Fehérvár Rallye az Ivanics háza táján!

Molnár Tamás | 2017.06.16. 12:21

A szombathelyi balszerencsés hétvége után szétszedtük az autót és elvittük a váltót javításra, majd felkészítettük a kocsit ismét a soron következő aszfaltos fehérvári versenyre. Ezúton is köszönjük az egész csapatnak a munkáját és mindenkinek a közreműködését és segítségét!

Szombaton feldolgoztuk a pályákat, melyeknek az útvonalát áttervezte a rendező az előző évekhez képest. Egy gyorsasági maradt a megszokott módon és irányban, de a másik kettő szakasz izgalmasnak ígérkezett. Aztán kora délután megcsináltuk az adminisztratív teendőket és a gépátvételt, majd beálltunk a szervizparkba, este pedig átgurultunk az éjszakai parc fermébe.

Aztán másnap délután izgatottan vágtunk neki a versenynek! Az első gyors előtt megbeszéltük, hogy most az a legfontosabb, hogy élvezzük és megyünk a saját tempónkban! Persze azért próbáltunk gyorsan és pontosan is autózni, hogy a végén akár egy jó kis eredmény is kialakulhasson. 6 gyorsasági szakasz és közel 80 km versenytempó várt ránk, úgyhogy végig koncentrálni kellett ebben a nagy melegben nem lehetett hibázni.Első Ladás és abszolút 3. időt futottunk az első szakaszon, ami kezdésnek egész jónak tűnt. Majd a második szakaszt is megnyertük a kategóriánkban és a lada kupában is és csak másodpercekre voltunk a versenytársaktól. A harmadik gyorson hibáztunk sajnos, így egy picit visszacsúsztunk, abszolút 4. helyen fordultunk, de a kategóriát ill a lada kupát továbbra is vezettük.

A második kör első gyorsaságija nagyon jó volt, talán ezt élveztük a legjobban az egész nap folyamán. Megint a leggyorsabb ladás időt értük el és az abszolútban pedig a negyedik leggyorsabb párosként értünk le. Az ötödik szakaszon nem tudtunk sokat gyorsulni, de ezt is nagyon élveztük és az időeredmény sem volt rossz. Jöhetett az utolsó gyors amin sikerült javítanunk, de így is becsúszott egy-két hiba és ezért nem tudtunk előrébb jönni. Az abszolút 5. és a lada kupa ill. a kategória 1. helyen értünk így célba, aminek nagyon örültünk a végén!

Gratulálunk a többieknek és köszönjük a jó motort Orbán Norbinak, továbbá a segítséget a szervizcsapatnak (Köszi Adri, Laci, Csabi, Fercsávó, Peti) és a támogatóinknak:

IT’S LOGISTICS, Ventil-Gépész Kft., IT-PNG System Kft., Agrihő Energia Kft.,

IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft.

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

http://life.ivanics.hu/sport_blog

GY4 Belső kamerás felvételünk:

www.youtube.com/watch?v=vip5yKLcUNI

Címkék: Verseny Rally
Kiemelt bejegyzések

Veszprém Rallye a nyári hőségben!

2017.07.14. 11:48

Az első Murvás verseny!

2017.05.26. 13:37

Május 11-én családi nap az Ivanics Csoportnál!

2013.05.02. 15:28

Ivanics Nyílt Nap

2011.04.28. 10:12
Címkefelhő
Legfrissebb hírek

Bajnoki cím az EB futamzárón!

2023.12.04. 10:32

2023. október 6.-i hétvégén került megrendezésre az idei évi bajnokság utolsó állomása a Rally Hungary, mely nagy örömre kicsit mondhatni hazai pálya, hisz szülőföldem közelében Nyíregyházai központtal került megrendezésre. A magas színvonalú verseny egyben Európai futam is volt, melynek köszönhetően a nemzetközi mezőny színe-java is részt vett!

A4 napos rendezvény szakaszai a Zemplén szűk erdei útjain kerültek megrendezésre. A színesítés érdekében a rendezőség a teljes mezőnyt egy superspeciál erejéig a Rabócsi ring pályára repítette péntek éjjel, ahol lámpafényes körgyors keretében egy rövid ízelítőt kaptak a kedves kilátogatók a mezőnyből!

