Május utolsó hétvégéjén került megrendezésre az ide ORB Rally1 osztályú szezon harmadik bajnoki versenye a váci Dunkanyar Rally! A 3 napos verseny rengeteg szépséget és rejtett akadályt tartogatott. Az útvonal a már túrából jól ismert 2 gyorsaságit is tartalmazott! a másik kettő peddig az újdonság erejével hatottak! A sejcei pálya kivételével mindegyik tempós jó minőségű szakasz volt. Itt tényleg az nyer aki el meri vállalni és tempósan letolja
Pénteki napon a pályák feldolgozása kapta a fő szerepet. Úgy gondolom, hogy részletes minden apró részeltre kitérő itinert sikerült írnunk! Sántha Zoli barátom, mondhatom, hogy kitett magáért mert nagyon felkészülten és rengeteg hasznos információval érkezett a versenyre ezzel támogatta hobbinkat
Legfőbb célként a sikeres célba érkezést tűztük ki, hisz az idei évben 2 motort is veszítve már nem lehetett más célkitűzés. A versenyt megelőző hetekben volt is sürgés forgás, hiszen Kormos Ádi nem vállalta a közös munkát velünk, így új motor építő után kellett néznünk! Szerencsénkre Gondi Péter elvállalta felkérést és belevetette magát a munkába. A cél egy stabil müködés elérése egy gyári motorból. A motor lelke a főtengely gépműhely által ellenőrzésre került és a Péter összefűzte és a rendelkezésünkre bocsájtotta beépítésre. Ezt követően a motor programozása kapta a fő szerepet, amit Peti zökkenőmentesen abszolvált! Ezúton is köszönöm a segítségét.
A szombat délután kezdődő verseny 4 gyorsasági szakasz egymás utáni teljesítését takarta.
Az első gyorsasági feléig gondmentesen autóztunk, majd ránk íjesztett a technika! 6-ik sebességi fokozatban közel 8000es fordulatszámnál olyan rezonancia keletkezett, hogy azt hittük, hogy felrobban valami. Innentől kezdve lassítás és 5 végsebességen autózás.
Az esti szervízben sajnos nem találtuk meg a hiba igazi okát, de sikeresen egy napot teljesítve boldogan térünk haza pihenni, hogy a vasárnapi versenynapra kipihenten érkezzünk!
A második nap tovább kísért minket a végfordulati remegés, de több eseteben fog összeszorítva tereltük az autót egyre közelebb a célhoz! 3 kör teljesítése egy ilyen zavaró hibával nem volt egyszerű de szerencsésen megoldottuk A vasárnapi tempónk már egész jól volt a végsebességet leszámolva. Minden gyorsasági szakszon tudtunk gyorsulni magunkhoz képest ami mindenképpen bíztató! A végeredmény szerencsésen alakult számunkra, hisz a kategória 2 2WD 3. heylén felyeztük be, amit a kategóri powerstage győzelme koronázott meg! Ezzel végre mi is pontokat szerezünk a bajnokságban és végre mi a nevünk mellett is értékelhető verseny van az eredményjelzőn!
Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!
IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Agrihő Energia Kft, Young B.T.S Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millersoils
online erdmény: rallylive.hu; https://hauserresults.hu/live/live.php?error=public&ev=179&ert=ORCA&go=P13&s=-10
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny
Augusztus elején került megrendezésre az év második laza talajú versenye a 29. Veszprém rally.
Legfőbb célnak a biztonságos célba érkezést és a mecseki fiaskó kiküszöbölését vettük tervbe. A versenyt az év egyik legrövidebb versenyére tervezték, hisz a teljes távot egy nap alatt kellet volna teljesíteni a mezőnynek.
Az autó felkészítése a mecseki sérülések miatt közel 4 hétig tartott, de örömmel mondhatom, hogy fantasztikusan sikerült és a verseny hetére végül minden összeállt!
A vasárnapi első gyorsasági rajtot követően egy sajnálatos baleset szemtanúi lettünk, mely a leges legrosszabb kimenetellel végződött! Elvesztettünk egy fantasztikus embert és sporttársat, akinek a laza talajú murva versenyeken a nyomába sem érhettünk!
Ezt követően a Versenyt a rendezők megszakították!
Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!
IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft.
online erdmény: rallylive.hu;
https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=200&ert=ORB_&go=P13
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny
Júniusban került megrendezésre az ide ORB Rally1 osztályú szezon 3. futama ezennel már aszfalton az 56 Mecsek Rally.
