Nehéz időjárási körülmények a Zemplénben

Molnár Tamás | 2019.11.12. 21:44

Az előző év után idén is késő ősszel rendezték meg a II. Nyíregyházi Rallyet mely egyben ERC (európai bajnoki futam) az I. Rally Hungary is volt. Örömünkre szolgált, hogy ugyan azokon a pályákon és ugyanazt a versenytávot kellett teljesítenünk, mint az ERC-ben induló versenyzőknek. Így hozzájuk is tudtuk a gyorsaságunkat mérni, hogy hova is lenne elég abban a mezőnyben :) Szerintünk helytálltunk :) De erről majd később...

A felkészülés alatt tudtuk, hogy egy nagyon hosszú, valamint az idei év legnehezebb versenyén fogunk részt venni. Több mint 212 versenykilométer illetve több mint 1000 kilométer össztáv, több 20 kilométer feletti gyorsasági. Igyekeztünk ehhez mérten is felkészülni és a versenyautót felkészíteni. Több apróbb dolgot is orvosolni kellett, de a srácok ügyesen és időben elkészültek vele. Nagy elánnal érkeztünk, hiszen az ORC 2WD kupa éves megnyerésére még maradt egy kis esélyünk, ehhez az kellett, hogy a maximálisan megszerezhető összes pontot elhozzuk Nyíregyházáról. A szerdai és a csütörtöki napon került sor a pályajárásra, melyet időben és pontosan fel tudtunk dolgozni. Sajnos folyamatosan esett az eső és körről körre lehetett látni, ahogyan a pálya egyre rosszabb állapotba kerül. Tudtuk, hogy nagyon felhordásos, sáros és csúszós utakra számíthatunk. Pénteken az adminisztratív dolgokkal kellett foglalatoskodni, este pedig készülhettünk a rajtdobogóra a nyíregyházi főtéren illetve az első gyorsaságira melyet a Rabócsiringen rendeztek meg. Lámpafényes szinkronpályán kellett kettő kört kellett teljesítenünk Máriapócson. Hatalmas élmény volt ekkora közönség előtt "hazai pályán"! A rajt előtt azt beszéltük, hogy emlékszünk a korábban itt megrendezett szinkronpályás prológra, első gyorsaságira, és, hogy 15 évvel ezelőtt csak néztük, most itt vagyunk és minket néznek. :) Életünk egyik legmeghatározóbb élményét élhettük át, fantasztikus volt.

Másnap hat gyorsasági várt ránk kettő körben. Az első gyorsaságin már kb az 5-6. kanyarban egy nagyon picit túlcsúsztunk és láttuk, hogy nagyon óvatosan kell mennünk, hiszen nagyon sáros és csúszósak lesznek a pályák. Ehhez mérten kellő pontossággal teljesítettük és sikerült első időt futnunk. A további gyorsokat is ehhez mérten, a körülményeket felmérve teljesítettük. Az első körben hátráltatott minket, hogy a generátor feszítőjéből elhagytuk a csavart valamint az önindítónk egyik vezetéke sajnos elszakadt. A generátor problémát sikerült orvosolni, kicseréltük az ékszíjat és az elhagyott csavart is pótoltuk és úgy indultunk neki a mádi gyorsnak. Sajnos a végén azt vettük észre, hogy a víz 130 fokon van, így az utolsó 1-1,5 kilométert csak lassan teljesítettük, hogy ne okozzunk kárt a motorban. Valószínűleg a csavar kitekeredett a generátor feszítőből és hozzáért az ékszíjhoz, mely el is szakította. Szerencsére a beíró után megjavítottuk és indultunk a szervizbe. Ennek ellenére is mindhárom gyorsaságin sikerült a legjobb időt futnunk. A következő kört már sötétben kellett teljesítenünk. Az újhutai gyorsot ismételten sikerült megnyerni. Emellett doppingolt minket, hogy a "katlan" után rengeteg néző volt és görögtűzzel fogadtak minket. Ahogyan erre visszaemlékszünk, még mindig ráz minket a hideg. Hihetetlen, hogy a rossz körülmények ellenére is mennyien szurkoltak a pálya szélén. A szombati utolsó előtti gyors rajtjában, Füzéren, sajnos lefulladt a kocsi és mivel újra tönkrement az önindítónk ki kellett szállnunk és be kellett tolnunk. Sajnos itt már rögtön kb 1 perc hátrányba kerültünk a többiekhez képest. Szerencsére ezt sikerült pár kanyar múlva kihevernünk és ritmusosan, tempósan elkezdeni versenyezni. Sajnos a murvás szakasz után lévő jobb 23-ban kaptunk egy defektet és a fennmaradt 16 kilométert defekttel majd felnin teljesítettük. Itt sajnos közel 5 perc hátrányt összeszedtünk és vezető pozícióból visszacsúsztunk az ORC 2WD kupa 3. helyére. A 1,5 perc előnyünkből hirtelen 3,5 perc hátrány lett. Ez sajnos megpecsételte a sorsunkat, hiszen a nap végére, hiába a napi utolsó, mádi gyorsot is megnyertük, csak a második helyen végeztünk szombaton és egy pontot vesztettünk a max pontszámból.

Így vasárnap sajnos már "tét nélkül" kellett versenyeznünk. Ennek ellenére koncentráltunk, hogy megnyerjük a második napot, a powerstaget és ezekkel együtt a versenyt is. Az első két gyorsaságit esőben kellett megfutnunk, eléggé csúszós és nehéz gyorsok voltak, ennek ellenére sikerült mindkettőt megnyerni és ledolgozni a hátrányunkat és visszavenni a vezetést mindkettő kategóriában (P12 és ORC 2WD). Volt pár kalandunk is, de szerencsére nem történt komolyabb probléma. Sajnos ezen a napon csak 3 gyorsaságit tudtunk teljesíteni, hiszen mindkét disznókői gyorsaságit illetve a 2. Telkibánya-Újhuta szakaszt törölték a nagy sár és a pálya állapota miatt. A második körre már csak az Újhuta-Fony szakaszt kellett teljesítenünk sötétben, néhol ködben (emiatt folyamatosan kellett kapcsolni le és fel a szúrókat) és esőben mely a szakaszok törlése miatt powerstage lett. Ezt a szakaszt is sikerült "behúzni", így egy pont híján a maximális ponttal végeztünk. Sajnos ez a pontszám nem lett elegendő az ORC 2WD bajnokság megnyeréséhez. Mindkettő kategóriában (ORC P12 és 2WD). 1 ponttal maradtunk el a bajnoki győzelemtől. Egy kicsit el vagyunk kenődve, de semmi gond, majd jövőre ;) A verseny végére megszereztük az ORC abszolút 4. helyét, a P12 és 2WD 1. helyét valamint az összes versenyzőt tekintve (55) az abszolút 30. helyet amivel sok ERC-ben induló versenyzőt is megelőztünk.

Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Hatalmas élmény volt ezt megélni, hogy ilyen sokat szurkoltok, csápoltok a pálya szélén valamint, hogy milyen sokan voltatok a szervizparkban és biztattatok minket! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget (Köszi Laci, Peti, Ottó, Csabi, Ferike), Édesanyánknak a sok-sok segítséget valamint nem utolsó sorban a partnereinknek!

IT’S LOGISTICS, Ventil-Gépész Kft., IT-PNG System Kft., Agrihő Energia Kft., Smart Energy Kft., N-System Távközlési Kft., Oxigen smd, IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft.

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

www.ventil-team.hu/

https://www.facebook.com/ventil.epuletgepeszet/

Kép forrása: RallyFeeling.hu, Zsíros Gyöngyi, Sillye Zsolt

Címkék: Rally Verseny
Kiemelt bejegyzések

Veszprém Rallye a nyári hőségben!

2017.07.14. 11:48

Az első Murvás verseny!

2017.05.26. 13:37

Május 11-én családi nap az Ivanics Csoportnál!

2013.05.02. 15:28

Ivanics Nyílt Nap

2011.04.28. 10:12
Címkefelhő
Legfrissebb hírek

Bajnoki cím az EB futamzárón!

2023.12.04. 10:32

2023. október 6.-i hétvégén került megrendezésre az idei évi bajnokság utolsó állomása a Rally Hungary, mely nagy örömre kicsit mondhatni hazai pálya, hisz szülőföldem közelében Nyíregyházai központtal került megrendezésre. A magas színvonalú verseny egyben Európai futam is volt, melynek köszönhetően a nemzetközi mezőny színe-java is részt vett!

A4 napos rendezvény szakaszai a Zemplén szűk erdei útjain kerültek megrendezésre. A színesítés érdekében a rendezőség a teljes mezőnyt egy superspeciál erejéig a Rabócsi ring pályára repítette péntek éjjel, ahol lámpafényes körgyors keretében egy rövid ízelítőt kaptak a kedves kilátogatók a mezőnyből!

