Stabil menetelés!

Molnár Tamás | 2021.09.08. 11:06

Stabil menetelés!

A nyár utolsó versenye került megrendezésre augusztus utolsó hétvégéjén Mór városában! A legendás Székesfehérvári gyorsaságik adtak helyszínt a száguldásra!

Csapatunk számára fontos és nehéz munka előzte meg a verseny, hisz a veszprémi hempergést követően nullára kellet szedni a kocsit! A Kasztni javítást Peti barátom orvosólta ezúton is köszönöm alázatos munkáját! A Festést követően az utolsó héten sikerült összerakni az autót és a RAGACS.com profi csapatának köszönhetően a dekor is újjászületett! Így az autó a régi fényében pompázott az új aszfaltos kihíváson!

A hétvégi versenyre való felkészülést pénteken reggel az itiner átvételével és az adminisztrációs feladatokkal megkezdtük! A pályák feldolgozása a teljes napunkat felölelte. Köszönöm Eszter alázatos munkáját mert az összes gyorsaságit sikerült felkörmölnie 

A Versenyt a szombati napon 3 gyorsasági nyitotta, ami 1 szakasz 3szori teljesítését jelentette. Az első gyorsaságit egy kis túlcsúszás fűszerezett, de ezt leszámítva minden rendben volt!

2 gyorsot követően a szervizben felkerültek a nagy lámpák és egy sötét éjszakai gyorsot teljesítettünk, ami az előttünk problémával küszködő r5-os autó pora nehezített számunkra! Sokszor nullával egyenértékű látási viszonyok nehezítettek! A napot a kategóri 2. helyén zártuk!

A vasárnapi napon 8 gyorsasági szakasz várt a mezőnyre, melynek a legnehezebb kérdése a gumi választás volt. Mi a biztonsági megoldást választva tartva az erdőben lévő felhordások és a fehér aszfalttól a közepes keménységű abroncsok mellett döntöttünk! Mivel már a nap közepére látható volt, hogy a kategóriában sokkal erősebb autók dominálnak, így az előnyünk beosztására és a stabil teljesítményre figyeltünk! A Nap végére a kategória 3. és a 2wd 4. helyén zártunk ezzel értékes pontokat gyűjtve. A bajnokság utolsó állomását a Nyíregyházi központú Zemplén Rally-t a a 2 . helyen állva várjuk 9 pont lemaradásban. Mi mindent megteszünk, hogy a bajnokság végén a legmagasabb fokára állhassunk a dobogónak!

Örömmel láttuk a céldobogón, hogy szurkolók hada fogadott minket!

Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!

IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Agrihő Energia Kft, Business Solutions Hungary Kft., Doboz és Acélszerkezet Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft.

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Címkék: Technika C30 Verseny Rally
Kiemelt bejegyzések

Veszprém Rallye a nyári hőségben!

2017.07.14. 11:48

Az első Murvás verseny!

2017.05.26. 13:37

Május 11-én családi nap az Ivanics Csoportnál!

2013.05.02. 15:28

Ivanics Nyílt Nap

2011.04.28. 10:12
Címkefelhő
Legfrissebb hírek

Pécsi dobogó!

2022.08.08. 09:28

Dobogó Pécsen 

Június utolsó hétvégéjén került megrendezésre az ide ORB Rally1 osztályú szezon negyedik bajnoki versenye a Mecsek Rally! A rendezvényt nagyon izgatottan vártuk, hisz navigátorunk Sántha Zoltán hazai versenye volt ez. Az által és a családja által nyújtott vendéglátás fantasztikus volt, köszönjük szépen!

A versenyt már szerdán megkezdtük a pályák feldolgozásával. Nagy örömemre rengeteg erdei szakasz került kijelölésre, melynek feldolgozási mindig nagy gondosságot és odafigyelést igényel. Szerintem sikeresen teljesítettük és elégedetten zártuk a pályák feldolgozását.

A Dunakanyari célba érkezést most egy kicsit felülmúlva a dobogós hely egyikét tűztük ki célul. A pénteki pályákat tekintve minden esélyünk megvolt, hisz a számomra nagyon kedves szűk és második körre sötét gyorsaságik voltak. Az első kört a kategória 2. illetve az abszolút 4. helyén zártuk. A szervízben felkerültek a lámpák és támadtunk újra. A 3. gyorsaságin egy bal 3 kanyar kijáratán megcsúszott a kocsi hátulja és az árok beszippantotta. Sajnos önerőből nem jött ki ezért a nézők segítségére szorultunk. 1,5 perces várakozást követően a nézők sikeresen kiraktak az útra és tudtuk folytatni. Az esti parc fermébe kategória 4. és abszolút 9 helyen foglaltuk el.

A szombati napon újult erővel támadtunk melyet a 2 gyorsaságiig élveztünk, mert a célban már furcsa libegésre lettünk figyelmesek. Sajnos a hátsó híd felfüggesztés eltört és csak etap tempóban tudtuk teljesíteni az utolsó szakaszt. A fiúk a szervízben orvosolták a problémát és az utolsó 3 gyorsra tökéletes autóval tudtunk támadni! A délutáni 3 gyorsaságiból 2 őt meg is nyertünk mely a plusz pontokat hozott a konyhára. Az eredményeinkért megérdemelt kupákat a Pécs főterén vehettük át impozáns környezetben sok látogató alőtt

APécsi lendületet szeretnénk tovább vinni a következő futamra, melyhez mi a csehországi Zlin városában megrendezésre kerülő Barum Rallyra tettünk.

Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!

IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Agrihő Energia Kft, Young B.T.S Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millersoils

online erdmény: rallylive.hu;

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Megtört a jég:-)

2022.06.17. 08:58

Május utolsó hétvégéjén került megrendezésre az ide ORB Rally1 osztályú szezon harmadik bajnoki versenye a váci Dunkanyar Rally! A 3 napos verseny rengeteg szépséget és rejtett akadályt tartogatott. Az útvonal a már túrából jól ismert 2 gyorsaságit is tartalmazott! a másik kettő peddig az újdonság erejével hatottak! A sejcei pálya kivételével mindegyik tempós jó minőségű szakasz volt. Itt tényleg az nyer aki el meri vállalni és tempósan letolja

Pénteki napon a pályák feldolgozása kapta a fő szerepet. Úgy gondolom, hogy részletes minden apró részeltre kitérő itinert sikerült írnunk! Sántha Zoli barátom, mondhatom, hogy kitett magáért mert nagyon felkészülten és rengeteg hasznos információval érkezett a versenyre ezzel támogatta hobbinkat

Legfőbb célként a sikeres célba érkezést tűztük ki, hisz az idei évben 2 motort is veszítve már nem lehetett más célkitűzés. A versenyt megelőző hetekben volt is sürgés forgás, hiszen Kormos Ádi nem vállalta a közös munkát velünk, így új motor építő után kellett néznünk! Szerencsénkre Gondi Péter elvállalta felkérést és belevetette magát a munkába. A cél egy stabil müködés elérése egy gyári motorból. A motor lelke a főtengely gépműhely által ellenőrzésre került és a Péter összefűzte és a rendelkezésünkre bocsájtotta beépítésre. Ezt követően a motor programozása kapta a fő szerepet, amit Peti zökkenőmentesen abszolvált! Ezúton is köszönöm a segítségét.

A szombat délután kezdődő verseny 4 gyorsasági szakasz egymás utáni teljesítését takarta.

Az első gyorsasági feléig gondmentesen autóztunk, majd ránk íjesztett a technika! 6-ik sebességi fokozatban közel 8000es fordulatszámnál olyan rezonancia keletkezett, hogy azt hittük, hogy felrobban valami. Innentől kezdve lassítás és 5 végsebességen autózás.

Az esti szervízben sajnos nem találtuk meg a hiba igazi okát, de sikeresen egy napot teljesítve boldogan térünk haza pihenni, hogy a vasárnapi versenynapra kipihenten érkezzünk!

A második nap tovább kísért minket a végfordulati remegés, de több eseteben fog összeszorítva tereltük az autót egyre közelebb a célhoz! 3 kör teljesítése egy ilyen zavaró hibával nem volt egyszerű de szerencsésen megoldottuk A vasárnapi tempónk már egész jól volt a végsebességet leszámolva. Minden gyorsasági szakszon tudtunk gyorsulni magunkhoz képest ami mindenképpen bíztató! A végeredmény szerencsésen alakult számunkra, hisz a kategória 2 2WD 3. heylén felyeztük be, amit a kategóri powerstage győzelme koronázott meg! Ezzel végre mi is pontokat szerezünk a bajnokságban és végre mi a nevünk mellett is értékelhető verseny van az eredményjelzőn!

Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!

IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Agrihő Energia Kft, Young B.T.S Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millersoils

online erdmény: rallylive.hu; https://hauserresults.hu/live/live.php?error=public&ev=179&ert=ORCA&go=P13&s=-10

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Eger Rally2

2022.05.18. 19:28

A bajnokság következő versenyét nagyon vártuk, hiszen számunkra közel, Egerben került megrendezésre. Szombaton egy szuperspeciállal kezdtünk, majd a következő nap mèg hat gyors állt előttünk.

Az első gyors délután rajtolt, elég rövid szakasz volt, de sok ember állt a pálya szélén, ez mindig motivál minket, az autónk pedig jól működött, így sikerült jól kezdenünk.

Vasárnap jól ébredtünk, nagyon tetszett az első gyors, igyekeztünk gyorsabbak lenni, mert szorosak voltak az eredmények a kategóriánkban. A következő gyorson kicsit el melegedett a gumink, de nem éreztünk benne hibát és elég látványosan is autóztunk.

A negyedik gyors kicsit izgalmasra sikerült, hozzá értünk egy lassítóhoz, ezért bezsebeltünk egy 10 másodperces büntetést. Továbbá az egyik kanyarban hibáztunk és két felnink is megsérült, így etapon kereket cseréltünk.

A többi gyors hibamentes volt, nagyon élveztük a gyorsokat. A verseny végéhez közeledve elkezdett cseperegni az eső, de ez nem jelentett problémát.

Továbbra is a joker motorral teljesítettük a versenyt, örülünk, hogy sikerült újra célba érni. Lada kupában megszereztük a harmadik helyet, kategóriában pedig az ötödik helyen végeztünk.

Reméljük a következő versenyen már az új motorral tudunk indulni és szeretnénk gyorsulni magunkhoz képest is.

Köszönjük a segítséget Bodogán Feri barátunknak, Orbán Norbinak, a családunknak, a szurkolóknak és támogatóinknak:

Ivanics csoport (Ivanics Kft.).

Orbán Motor

Mzs-épszolg Kft.

Borsod Háztető Kft.

Germán-Trans Kft.

Luterán Gépész Kft.

Micorex TH Kft.

Orto-ex gyógyászati segédeszközök Kft.

Charlie Hűtő Kft.

Charlie Transport Kft.

Deluxe gumi és autószervíz

T-Rex mobil gumiszervíz

Flamesco-Bau Kft

Flotta Gumiszervíz Kft.

Kajuha Autófényező és Kereskedelmi Kft.

Ivanics sport rss Ivanics sport email Ivanics sport Facebook Ivanics sport Buzz

Oszd meg ezt a lapot barátaiddal! (http://life.ivanics.hu/sport_blog/stabil_meneteles_/)