongits Attila - Hannus Laszló #27 Mitsubishi Lancer Evo IX. RS 14 04:35.9

2. Helgert Tamás - Szekeres Szabolcs#30 BMW E46 M3 14 04:52.9 +17.0

3. Bodogán Ferenc - Dudás István Márton #36 Lada VFTS 13 04:52.9 +17.0

#Puszipacsi

Partnereink:

IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.

Győri Baleset!

2025.11.13. 09:26

Mint már tudjátok a Kisgyónbánya-i gyors stop állomásában egy baleset vétlen áldozatai lettünk. Köszönjük a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet, most engedtek ki minket a kórházból, rendben vagyunk! A sérült sportbíróknak gyors gyógyulást kívánunk! A bajnokság számunkra itt véget ért.

Ivanics sport rss Ivanics sport email Ivanics sport Facebook Ivanics sport Buzz

Oszd meg ezt a lapot barátaiddal! (/kultura_es_kozelet_blog/kazincbarcika_rally_/)