A versenyre nagy elszántsággal érkeztünk, hisz az új futómű már Salgóban bizonyított, így a további finomítás és egyéb előnyök kihasználása volt a cél.
A versenyt már csütörtök reggel megkezdtük a pályák feldolgozásával. Minden pálya ismert volt számunkra, hisz az előző évek során már mentünk rajtuk. Bizakodóak voltunk ,hogy ismért egy sikeres versenyt tudunk teljesíteni.
A verseny jellegzetessége a szűk erdei szakaszok a városi kétsávos szakaszokkal való egyvelege adta. Mind esetben a jó ritmus eltalálása volt a fő szempont mert akkor kiegyensúlyozottan konstansan gyorsan lehet menni. A pénteki 6 gyorsaságiból sajnos az időjárás és egy a 3. gyorsaságin megtörtént baleset miatt csak 2 gyorsaságit teljesítettünk! A Nap végén 27 másodperccel vezettük a kategóriát, aminek köszönhetően elégedetten vártuk a szombati napot!
Szombaton ismételten nagy erőbedobással kezdve ott folytattuk ahol abbahagytuk, de sajnso csak egy gyorsaságig, mivel Alsómocsolád most kifogott rajtunk! Egy bukkanból Bal3 erősebbre sikerült és az autó hátulja lecsúszott az útról és megakadt és egyből visszafordított a z erdőbe! Nagy szerencsénkre a nézők segítségével sikerült kijönni az erdőből! Az autó elég szellősre változott mert elmaradt ez első és hátsó szélvédő az erdőjárásnak köszönhetően! A gyorsaságit teljesítve az etapont egy a Historic bajnokságban versenyző ladás párostól kaptunk egy első és hátsó szélvédőt Ez úton is köszönjük Levente! A szervizbe érve a srácok megjavították a kocsit ezúton is köszönöm nekik és a felzárkózást tűztűk ki célul, mert az első helyről a 4-re csúsztunk vissza. A második körben is sikerült gyorsaságit nyerni és az utolsó gyors után a kategória 2. helyére értünk oda! APoweren a 2 helyet hoztuk, ami ismételten extra 2 pontot adott! megszereznünk a power pontokból.
Összességében egy fantasztikus hétvégét teljesítettük változó időjárási körülmények között!
Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!
IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft.
online erdmény: rallylive.hu;
https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=197&ert=ALL&go=P13
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny
Május utolsó hétvégéjén került megrendezésre az ide ORB Rally1 osztályú szezon 2. futama ezennel már aszfalton a híre nevezete Salgó Rally .
A versenyre nagy elánnal érkeztünk, hiszt az új futóművet most próbálhattuk ki előszőr aszfaltos körülmények között. így sok kérdés volt még bennünk, mint például az autó hasmagassága, futómű keménységes stb……
A 2 napos verseny egyik jellegzetessége szorospataki gyors volt, mely mind a két versenynapon színesítette a felhozatalt. a másik három pálya a nevezetes Zagyvaróna-Cered; kazári és mátraalmási gyorsasági volt. Ez utóbbi sajnos valami külső behatás eredményeképpen csak 4 kilóméteren volt megrendezve. Bemelegítésnek jó volt
A pályák feldolgozása jól zökkenőmentesen ment, annak ellenére, hogy összesen 1 napunk volt rá!
Legfőbb célként a sikeres és jóízű versenyzést tűztük ki célul! A napközbeni kezdés kényelmessé tette az indulást, és a rövid mátraalmási gyorsot követően a szorospataki látványos murvás erdei szakaszt követően a kazárit is abszolválva a kategória 2 helyén találtuk magunkat!
Ez a második kört követően sem változott! Legnagyobb izgalmat a kazári esős gyorsasági jelentette slick gumikon teljesítve
Szombaton ismételten nagy erőbedobással kezdve ott folytattuk ahol abbahagytuk, folyamatosan a kategória 2. idejét tudtuk autózni! A powerstageen a nagy sietségben sajnos elvittünk egy lassítót, ami 10másodperc büntetéssel járt és ezért a harmadik helyet sikerült megszereznünk a power pontokból.
Összességében egy fantasztikus hétvégét teljesítettük változó időjárási körülmények között!
Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!
IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft.
online erdmény: rallylive.hu;
https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=195&ert=ORB_&go=P13
További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!
www.facebook.com/BodoganMotorSport/
www.life.ivanics.hu/sport_blog
Címkék: Rally Verseny