
Két év kihagyás után sikerült újra rajthoz állnunk az ORC rally bajnokság soron következő futamán, amit Mór központtal rendeztek meg a 2021-es nyár utolsó hétvégéjén.
Nem túl nagy elvárásokkal indultunk neki a hétvégének. Kis kihagyásunk alatt sokat változtak a verseny adminisztrációs ügyintézésének menetei, amiben csapattársunk Eszti nyújtott rengeteg segítséget, amit ezúton is köszönünk neki.
A helyszínen lévő teendők már nem voltak mások, így ezek már rutinszerűen mentek. A pénteki nap a pályabejárással telt. Számunkra a gyorsasági szakaszok nagy részben ismeretlenek voltak. Jól mentek a szakaszok feldolgozásai, így a nap végén nyugodtan pihentünk le a szálláson, készülve a szombati versenyre.

Stabil menetelés!
A nyár utolsó versenye került megrendezésre augusztus utolsó hétvégéjén Mór városában! A legendás Székesfehérvári gyorsaságik adtak helyszínt a száguldásra!
Csapatunk számára fontos és nehéz munka előzte meg a verseny, hisz a veszprémi hempergést követően nullára kellet szedni a kocsit! A Kasztni javítást Peti barátom orvosólta ezúton is köszönöm alázatos munkáját! A Festést követően az utolsó héten sikerült összerakni az autót és a RAGACS.com profi csapatának köszönhetően a dekor is újjászületett! Így az autó a régi fényében pompázott az új aszfaltos kihíváson!
A hétvégi versenyre való felkészülést pénteken reggel az itiner átvételével és az adminisztrációs feladatokkal megkezdtük! A pályák feldolgozása a teljes napunkat felölelte. Köszönöm Eszter alázatos munkáját mert az összes gyorsaságit sikerült felkörmölnie
A Versenyt a szombati napon 3 gyorsasági nyitotta, ami 1 szakasz 3szori teljesítését jelentette. Az első gyorsaságit egy kis túlcsúszás fűszerezett, de ezt leszámítva minden rendben volt!
2 gyorsot követően a szervizben felkerültek a nagy lámpák és egy sötét éjszakai gyorsot teljesítettünk, ami az előttünk problémával küszködő r5-os autó pora nehezített számunkra! Sokszor nullával egyenértékű látási viszonyok nehezítettek! A napot a kategóri 2. helyén zártuk!
A vasárnapi napon 8 gyorsasági szakasz várt a mezőnyre, melynek a legnehezebb kérdése a gumi választás volt. Mi a biztonsági megoldást választva tartva az erdőben lévő felhordások és a fehér aszfalttól a közepes keménységű abroncsok mellett döntöttünk! Mivel már a nap közepére látható volt, hogy a kategóriában sokkal erősebb autók dominálnak, így az előnyünk beosztására és a stabil teljesítményre figyeltünk! A Nap végére a kategória 3. és a 2wd 4. helyén zártunk ezzel értékes pontokat gyűjtve. A bajnokság utolsó állomását a Nyíregyházi központú Zemplén Rally-t a a 2 . helyen állva várjuk 9 pont lemaradásban. Mi mindent megteszünk, hogy a bajnokság végén a legmagasabb fokára állhassunk a dobogónak!
Örömmel láttuk a céldobogón, hogy szurkolók hada fogadott minket!
Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!
IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Agrihő Energia Kft, Business Solutions Hungary Kft., Doboz és Acélszerkezet Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft.
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny

Hempergés a veszprémi lőtéren!!
A 2021. évi Országos rally bajnokság 4. futamát a Veszprémi múrvás pályákon rendezték!. Az új kategóriában szerzett előző versenyünk győzelme hatalmas önbizalmat adott a hétvégi megmérettetésre.
Az autó felkészítése murvára igazi fejtörést okozott, mert a futómű teljes felújítást igényelte.
Felkerültek az acél alja védők és műanyag koptatók és természetesen a hasmagasság megemelése mellett az új gumik beszerzése is szerepet játszott!
A pályabejárásokat sikeresen teljesítettük! A legendás lőtéri gyorsasági óriási ugratói és hosszú egyneseiről híres szakasz tetszett a legjobban az első napra tervezett szakszokból! A vasárnapi pályák közül pedig a hegyesdi megmérettetést vártuk a legjobban.
Pörgés a homokban: A szombati megmérettetés első körében sajnos a dupla defektet és a jobb első futómű sérülését összeszedve érkeztünk a szervízbe! Ott kiderült, hogy csodával határos módon sikerült behozni a kocsit, hisz a jobb első irányitókar serült!
Az újra beállított futóművel érkeztünk újra a lőtérre már tetemes hátránnyal de még vesrenyben. Az első nagyobb visszafordítót megközelítve az autó nagyon keresztbe csúszott és sajnos egy bucka megfogta az első kereket és átdobta az autót a tetején! Egy gyors kerékcserét követően folytattuk a versenyt! A szakasz közepén egy újabb defekt pecsételte meg az aznapi teljesítményünket!
A Szerviz szuper: A fiúk kitettek magukért, mert a törött autót sikerült olyan állapotba hozniuk, hogy folytatni tudtuk a versenyt!
Vasárnapra nem maradt más cél, csak az autó célba juttatása volt! Természetesen újabb defektek és kisebb technikai gondok nehezítették a dolgunkat de végül is sikeresen célba értünk!
Kategória 2 helyén sikerült beérnünk, mellyel értékes bajnoki pontokat mentettünk!
Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget (Köszi Papp Laci,Papp Csabi,Peti, Ottó, Csabi, Fercsávó,Balázs,) és a partnereink támogatását!
IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Agrihő Energia Kft, Business Solutions Hungary Kft., Doboz és Acélszerkezet Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft.
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny

Pató László kollégánk nem aprózta el, az utóbbi időben többször is nyomott egy kövér gázt. Ezúton is gratulálunk neki!

Az Országos rally bajnokság soron következő negyedik futamának a legendás mecseki pályák adtak otthont. Bizakodóan érkeztünk mert a P13-as új kategóriába neveztünk ismét a zsigulival ahol bebizonyítottuk, hogy van esélyünk beleszólni a dobogós helyekért tartó küzdelembe.
A pályabejáráson sikerült jól feldolgozni a gyorsokat, úgyhogy izgatottan vártuk a versenyt.

Vezető helyről!
A 2021. évi Országos rally bajnokság harmadik futamát a legendás salgói pályák adtak otthont. Bizakodóan érkeztünk, hisz az új kategóriában már az Ózdi versenyen is bebizonyítottuk, hogy van esélyünk beleszólni az első helyért tartó küzdelembe.
A versenyre való felkészülést lázas szerelés és minden apró teendő elvégzése fűszerezte. A váltóban elhelyezett kinyomó csapágy okozott fejtörést, de a váló többszöri levételét követően sikerült orvosolni a problémát!
A pályabejárásokat sikeresen teljesítettük! A verseny napját megelőzően az egyik pálya hiányos aszfalt állapota miatt törölték a szakaszt és egy zsúfoltabb mentrend került kialakításra!
A péntek esti első gyorsasági szakaszt a kategória második helyén teljesítettük, ami nem rossz de ……..
Este átbeszéltük, hogy hosszú a verseny és kivárásra tempósan saját szájízünk szerint autózunk!
Ennek hatására a reggeli első szakaszt sikeresen megnyertünk és átvettük a vezetést a kategóriában
Ezt követte a fekete leves. Sajnos a 3. gyorsasági szakaszra menet valami furcsa hang jött az autó jobb elejéből Pár kanyart követően megálltunk és sajnálattal tapasztaltuk, hogy a jobb első lengéscsillapító ház megreped és elfolyt az olajunk. A felfüggesztés sérülése olyan mértékű volt, hogy nem tudtuk folytatni a versenyt és feladás mellett döntöttünk!
Ezúton köszönjük az autót és az odaadó hozzáállást a Papp testvérektől!
A következő megmérettetésen már Ők is autóba ülnek, mi pedig, ha minden jól alakul akkor újra a vfts-el teljesítjük a versenyt. Várunk minden kedves kilátogatót!
Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget (Köszi Papp Laci,Papp Csabi,Peti, Ottó, Csabi, Fercsávó,Balázs,) és a partnereink támogatását!
IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Agrihő Energia Kft, Business Solutions Hungary Kft., Doboz és Acélszerkezet Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft.
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny

Új kihívások!
A 2021. évi Országos rally bajnokság második futamát rendezték meg Ózd-Eger Rally néven. A 3napos rendezvény központja Ózd településén fogadott minket a szervízzel a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark környezetében.Szilvásvárad adott számunka átmeneti otthont ahol egy nagyon kellemes elszállásolásban volt részünk.
Mint már tudjátok a Kisgyónbánya-i gyors stop állomásában egy baleset vétlen áldozatai lettünk. Köszönjük a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet, most engedtek ki minket a kórházból, rendben vagyunk! A sérült sportbíróknak gyors gyógyulást kívánunk! A bajnokság számunkra itt véget ért.
Újabb győzelem Pécsen
Június utolsó hétvégéjén került megrendezésre az ide ORB Rally1 osztályú szezon harmadik bajnoki versenye a Mecsek Rally! A rendezvényt nagyon izgatottan vártuk, hisz személyes kedvenc versenyünk ez.
A versenyt már csütörtökön megkezdtük a pályák feldolgozásával. Nagy örömemre rengeteg erdei szakasz került kijelölésre, melynek feldolgozási mindig nagy gondosságot és odafigyelést igényel. Szerintem sikeresen teljesítettük és elégedetten zártuk a pályák feldolgozását.
Az Orc abszolút dobogós hely egyikét tűztük ki célul. A szombati pályákat tekintve minden esélyünk megvolt, hisz a számomra nagyon kedves szűk és erdei gyorsaságik voltak. Az első kört az ORc abszolút 2.. illetve a kategória 1. helyén zártuk
A vasárnapi napon újult erővel támadtunk melynek célja a pozíciónk megörzése volt! Kellemes meglepetésre Hinger Dávid kategória társunk tudta tartani velünk egy két gyors ereéig a lépést így a kategóri és 2WD kupa is izgalmas volt. Sajnos a többi kategória társa percekkel elmaradt így Őket a második nap már nem kellett figyelni! Örömteli érzés volt továbbá, hogy a 2 kerék meghajtású Peugeot kupa egyik autója sem tudott elénk érni😊
APécsi lendületet szeretnénk tovább vinni a következő futamra, melyhez mi a győri megrendezésre kerülő versenyre tettük a voksunkat.
Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!
Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millersoils; IT-PNG Kft; Business Solutions Hungary kft.
online erdmény: rallylive.hu; Hause results.hu
https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=229&ert=ORCA&go=
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny
Májusban került megrendezésre a várva várt Euróai Bajnoki futam, melynek betétfutamaként az ORC is helyt kapott
Csapatunk felkészülése még alaposabb volt mint bármikor, hisz a P13 kategória bajnoki címvédőjeként idén az ORC abszolút értékelés tűztük ki célul😊.
Csütörtök reggel érkeztünk meg a veszprémi központba és az adminisztratív átvétel teljesítését követően elkezdtük a pályák feldolgozását. Valamilyen formában már mindegyik pályán mentünk így a feldolgozást is megkönnyítette az előző évek belső kamerás felvételeink feldolgozása. Ez hozta meg a várva várt gyümölcsöt!
A teljes verseny zökkenőmentesen ment és sikerült az oRC értékelés absz 1. helyén végezni! Mondhatjuk, hogy mindent vittünk😊
Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!
IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt. Business Solutions Hungary Kft.
online erdmény:
https://www.hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=217&ert=ORCA&go=P13
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny