
A 2024. évi második futamát az évekkel ez előtt látogatott Diósgyőr kedvelt pályáin rendezték meg! Jó érzéssel tértünk vissza a híres bükki pályákra.
A felkészülés az ERC murva futamot követően kezdődött le és mondhatni nem volt egyszerű. A veszprémi pályák mély nyomot hagytak az autón, aminek egy részét még most Diósgyőrben is cipeltük magunkkal. Az Ominózus kuplungot a Wistler Racing keze munkájának köszönhetően, most már mondhatni, hogy biztonságosra cseréltük! Köszi Bandi!
A pályák nem voltak ismeretlenek, hisz évekkel ez előtt már sikerült abszolválnunk minden irányból😊 A személyes kedven a mályinkai gyorsasági volt mindkét vonalvezetésében! Ezek tükrében a feldolgozásuk nem okozott gondot és mondhatni teljesen tökéletesen sikerült!
Ezen a versenyen debütált az új lassító kialakítás, ami részemről szimpatikus és biztonságosnak bizonyult.
A szombati napot egy erős mályinkai kezdést követően tempósan abszolváltunk, amit csak a lobogós sátai gyors nehezített meg az esőáztatta többi gyors miatt használt puha gumiabroncs. Mondhatni a lobogós pályára nem volt túl alkalmas ez e keverék, ezért a második körre már közepes gumikat vittünk magunkkal 2 db -ot, amit fel is raktunk az első tengelyre. A szombati napot a nagy abszolút 11. helyen fejeztünk be, ami nagyon bíztató volt a vasárnapi napra tekintve.
A verseny második napja verőfényes napsütésben kezdtük, ezért felkerültek a kemény keverékek az autóra. A sátai hosszú gyors volt a vízválasztó és egyben a legtempósabb pálya. A kategóri társak megfogyatkozása miatt már az első kör végére be tudtuk biztosítani a vezető helyünket, ezért a nap második felére a kormányszervő és kormánymű problémák hatására a biztonságos befejezésre koncentráltunk!
Ezt sikeresen teljesítettük és végül az ORC abszolút 5. helyén és a kategóri és 2WD kupa első helyén értünk célba!
Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Whistler racing
online eredmény:
https://www.hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=211&ert=c2wd&go=
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny
Szeptember elején került megrendezésre a várva várt és egyben az egyik marketingpartnerünk törzsvárosában Győrben a számunkra soron következő ORC bajnoki forduló.
Izgatottan vártuk a versenyt, mert sok munkát fektettünk az autóba, hogy a pécsi hibákat, gyerekbetegségeket kijavítsuk az autón! Mondhatom sikerült:-)
Péntek éjjel a városban megrendezett látványos lámpafényes gyorssal kezdtünk! Élveztük minden pillanatát. Az időeredmény nem a legélesebb volt de a látvány az sikerült! A nézőknek pedig ez jár:-)
Szombaton 3 gyorsasági szakaszon mértük össze erőinket. Kimondható, hogy az erdei szakaszok mindegyikét meg tudtuk nyerni! Ez nagyon imponáló volt! A Rába ringi szakasz a tapadási viszonyok változása és a pálya nem ismerete miatt nem sikerült a legjobban de nem csüggedtünk!
Öszsességében egy fantasztikus hétvégét zártunk, ami az eredmény tükrében nem volt teljesen csillogó egy bowden szakadás miatt, de nem csüggedtünk!
Érzésre fantasztikus volt:-)
Partnereink:
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.
Belső felvétel:
https://www.youtube.com/watch?v=CTqb3PLfRRI&t=10s
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny
Az idei év első éles bevetése Pécsen került sorra az ORC sorozat 3 futamán!
A 2025. szeptemberi óriási vétlen balesetünket követően az új autó építés volt a fő cél. Ahhoz, hogy mindent megefelően a legtökéletesseb tudjunk teljesíteni, a PSZA csapatát kértük fel az autó összeépítésére. Erről több bejegyzést is találhattok a bodoganmotorsort facebook oldalán videókkal képekkel.
Vissza Mecsekbe,
Nagy elvárással érkeztünk, hisz a versenyt megelőzően részt vettünk egy hivatalos teszten, ami fantasztikusan sikerült.
A verseny: Első délután már az első szakan meggyűlt a problémánk a technikával, hisz a kocsi hátulja összeült és csak a szervízben sikerült visszanyernie eredeti formályát. A Hétvége hátralévő részében már csak a fék rakoncátlankodott, de sajnos a megoldást nem találtuk!
Összességében egy nagyon hangulaos és élménydús versenyt zártunk, ami részeredmények tükrében jó visszazárkózást jelentett újra az élmezőnybe! a Powerstage szakaszot sikerült megnyernünk a kategóriánkban és a 2 kerék meghajtású autók között!
Poz. Versenyzők/Autó Gépo.Telj.idő Kül.
1. Rongits Attila - Hannus Laszló #27 Mitsubishi Lancer Evo IX. RS 14 04:35.9
2. Helgert Tamás - Szekeres Szabolcs#30 BMW E46 M3 14 04:52.9 +17.0
3. Bodogán Ferenc - Dudás István Márton #36 Lada VFTS 13 04:52.9 +17.0
#Puszipacsi
Partnereink:
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.
Mint már tudjátok a Kisgyónbánya-i gyors stop állomásában egy baleset vétlen áldozatai lettünk. Köszönjük a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet, most engedtek ki minket a kórházból, rendben vagyunk! A sérült sportbíróknak gyors gyógyulást kívánunk! A bajnokság számunkra itt véget ért.