Az igazi izgalmakat magába foglaló verseny az szombat reggel vette kezdetét. Az első szakasz az Újhuta-Nyíri volt, mely sikeresen a kategória 2. helyén sikerült teljesíteni! A második szakasz a Füzér-Abaújvári elág volt, mely minden szempontból a legnehezebb szakasza a volt a hétvégének! itt nem volt szabad a közel 4 kilométer hosszú múrvás szakaszon defektet kapni! Ez sikerült és a jó időeredmény révén a kategória élén találtuk magunkat! Az első körben még Aranyosivölgy gyorsasági szakasz kapott szerepet! Itt is sikerült az ORC abszolút elejében autózni és tovább növeltük a kategóriánkban az előnyünket! És ezután jött a részemről a legjobban várt gyorsasági, a nyíregyházi belvárosi gyors. Itta nézőknek való autózás kapott főszerepet

A szombati második kör hozott némi izgalmat, mert az újhutai gyorson az autó elkezdett dadogni és a fordulat nem akar 6e fölé kúszni! Etapon minden lekövettünk de nem találtok meg a hibát, így a következő gyorsaságin is hátrátatott minket! A Aranyosi völgy előtti gyorson kaptam egy barátomtól Papp Arnie-tól egy telefont! Sikerült igen!!!!! Így egy jóízű autózással ismételten sikerült abszolút 2. időt jönni

Másnapra a fő cél a pontos és beosztó autózás volt! A bajnoki cím megszerzéséhez csak célba kellett vinni az autót! Hosszú nehéz nap volt, de mindent elkövettünk és sikerült!

A Bajnoki címet a Nyíregyháza főterén felépített céldobogón ünnepeltük!

A 2023.-as bajnokságban elért eredémyünk:

P13 kategóri 1. hely

ORC/2WD kupa 1. hely

ORC abszolút értékelés 4. hely

Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!

IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt.

online erdmény:

https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=205&ert=ORCA&go=P13&s=-10

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Győri győzelem!

2023.09.29. 12:32

Szeptember 2. hétvégéjén fogadott minket az év várva vár új helyszínen megrendezésre kerülő Győr Rally-ja. A verseny fő érdekessége, hogy 20 évvel ez előtt rendeztek itt versenyt melyet a belvárosi néző csalogató gyorsasági tett még színesebbé!

Csapatunk felkészülése sikeres volt, hisz az autó teljes átvizsgálást legfőbb szerelőn Lackó végezte, lelkiismeretes munkájával! Köszönöm szépen neki!

A hétvége nehézségét az új pályák 3-szori bejárása és feldolgozása mellett a nagy meleg adta.

Természetesen a verseny kezdetét ezúttal is a rajtdobogón történő áthajtás indította! A 2 napos versenyt 5 különböző pálya színesítette megfűszerezve egy belvárosi prológ jellegű körforgalmakkal színesitett gyorsasági! Az első nap 1. gyorsaságijától kezdve a nap végéig sikerült a leggyorsabbnak lennünk! Ennek köszönhetően 25 mp es előnnyel fordultunk rá a vasárnapra! Vasárnap egy 20 kilóméteres Rába-ringi gyorsasági okozta a fejtörést! A gumikopás az autó melegedés és a beállítás volt csak kérdés.-) Megoldottuk és sikeres abszolváltuk mind az 5 gyorsaságit vasárnap és a végére 1 perces előnnyel sikerült megnyernünk a kategóriát és a 2wd kupát! Nagy örömre szolgált, hogy az abszolút értékelés 4. helyén sikerült behoznunk a kocsit és a nagy összetett ( ORB ) értékelés 18. helyén végeztünk!

Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!

IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt.

online erdmény:

https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=202&ert=ORB_&go=P13

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Fekete hétvége Veszprémben!

2023.08.09. 08:39

Augusztus elején került megrendezésre az év második laza talajú versenye a 29. Veszprém rally.

Legfőbb célnak a biztonságos célba érkezést és a mecseki fiaskó kiküszöbölését vettük tervbe. A versenyt az év egyik legrövidebb versenyére tervezték, hisz a teljes távot egy nap alatt kellet volna teljesíteni a mezőnynek.

Az autó felkészítése a mecseki sérülések miatt közel 4 hétig tartott, de örömmel mondhatom, hogy fantasztikusan sikerült és a verseny hetére végül minden összeállt!

A vasárnapi első gyorsasági rajtot követően egy sajnálatos baleset szemtanúi lettünk, mely a leges legrosszabb kimenetellel végződött! Elvesztettünk egy fantasztikus embert és sporttársat, akinek a laza talajú murva versenyeken a nyomába sem érhettünk!

Ezt követően a Versenyt a rendezők megszakították!

Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!

IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft.

online erdmény: rallylive.hu;

https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=200&ert=ORB_&go=P13

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Ivanics sport rss Ivanics sport email Ivanics sport Facebook Ivanics sport Buzz

Oszd meg ezt a lapot barátaiddal! (/sport_blog/fehervar_rallye_az_ivanics_haza_tajan_/)