Az első kategória győzelem az ORC-ben Veszprémben!

Molnár Tamás | 2018.07.12. 13:30

Július első hétvégéjén rendezték az év másik murvás versenyét a Veszprém környéki pályákon. A fiúk elvégezték a szükséges módosításokat és felkészítették az autót a várható kemény körülményekre, majd csütörtökön a futóművet is sikerült beállítani a veszprémi talajra.

Pénteken korán reggel indultunk útnak, hogy a reggeli adminisztratív teendőket és a gépátvételt időben abszolválni tudjuk. Miután beraktuk az autót a parc fermébe nekivágtunk a pályák bejárásának és felírásának. Minden pályán csak 3 alkalommal lehetett körbemenni, ezért próbáltunk nagyon figyelni az apró részletekre is és hogy minden fontos információt megfelelően feldolgozzunk, ami érdekes lehet a versenyen.

Szombaton délelőtt jártuk a Márkó-Jutaspusztai gyorsaságit, ami talán a legkeményebb pályának tűnt a maga 21 km-es hosszával és változatos szakaszaival. Miután felírtunk minden pályát, szombat délután neki is vágtunk a versenynek! Ezt a márkói 21 km-es szakaszt kellett teljesíteni 2 alkalommal és utána csak a nap végén volt egy 45 perces szerviz. Az első szakaszon két páros is felborult és ezért a mezőny nagy része etap tempóban közlekedett és megállapított időt kapott csak, majd a második szakaszt próbáltuk megnyomni, de mindjárt az első pár kanyart követően sikerült utolérni az előttünk lévő autó porát ami nem segített, hogy jó lássuk a féktávokat és kanyarokat. Közeledve a pálya feléhez sikerült megelőznünk és így megszűnt a por is, az autó viszont nem akart menni valamiért. Szerencsére sikerült beérnünk és attól függetlenül, hogy az időeredményünk így nem lett a legjobb, azért a szakasz végét nagyon élveztük. Nagyon sok néző volt kint és próbáltunk egy picit keresztben, látványosan is autózni nekik, ha már így ennyien kilátogattak! Aztán a szervizben kiderült, hogy mi volt a probléma és a fiúk orvosolták másnapra.

Vasárnap 3 különböző hasonló hosszúságú szakaszt kellett teljesítenünk 2 körben, ami folyamatos koncentrációt igényelt egész nap.

Az első szakaszon egy picit álmosan kezdtünk, de mivel szombaton ketten is kiestek és így szuper rallyeztak, ezért megbeszéltük, hogy próbálunk a saját tempónkban biztonságosat menni, hogy célba tudjunk érni a nap végén!

A hegyesdi gyorsot nagyon élveztük, de a végén egy pici hibát elkövetve lecsúsztunk az egyik kanyarban az ívről és egy szikla állított meg! Szerencsénkre nem lett baja az autónak és csak az időeredményünk bánta. Ezt követően az ugratós hajmáskéri lőtér következett ahol szintén tudtunk egy jóízűt autózni leszámítva egy-két nagy bukkanót ahol egy picit sajnáltuk az autót.

Majd a szervizben a fiúk próbálták felfrissíteni a kocsit, hogy újult erővel tudjunk nekivágni a második körnek. Itt is elkövettünk egy hibát és csak az utolsó pillanatban vettük észre, hogy a jobb hátsó kerekünket belül megütöttük. Sikerült még gyorsan kicserélni, de nem volt még egy ilyen keménységű gumink, ezért hátul felemás abroncsokkal vágtunk neki az utolsó körnek. A gyorsra kifelé egy picit aggódtunk emiatt, de volt már ehhez hasonló esetünk, így próbáltunk arra figyelni, hogy végigérjünk! Ettől függetlenül Kislődön tudtunk még gyorsulni is, pedig néhol nagyon keresztbe ment a hátulja. Hegyesden egy biztonságit autóztunk, de így is tudtuk hozni az előző körben teljesített időnket. Apower stagen ismét próbáltunk nagyon odafigyelni, hogy ne essünk ki vagy ne kapjunk defektet meg persze azért gyorsan is menjünk. Szintén majdnem ugyanannyit mutatott a stopper, úgyhogy bíztunk benne, hogy ez elég lesz az extra pontok megszerzéséhez is!