Az igazi izgalmakat magába foglaló verseny az szombat reggel vette kezdetét. Az első szakasz az Újhuta-Nyíri volt, mely sikeresen a kategória 2. helyén sikerült teljesíteni! A második szakasz a Füzér-Abaújvári elág volt, mely minden szempontból a legnehezebb szakasza a volt a hétvégének! itt nem volt szabad a közel 4 kilométer hosszú múrvás szakaszon defektet kapni! Ez sikerült és a jó időeredmény révén a kategória élén találtuk magunkat! Az első körben még Aranyosivölgy gyorsasági szakasz kapott szerepet! Itt is sikerült az ORC abszolút elejében autózni és tovább növeltük a kategóriánkban az előnyünket! És ezután jött a részemről a legjobban várt gyorsasági, a nyíregyházi belvárosi gyors. Itta nézőknek való autózás kapott főszerepet

A szombati második kör hozott némi izgalmat, mert az újhutai gyorson az autó elkezdett dadogni és a fordulat nem akar 6e fölé kúszni! Etapon minden lekövettünk de nem találtok meg a hibát, így a következő gyorsaságin is hátrátatott minket! A Aranyosi völgy előtti gyorson kaptam egy barátomtól Papp Arnie-tól egy telefont! Sikerült igen!!!!! Így egy jóízű autózással ismételten sikerült abszolút 2. időt jönni

Másnapra a fő cél a pontos és beosztó autózás volt! A bajnoki cím megszerzéséhez csak célba kellett vinni az autót! Hosszú nehéz nap volt, de mindent elkövettünk és sikerült!

A Bajnoki címet a Nyíregyháza főterén felépített céldobogón ünnepeltük!

A 2023.-as bajnokságban elért eredémyünk:

P13 kategóri 1. hely

ORC/2WD kupa 1. hely

ORC abszolút értékelés 4. hely

Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!

IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt.

online erdmény:

https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=205&ert=ORCA&go=P13&s=-10

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Győri győzelem!

2023.09.29. 12:32

Szeptember 2. hétvégéjén fogadott minket az év várva vár új helyszínen megrendezésre kerülő Győr Rally-ja. A verseny fő érdekessége, hogy 20 évvel ez előtt rendeztek itt versenyt melyet a belvárosi néző csalogató gyorsasági tett még színesebbé!

Csapatunk felkészülése sikeres volt, hisz az autó teljes átvizsgálást legfőbb szerelőn Lackó végezte, lelkiismeretes munkájával! Köszönöm szépen neki!

A hétvége nehézségét az új pályák 3-szori bejárása és feldolgozása mellett a nagy meleg adta.

Természetesen a verseny kezdetét ezúttal is a rajtdobogón történő áthajtás indította! A 2 napos versenyt 5 különböző pálya színesítette megfűszerezve egy belvárosi prológ jellegű körforgalmakkal színesitett gyorsasági! Az első nap 1. gyorsaságijától kezdve a nap végéig sikerült a leggyorsabbnak lennünk! Ennek köszönhetően 25 mp es előnnyel fordultunk rá a vasárnapra! Vasárnap egy 20 kilóméteres Rába-ringi gyorsasági okozta a fejtörést! A gumikopás az autó melegedés és a beállítás volt csak kérdés.-) Megoldottuk és sikeres abszolváltuk mind az 5 gyorsaságit vasárnap és a végére 1 perces előnnyel sikerült megnyernünk a kategóriát és a 2wd kupát! Nagy örömre szolgált, hogy az abszolút értékelés 4. helyén sikerült behoznunk a kocsit és a nagy összetett ( ORB ) értékelés 18. helyén végeztünk!

Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!

IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt.

online erdmény:

https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=202&ert=ORB_&go=P13

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Fekete hétvége Veszprémben!

2023.08.09. 08:39

Augusztus elején került megrendezésre az év második laza talajú versenye a 29. Veszprém rally.

Legfőbb célnak a biztonságos célba érkezést és a mecseki fiaskó kiküszöbölését vettük tervbe. A versenyt az év egyik legrövidebb versenyére tervezték, hisz a teljes távot egy nap alatt kellet volna teljesíteni a mezőnynek.

Az autó felkészítése a mecseki sérülések miatt közel 4 hétig tartott, de örömmel mondhatom, hogy fantasztikusan sikerült és a verseny hetére végül minden összeállt!

A vasárnapi első gyorsasági rajtot követően egy sajnálatos baleset szemtanúi lettünk, mely a leges legrosszabb kimenetellel végződött! Elvesztettünk egy fantasztikus embert és sporttársat, akinek a laza talajú murva versenyeken a nyomába sem érhettünk!

Ezt követően a Versenyt a rendezők megszakították!

Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!

IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft.

online erdmény: rallylive.hu;

https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=200&ert=ORB_&go=P13

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Ivanics sport rss Ivanics sport email Ivanics sport Facebook Ivanics sport Buzz

Oszd meg ezt a lapot barátaiddal! (/sport_blog/nehez_idojarasi_korulmenyek_a_zemplenben/)