Úgy is lett! Sikerült majdnem a maximális pontszámot elhoznunk, úgyhogy nagyon boldogok voltunk. Ráadásul így sikerült megszereznünk az abszolút 24., ORC 4., 2WD Kupa 1. és kategória 1. helyezéseket is!

Köszi fiúk és köszönjük mindenkinek aki segített, szurkolt vagy szorított otthonról! Gratulálunk a többieknek és köszönjük a jó motort Orbán Norbinak, a fejlesztéseket Csipesznek! Köszönet a szervizcsapatnak a munkáért (Köszi Adri, Laci, Csabi, Fercsávó, Peti, Ottó!) és a partnereinknek a támogatásért!

IT’S LOGISTICS, Ventil-Gépész Kft., IT-PNG System Kft., Agrihő Energia Kft.,

IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft., W.R.M. Trading Kft.

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.ventil-team.hu/

www.facebook.com/ventil.epuletgepeszet/

Címkék: Rally Verseny
Kiemelt bejegyzések

Veszprém Rallye a nyári hőségben!

2017.07.14. 11:48

Az első Murvás verseny!

2017.05.26. 13:37

Május 11-én családi nap az Ivanics Csoportnál!

2013.05.02. 15:28

Ivanics Nyílt Nap

2011.04.28. 10:12
Címkefelhő
Legfrissebb hírek

Bajnoki cím az EB futamzárón!

2023.12.04. 10:32

2023. október 6.-i hétvégén került megrendezésre az idei évi bajnokság utolsó állomása a Rally Hungary, mely nagy örömre kicsit mondhatni hazai pálya, hisz szülőföldem közelében Nyíregyházai központtal került megrendezésre. A magas színvonalú verseny egyben Európai futam is volt, melynek köszönhetően a nemzetközi mezőny színe-java is részt vett!

A4 napos rendezvény szakaszai a Zemplén szűk erdei útjain kerültek megrendezésre. A színesítés érdekében a rendezőség a teljes mezőnyt egy superspeciál erejéig a Rabócsi ring pályára repítette péntek éjjel, ahol lámpafényes körgyors keretében egy rövid ízelítőt kaptak a kedves kilátogatók a mezőnyből!

Az igazi izgalmakat magába foglaló verseny az szombat reggel vette kezdetét. Az első szakasz az Újhuta-Nyíri volt, mely sikeresen a kategória 2. helyén sikerült teljesíteni! A második szakasz a Füzér-Abaújvári elág volt, mely minden szempontból a legnehezebb szakasza a volt a hétvégének! itt nem volt szabad a közel 4 kilométer hosszú múrvás szakaszon defektet kapni! Ez sikerült és a jó időeredmény révén a kategória élén találtuk magunkat! Az első körben még Aranyosivölgy gyorsasági szakasz kapott szerepet! Itt is sikerült az ORC abszolút elejében autózni és tovább növeltük a kategóriánkban az előnyünket! És ezután jött a részemről a legjobban várt gyorsasági, a nyíregyházi belvárosi gyors. Itta nézőknek való autózás kapott főszerepet

A szombati második kör hozott némi izgalmat, mert az újhutai gyorson az autó elkezdett dadogni és a fordulat nem akar 6e fölé kúszni! Etapon minden lekövettünk de nem találtok meg a hibát, így a következő gyorsaságin is hátrátatott minket! A Aranyosi völgy előtti gyorson kaptam egy barátomtól Papp Arnie-tól egy telefont! Sikerült igen!!!!! Így egy jóízű autózással ismételten sikerült abszolút 2. időt jönni

Másnapra a fő cél a pontos és beosztó autózás volt! A bajnoki cím megszerzéséhez csak célba kellett vinni az autót! Hosszú nehéz nap volt, de mindent elkövettünk és sikerült!

A Bajnoki címet a Nyíregyháza főterén felépített céldobogón ünnepeltük!

A 2023.-as bajnokságban elért eredémyünk:

P13 kategóri 1. hely

ORC/2WD kupa 1. hely

ORC abszolút értékelés 4. hely

Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!

IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt.

online erdmény:

https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=205&ert=ORCA&go=P13&s=-10

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Győri győzelem!

2023.09.29. 12:32

Szeptember 2. hétvégéjén fogadott minket az év várva vár új helyszínen megrendezésre kerülő Győr Rally-ja. A verseny fő érdekessége, hogy 20 évvel ez előtt rendeztek itt versenyt melyet a belvárosi néző csalogató gyorsasági tett még színesebbé!

Csapatunk felkészülése sikeres volt, hisz az autó teljes átvizsgálást legfőbb szerelőn Lackó végezte, lelkiismeretes munkájával! Köszönöm szépen neki!

A hétvége nehézségét az új pályák 3-szori bejárása és feldolgozása mellett a nagy meleg adta.

Természetesen a verseny kezdetét ezúttal is a rajtdobogón történő áthajtás indította! A 2 napos versenyt 5 különböző pálya színesítette megfűszerezve egy belvárosi prológ jellegű körforgalmakkal színesitett gyorsasági! Az első nap 1. gyorsaságijától kezdve a nap végéig sikerült a leggyorsabbnak lennünk! Ennek köszönhetően 25 mp es előnnyel fordultunk rá a vasárnapra! Vasárnap egy 20 kilóméteres Rába-ringi gyorsasági okozta a fejtörést! A gumikopás az autó melegedés és a beállítás volt csak kérdés.-) Megoldottuk és sikeres abszolváltuk mind az 5 gyorsaságit vasárnap és a végére 1 perces előnnyel sikerült megnyernünk a kategóriát és a 2wd kupát! Nagy örömre szolgált, hogy az abszolút értékelés 4. helyén sikerült behoznunk a kocsit és a nagy összetett ( ORB ) értékelés 18. helyén végeztünk!

Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!

IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft. Millers motorolaj Industrial Investment Zrt.

online erdmény:

https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=202&ert=ORB_&go=P13

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Fekete hétvége Veszprémben!

2023.08.09. 08:39

Augusztus elején került megrendezésre az év második laza talajú versenye a 29. Veszprém rally.

Legfőbb célnak a biztonságos célba érkezést és a mecseki fiaskó kiküszöbölését vettük tervbe. A versenyt az év egyik legrövidebb versenyére tervezték, hisz a teljes távot egy nap alatt kellet volna teljesíteni a mezőnynek.

Az autó felkészítése a mecseki sérülések miatt közel 4 hétig tartott, de örömmel mondhatom, hogy fantasztikusan sikerült és a verseny hetére végül minden összeállt!

A vasárnapi első gyorsasági rajtot követően egy sajnálatos baleset szemtanúi lettünk, mely a leges legrosszabb kimenetellel végződött! Elvesztettünk egy fantasztikus embert és sporttársat, akinek a laza talajú murva versenyeken a nyomába sem érhettünk!

Ezt követően a Versenyt a rendezők megszakították!

Ezúton köszönjük szépen mindenkinek a biztatást és a szurkolást! Köszönjük szépen a szervizes srácoknak a segítséget és a partnereink támogatását!

IT’S LOGISTICS, IT-PNG System Kft., Young B.T.S Kft.; Főnixcsarnok kft.; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft.

online erdmény: rallylive.hu;

https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=200&ert=ORB_&go=P13

További képekért és videókért gyertek csatlakozzatok oldalunkhoz és olvassátok blogunkat!

www.facebook.com/BodoganMotorSport/

www.life.ivanics.hu/sport_blog

Címkék: Rally Verseny

Ivanics sport rss Ivanics sport email Ivanics sport Facebook Ivanics sport Buzz

Oszd meg ezt a lapot barátaiddal! (/sport_blog/az_elso_kategoria_gyozelem_az_orc_ben_veszprem/)